A Békemenetet is szervező Civil Összefogás Fórum az elmúlt években 20 és 40 millió forint támogatást kapott a Fidesz pártalapítványától – árulta el a Magyar Nemzetnek a szervezet vezetője, Csizmadia László.

Csizmadia az ellenzéki pártok által nemegyszer több százmilliósra becsült óriásplakát-kampányaik kapcsán csak annyit mondott, hogy

cégektől, magánemberektől kapják a támogatásaikat, külföldről egy fillért sem, és minden összeggel el tudnak számolni az ellenőrzésre jogosult szervezeteknek.

A lap azért kereste a CÖF vezetőjét, hogy véleményezze az Adatvédelmi Hatóság azon javaslatát, hogy a civil szervezetekkel kapcsolatban ne csak a külföldi támogatások összege, hanem az is nyilvános legyen, hogy a szervezetet a kormányzat, esetleg pártalapítvány támogat-e. Csizmadia László Péterfalvi Attila javaslatát nem kívánta véleményezni.

21 hozzászólásarrow_drop_down_circle

desiro
Kb., ha százzal megszorozzuk akkor meg kapjuk a valós adatokat.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
telegdilaci
@F_Viktor: Hazudnak mint a KUTYA azt sem lehet el hinni amit,kérdeznek!
magyarbakancs
A 3 ügyosztály munkatársai gyülekező helye.
Az itt szereplő vezetők mindig megtalálják a maguk mozgalmát ahol átvészelhetnek változásokat.
Mert igazi Magyar kaméleonok.
eugen4402
@papa.49: Megelőztél Papa. Pont ezt akartam írni, hogy nem kell szerénykedni Csizma úr, csak pontosítsuk: ez heti, vagy havi apanázs..?
solidedge
A CÖF-öt egy Európában idegennek számító hatalom pénzeli a magyarok többségének megfélemlítésére.
SystemError
Ha ezt azonnal bevallották, akkor ez még semmi...:) A másik vagyis a többi ikezet kell figyelni! Ebben amúgy Simicska is tudna bőven nyilatkozni. Valószínűleg ezért is kussolnak és a viszkető tenyerüket feldugva tartják.. Valakinek kiállított számlát Simicska, az ő szempontjából most mindegy kinek... Mármint ez nem az a kategória, ami őt negatívan érintené, ha bemondaná, hogy a fidesz vagy ki fizette ki... A CÖF-ös álmagyar vezetőktől nem ezt szoktuk meg, hogy nem fröcsög még a szar...:) Miért is kussolhatnak!?:)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.