A kormányzati médiaflotta zászlóshajója a Munkásőrség fénykorát idéző hangnemben puffog a tüntetések miatt, és azzal fenyegetőzik, hogy ki fog nyílni a „pofonosláda”. „Nem jól van az, hogy ebben a fene nagy demokráciában a normális millióknak még a nemzeti ünnepeink méltósággal, büszkeséggel való megünnepléséhez sincs joguk, de egy agresszív, néhány ezer vagy akár néhány tízezer fős, részben félrevezetett fiatalokból, részben külföldi zsoldban álló fizetett provokátorokból álló csoport bármit megengedhet magának.” Ezzel a mondattal kezdődik a Magyar Idők szerdai véleménycikke, aminek már a címe is sokat mond: FESZEGETIK A POFONOSLÁDA TETEJÉT A cikk szerzője a Kádár-kor kisemberét idézően puffog azon, hogy míg őt 20-30 ezerre bírságolják egy szabálytalan parkolásért is, addig ezek a tüntetők lezárják az Oktogont, és vonulgatnak az Lánchídon, és még csak meg sem büntetik őket. A Magyar Idők azt írja, ezek az emberek „valójában szánalmas figurák, akik egyrészt feltűnési...

Forrás: 444.hu
Feltöltő: Cefi
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nezelodo
Nincs ezzel semmi baj, az ott dolgozók újságírók régi komcsi cikkein csak a dátumot kell átírni, a többi stimmel.
Aki Én
Erre határozottan ez a véleményem. De mondja el ő maga:

coub.com/view/3wlga
quadrocopter
Be vagytök szarva patkányok, bújatok el, szedeik össze a hülyéket!
Equus
lássuk... játsszuk le... lássuk, hány fiatal tanult küzdősportot, aki éppen egyetemre jár. Lássuk, mit ér a baseball ütő a kung-fuval, a shotokannal szemben... Lássuk, mit ér egy 65 kg-os, csupa izom, begyakorolt mozgású, okos fiatal a kigyúrt, agyvelő nélküli 110 kg-os idiótákkal szemben.Lássuk, a nunchaku van-e olyan hatásos, mint a fejszenyél.
Tegyünk próbát!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.