Történelmi esemény szemtanúi lehettünk hétfőn. Ungváry Krisztián történész leült vitázni a magyar aktivistát befenyítő Magomeddel, aki nem teljesen békés eszközökkel csikart ki bocsánatkérést Komáromy Gergőből, aki a szovjet emlékművet festékkel dobálta meg.

A csecsen férfi szövegét szinkrontolmács fordította, a hirtv.hu szerint Magomed kijelentette,

nem akarta fizikailag bántalmazni Komáromyt, a Facebook-bejegyzésben sok minden más dolog is elhangzott, amiről nem akar a tévében beszélni. 

A történésszel több ponton is vitába keveredett. Magomed szerint például a háború azzal kezdődött, hogy a nácik megtámadták a Szovjetuniót. Ungváry felvilágosította, hogy a háború azzal indult, hogy a nácik és a Szovjetunió együtt lerohanta Lengyelországot. Magomed azt mondta, nem szakértő, a Wikipedián meg lehet nézni, ő ezt másképp tudja.

Ungváry figyelmeztetett, az orosz történetírás máshogy néz ki mint a lengyel, vagy más európai. Magomed azzal vágott vissza, hogy azt a történelmet kell elismerni, ami hivatalosnak tekinthető és a tankönyvekben szerepel. Állítása szerint ő is harcolt háborúban, és ott mindenki egyformán bűnös. Viszont a katonák nem tehetnek semmiről, és nem szabad megbecsteleníteni a nyughelyüket.

Arra a kérdésre, hogy amikor Novák Előd akkori jobbikos képviselő kalapáccsal akarta megrongálni az emlékművet, a csecsen férfi még sem lépett közbe azt felelte:

Nem szaladgálhatok mindenki után, aki valamilyen törvényt megsért, nem vagyok rendőrség, Az én dédnagyapám a háborúban esett el, ezért ez nagyon személyes volt, a Gergővel nincsen semmilyen problémám, épp nemrég beszéltünk róla, hogy találkozunk és sörözünk egyet.

A csecsen egyébként jóban van Komáromyval, bár korábban Magomed úgy írt rá Facebookon, hogy "Hi, idiot", a magyar aktivista legutóbb "Hey, brother" köszönéssel üdvözölte.

18 hozzászólásarrow_drop_down_circle

staro2
Szokjunk hozzá.Ez a keleti nyitás.
Köszönjük viktor!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
dr. prédikátor
Az vesse rám az első követ akinek egy elhunyt hozzátatozója sírját meggyaláznák hasonló módon, vagy bárhogyan, nem háborodna fel!!!
papa.49
@dr. prédikátor: Ebben igazad van, de gondolom nem a családja kiirtását vetnéd fel első sorban, mint itt a csecsen pacák!!!
mariaberta
És ez a csecsen migráncsmit keres hazánkban?
a helység kalapácsa
A nacionalista hontalan.
A hontalan nacionalizmus.
A nacionalizmus nem ismer határokat.
A nacionalizmust nem lehet határok közé szorítani.

Van egy ember (több ilyen ember is van, de "tudjuk ki"-ről van szó), aki nem kell senkinek.
Magomedre a világon egy ország sem tart igényt.
Magomed, határok nélkül, és újabban már magán kívül is van.

Itt a piros... Itt a Magomed, hol a Magomed.
Jól figyeld Magomedet - egyszer itt van, egyszer ott van.
És akkor most el kezdem úgy igazából megkeverni...
papa.49
@mariaberta: Ő fizetett bevándorló, vajon kinek fizetett a tonyo és bandájának???

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.