Orbán Viktor miniszterelnök minden kérdésben megvédte Magyarország és a kormány álláspontját szombaton Brüsszelben az Európai Néppárt elnökségi ülésén, valamint az Európai Tanács találkozóján – mondta Rogán Antal a Kossuth rádió Vasárnapi Újság című műsorában.

A Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter a műsorban hangsúlyozta, Magyarország fenntartja azt a jogát, hogy bizonyos kérdésekben akár különvéleménye vagy más álláspontja is legyen.

Ha kell, akkor a jogi eljárásokat is vállaljuk.

Megjegyezte, a kormánynak a legfontosabb a bevándorlás kérdése, amelyből nem kíván engedni, mert az a véleménye, egyetlen tagállam sem kötelezhető arra, hogy befogadjon bevándorlókat; a kötelező kvótáról szó sem lehet.

A miniszter elmondta azt is, az Európai Néppárt ma a legerősebb politikai szerveződés az Európai Parlamentben, és a Fidesz továbbra is a néppárt tagja marad, hiába "lobbizik" Soros György ez ellen.

Megjegyezte, az, hogy Soros Györgyöt Brüsszelben államfőknek kijáró külsőségek közepette fogadják, nem szokásos, ez arra utal, a milliárdosnak komoly befolyása van az unió központjában.

Bizonyára vannak olyan európai bürokraták, és vannak olyan politikusok is, akik nyíltan képviselik Soros György nézeteit és Soros György érdekeit.

Meglátása szerint Soros György fő célja az, hogy elérje, a migránsok balkáni útvonala mentén lévő Magyarországot "félretegyék" és lebontsák a kerítést. A kormány ugyanakkor elsődleges fontosságúnak tartja, hogy megvédje a magyar és az európai határt – hangsúlyozta.

Szólt arról is, Brüsszel azt szeretné elérni, hogy Magyarország megszüntesse a déli határon kialakított tranzitzónákat, ami viszont a határ egyfajta megnyitását jelentené.

Mi ebben a végsőkig készen állunk a vitára, mert általában minden jogi kérdésben nyitott álláspontot tanúsítunk a bizottság felé, legyen szó bármiről, de a bevándorlás kérdésében azt gondoljuk, hogy nekünk van igazunk

- mondta Rogán Antal.

(MTI)

54 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Levendula
tonyó! Te minek mentél el? Egyre rosszabbul nézel ki, tán beteg vagy???
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
SystemError
Tóni kimerészkedett újra. Tóni van egy rossz hírem. Juhász Péter a nagypolitika miatt lépett le az v. kerből vagy a letelepedési kötvények miatt is. Szerintem ülj vissza a helikopteredbe és menj vissza oda, ahol az elmúlt 2 hónapban kushadtál..:)
quadrocopter
Rogán-Tróger!

Ki ne mond, hogy meghajlították a Gecit, betörték, mint a csökönyos szamarat!
Egyértelmű, hogy a saját pártcsaládjának is terhes a Geci, az ótvaros, illiberális baromságaival együtt!
colibri
Rogán... ki az a Rogán? Amit mantrázik az bla bla bla = hazugság!
karma1
Tudod, mit vedett meg, te koztorvenyes? A sliccen a gombot, azt!
magyarbakancs
Miniszterelnök úr mikkor Szombaton kijött a EU-Néppárt értekezletéről minden az arcára volt írva.
Nekiment a falnak.
Meg volt zavarodva.
Levendula
tonyó! Te minek mentél el? Egyre rosszabbul nézel ki, tán beteg vagy???
karma1
@magyarbakancs: Ne felj, mire hazaer, o lesz a Karpatok Hose... Csak egy-ket pirula, nehany serkento tabletta, es mehet a mehet...Az otthoni birkai mindent bevesznek...
papa.49
Tonyo mit védett meg az elmeháborodott, én láttam a közvetítést, szerintem mikor kijött még a gatyája is televolt szarva!!!
Eljöttetek onnan már nagy a pofátok, ott meg lapítottál mint szar a fűben!!!
Hány nm nőtt a lakásod mostanában???
Semmi nincs elfeledve, lógni fogsz te is a gazdáddal együtt!!!
karma1
@nusika: Pfuuuu, ez tokbuli ez a cikk...:o))))) Szo szerinti a forditas,... Ha pedig tenyleg ezt mondta, akkor eppen tokig be lehetett fosva...:o))) Csak mar ebrednenek fol a birkak, az a masfel millio retardalt, hogy nem Soros az ellenseg, hanem orban es a bandaja,...
coni
Soros ugyanez az ember volt a nyolcvanas években is, amikor az akkor még liberális, ateista fideszesek az ő alamizsnáján éltek. Nem az ő hibája, hogy mára már mindent Putyin szemüvegén keresztül látnak. Ahogy a magyarok többsége is. Kivéve a kormányváltásra szavazó 1,3Millió magyart akik örökre kisebbségben maradtak, vagy elmentek az országból.
magyarbakancs
Arany János
CSALÁDI KÖR

Este van, este van: kiki nyúgalomba!
Feketén bólingat az eperfa lombja,
Zúg az éji bogár, nekimegy a falnak,
Nagyot koppan akkor, azután elhallgat.
Mintha lába kelne valamennyi rögnek,
Lomha földi békák szanaszét görögnek,
Csapong a denevér az ereszt sodorván,
Rikoltoz a bagoly csonka, régi tornyán.
RonaGyuri
ugyan már nem tudtok ti fityesz-matyarul; igen is megvédte: ahogy néhány éve megvédte a nyugdíj megtakarításokat! =))
dr. prédikátor
Arrogáns tonyó te geci !!! Tudod mit védett meg??? az anyád 3.14 csáját!!!Brüsszelben felmosták vele a padlót mint annó Gyurcsány!!!Még az Európai Néppártban is kiosztották a geci viktor szopkint!!! te szerencsétlen hülye buzeráns!!!
kiscsillag66
Most már ő is beállt a sorba. Vajon miért nem tudnak ezek igazat mondani???
Szókrakész
Hogy ez az arRogáns hogy megrogyott, mire végigszámolta a letelepedési kötvényekből befolyt pénzt!!!
Aludt egyáltalán ezalatt a pár hónap alatt, vagy végig "dolgozott"?!?!?!
Bár egyszer felugrott valahová "egy kávéra", de gondolom az csak egy rövid kis szünet volt.
Kookas
@Levendula: nekem is ez jött le a képről és ha valami kórsága van akkor mihamarabb vigye el!!
solidedge
Orbán Brüsszelből hazaérve levetett a nyúl jelmezt és felvette az oroszlánt.
Zeta
Csak az érveléset nem fogadták el!
Mért nyilatkozott a Néppárt másként? Valaki Hazudik!
Klubtag
Tóni, Tóni...jelentős leépülés figyelhető meg rajtad...Viktorotok csak a saját ill pártja és kormánya álláspontját védte, kevés eredménnyel. Az országra ne hivatkozzatok, mert minden adat arról tanúskodik, hogy kb 2 millió ember az, akik kisebb-nagyobb lelkesedéssel (vélt, vagy valós érdekek mentén) támogatják a zömében torz világlátásotokat. A többi nem mozdul, de nehogy már úgy értsétek ezt, hogy a ti támogatóitok, a nagy túrót. Ti tettétek őket ilyenné, megosztottá, gyávává, félelemmel telivé, kiszolgáltatottá. Semmivel sem vagytok különbek, mint a (Rákosi)Kádár-rendszer prominensei, talán csak annyiban, hogy lényegesen bunkóbbak vagytok.
Borsodi
Ezért tartunk itt mert minket Orbán véd!
Klubtag
@Borsodi: "...Orbán véd!"...a józan észen kívül kitől, mitől...
justhpeter
Az Unió szerint kapitulált, két nap múlva azt fogom olvasni a magyar újságokban, hogy kiosztott egy pár kokit meg sallert.
Sámannus
Azt a jó moszkvai nénikéjét védte meg.
vonotok
@karma1: Igazad lehet. De vannak még akik józanul látják ennek az örültnek / kis g...nek / a rohanását.
desiro
Kíváncsi vagyok a bíróság előtt is lesz ekkora pofája a kis vend pöcsnek
babp1982
Ha a fidSS igen mond a nemet jelent és fordítva! Az a kérdés,hogy ott is ezt mondta é? Egy nagy büdös lófaszt azt,ott vigyázzba állt és be volt szarva,hogy kirúgják a pártcsaládjából. Eteteti a birkákat mert ők még hisznek neki,nekik.
kissé felnőttem
hazudik a szemed az a gyönyörű ha valaki te vagy aki sose hű ... igy szólt ez annó slágerben másképp tanulj meg fiacskám komédiázni tanulj meg kacagni,sirni ha kell.. Ajtai Andortól hallgatva szebb ám
Macskaszem
Gecike a saját álláspontját védte, ami köszönő viszonyban sincs Magyarország álláspontjával.
kissé felnőttem
meg ám fűt és fát igért, ott és??? akkor... hol van az az idő amikor a csókról még csak állmodoztunk ... régen volt és soká lesz mikor ...
Kisbundi
@Levendula: Toni nagyon sápadt, talán még nem volt klotyon, vagy a sok disznóság, a rengeteg hazugság sorvasztja a agyát a parasztjának!
Desischado
Mi a manó, tonyó eddig hol volt? Eddig lapított mint sz@r a fűben, most meg előbújt hazudozni? Kitől "védett" meg orbán minket, hát nem mondom ki hangosan, hogy mitől! Be volt tojva, tele lehetett a gatyája, itthon meg eljátssza a "hős" szabadságharcost. Csak ott a baj, hogy a birkákon kívül senki sem hisz már neki. Remélem, hamarosan a bíróság előtt védekezhet, ha tud. Hazug, gyáva, sunyi féreg!
karma1
@Kisbundi: Ami nincs, azt nem lehet tovabb sorvasztani... Inkabb azon agyalhat most, hogy szepen lassan (ahogy most visszaszivaroghat megint a koztudatba a rengeteg balhe utan ) mit kell majd bevetnie azert, hogy megmaradhasson a helyen. Bar a fide$$ senkit nem hagy az ut szelen... Ot se hagyna...
pali85
@karma1: Mint te az idióta mszp. pártvezetőitől!
pali85
@Klubtag: Olyan idiótáktól,mint te és a pártod,a bal liberálisok hülye be írásaitól.Miért nem veszitek már végre észre,hogy végérvényesen a padlón vagytok és ott is maradtok végleg.
karma1
@pali85: Na idefigyelj kiskocsog! Berobbansz egy kozossegi oldalra, es azonnal frocsogsz, mint a ventillatorba kerult szar, viszont SEMMIT nem szolsz hozza a cikkhez, csak szemelyeskedsz.
Ugorjal le @Klubtag -rol es rolam is, na meg masokkal se nagyon probalkozz. Menj a futyisz-fanok oldalara, ott tart karokkal varjak az olyanokat, mint te vagy. Bye...
papa.49
@karma1: Időnként vitustáncot jár a cikk a képernyőn, és ha nem várom meg míg elcsitul akkor így járok...
karma1
@papa.49: Tudom, nekem is. Akkor, amikor az egesz kommentvonalat akarod latni, rakattintasz a sorra, es nekem is ekkor szokott ugralni addig, amig le nem toltodik az osszes komment. Minel tobb a komment, annal tovabb ugral az oldal...:o))))
Béla333
Lehet, hogy a magyar küldöttség be volt koxolva?
Azért nem emlékeznek még ilyen rövid távon sem?
pali85
@karma1: Idióta,örülj,hogy le ereszkedtem közétek,hogy egy kicsit rávilágítsak,hogy milyen primitív szöveget firkáltok,és még az az útszéli ocsmány,kifejezéseket használtok .Hol nevelkedtetek,hogy ilyen sok baromságot tudtok alkalmazni?Istállóban nevelkedtetek,ahol nem ragadt rátok csak a tehén trágya.Szűnjetek meg már végre,ne csúfítsátok el a hozzá szólást.
pali85
@quadrocopter: Te egy idióta barom,a feleségednek mondj ilyeneket,meg a nevelő pártodnak.Alma nem esik messze a tanárától.
karma1
@pali85: A helyesirasi hibaiddal egyutt huzz el innen, baromarcu. A franc se fog pont toled barmit is tanulni.
Annyi eszed nincs, hogy kepes legyel egy kerek mondatot osszehozni a cikkel kapcsolatban, de szemelyeskedni azt tudsz.
Szoval vagy a cikkhez szolj, vagy kuss.!
Ördögvadász
@karma1: gyüttment a gyarmaton! meg van még a nyáj? tejelgetnek? A törzsfõnököd?
evacica
Orbánnak nem kell Magyarországot megvédenie, mert M.o senki nem bántja az EU ban!Orbán jó lenne, ha tudomásul venné már, hogy ő nem Magyarország!!! Az EUnak csak Orbánnal és a kormányzásával van problémája! Ez meg sajnos tény! Egy nagy k... lett M.o.
kukac50
Az unió parlamenti képviselői védték Magyarországot a Fidesz elnyomó kizsákmányoló diktatúrája ellen!
Soros emlegetése a Fideszesek szégyene!
advocat
Tónika! Erre szerződtél? Mert másra nem vagy alkalmas. Hiába a síma nyelv...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.