Nyílt levélben leckéztette meg Orbán Viktort és Kovács Zoltán kormányszóvivőt Kontler László történész, aki Orbánnal együtt járt Oxfordba, Kovácsnak meg a témavezetője volt a CEU-n. Rogán is kap egy kicsit.

Nyílt levelet írt Kontler László történész Orbán Viktornak, a levélre az sarkallta, hogy mostanában a miniszterelnök szerint senki nem tudja, mi az a CEU.

A történész felhívta Orbán figyelmét arra, hogy amikor még Oxfordban együtt koptatták az iskolapadot, akkor már lehetett hallani egy "dunai Oxford" létrehozásáról, amit ugyanaz az ember fizet, mint aki az ő tandíjaikat is állja. Orbánnak akkor határozottan tetszett az ötlet Kontler szerint. 

A történész nyílt levelében megemlítette még Kovács Zoltán kormányszóvivőt, akinek anno annyira bejött a CEU, hogy 10 évet húzott le ott, és egy elég jó disszertációt is letett az asztalra Kontler szerint, aki a témavezetője volt. 

De előkerül Rogán is a levélben, mint akkori belvárosi polgármester, valamint Garancsi István, mint a CEU belvárosi tömbjének építője.

A nyílt levél itt olvasható, érdemes:

László Kontler

Most akkor közkívánatra nyilvánosan (állítólag eddig nem volt az, bocs mindenkitől, aki már látta, nem kell újra lájkolni ...) From: Laszlo Kontler Sent: 30 April 2017 00:20 To:...

(Címlapi kép: MTI)

46 hozzászólásarrow_drop_down_circle

1magyar
Ezelőtt 20 évvel nekem is más volt a véleményem sok mindenről,de amikor rájön valaki,hogy a szart lekvárként adták el akkor fordul 180 fokot.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
papa.49
@advocat: Meg az egész országot, és a világot mert egy elmebeteg!!!
Eladott Ország
@1magyar: De a csúti cigány is egy nagybüdös lószar, és szarból nem lehet várat építeni. Mert a cigány az cigány.
papa.49
@Eladott Ország: De lehet, az van most NÁLUNK!!!
Eladott Ország
@1magyar: index.hu/gazdasag/2015/06/03/az_usa_alig_erzi_meg_az_orosz_szankciokat/
Az Oroszországgal szembeni szankciók ellenére virágzik az amerikai-orosz kereskedelem - írja az MTI a Der Spiegel legfrissebb számára hivatkozva. A németek egyszerre figyelhetik meg az "ázsiai és amerikai konszernek győzelmi menetét" Oroszországban.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.