De kilincselni fog Orbánnál, mert az önkormányzati cégeknél 10 éve nem volt béremelés, ami feszültségeket generál.

A főpolgármester sikernek tartja, hogy a BKV-nál és a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt.-nél létrejött a bérmegállapodás.

Tarlós István az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában köszönetet mondott a BKV két meghatározó szakszervezeti vezetőjének és a BKV dolgozóinak azért, hogy sikerült elkerülni a sztrájkot.

Az FKF-nél is létrejött korábban egy ilyen megállapodás a szakszervezetekkel – tette hozzá.

A főpolgármester szerint most a megállapodásokkal "egy igazságtalanságot" el tudtak kerülni a főváros két meghatározó cégénél. Ugyanakkor – mint mondta – az Orbán Viktor miniszterelnökkel tervezett találkozón "szóba fog kerülni", hogy az önkormányzatoknál már körülbelül tíz éve nem volt általános béremelés a cégek dolgozói, a köztisztviselők, a közalkalmazottak körében. Ez a "direkt állami cégeknél" megtörtént a közelmúltban, és "nem csekély feszültséget eredményezett" az önkormányzati cégek dolgozói körében – mutatott rá.

Tarlós István azt közölte, ennek megoldására szeretnének "valamilyen forrást (...) kieszközölni", mert az önkormányzatok forrásai "inkább mérséklődtek, apadtak" az utóbbi időben a különböző központi intézkedések következtében.

A főpolgármester elmondta azt is, hogy az FKF-nél történt belső ellenőri jelentés "sötét ügyekről" nem tesz említést.

(MTI)

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

elnyomott
Miért csak most kilincsel?
Amikor olimpiáról volt szó, miért nem említette két hajbókolás között?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.