Botka László, az MSZP miniszterelnök-jelöltje az ATV Egyenes beszéd című műsorában kijelentette, 

távoznia kell a politikából Gyurcsány Ferencnek, ha nincsenek bizonyítékai arra, hogy az oroszoknak bizalmas információik vannak a Fideszhez és személyesen Orbán Viktorhoz köthető törvénytelen pénzmozgásokról.

Botka szerint amennyiben Gyurcsány Ferenc nem áll elő az általa említett bizonyító erejű részletekkel, azzal csak Orbán Viktor malmára hajtja a vizet.

Az MSZP-s politikus azt is elmondta, új baloldali politikát hirdet, és egyik fő célja visszaszerezni a bérből és fizetésből élők körében elvesztett bizalmat.

A luxusutazásokról és luxusórákról szóló hírekre reagálva az MSZP miniszterelnök-jelöltje kijelentette, hogy adózott jövedelemből él, 23 éve politikusként dolgozik, felesége jövedelme pedig jóval magasabb, mint az övé.

20 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Jozefina
Botka mire veri a nyálát??? Talán orbánt kellene felszóllítania, hiszen azzal, hogy orbán nem perelte be Gyurcsányt elismerte, hogy valami gáz van a fűle mögött!!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
RonaGyuri
ezek is csak egyben jók: egymás rugdosásában! =))
picike1
@RonaGyuri: örökös de csak egy dolog a pénz vadászat és mi emberek csak a kihalázott kis ebihalak vagyunk ! kiderül hogy mindenki vadászik !!
Peller Anikó
@Bodka: Lacikám Neked is a Gyurcsány az egyetlen ellenségképed?
dr. prédikátor
Botka L. Ugyan áruld már el hogy te ,ti mitől vagytok olyan kurva nagy baloldali párt???Arra az asztalra szartatok ahonnan enni kaptatok!!!Megtagadtátok a multatokat!!!Ettől lennétek baloldaliak???
lusta
Sajnálatos tény, d az ATV-ben Botka egyszerűen úgy hadart, hogy nem lehetett érteni a mondandóját. Ugyanakkor kissé tudatlan is volt, mert azzal vádolta Gyurcsányt, hogy ilyen magas szintű volt és jelenlegi vezető még soha nem vádolta egymást. Akkor szeretném neki emlékezetfrissétésként elmondani, hogy nem olyan nagyon régen volt az Olin ügy, amikor is a belügyminiszter a saját főnökét, a miniszterelnököt vádolta meg ügynökösködéssel.
CsipkeRózsa
Nem kell elsietni a lemondást, nyugodtan fokozza tovább a figyelemfelhívást.
F_Viktor
Botka ha mar Gyurcsannyal fekszik es kel fel, akkor inkabb azt kellene elmondania a valasztoknak, hogy miben ert egyet Ferivel, s mik azok amiktol elhatarolodik az MASZP a DK-tol, hogy latszodjon mar valami osszefogas.
Jozefina
Botka mire veri a nyálát??? Talán orbánt kellene felszóllítania, hiszen azzal, hogy orbán nem perelte be Gyurcsányt elismerte, hogy valami gáz van a fűle mögött!!
patyuka
@picike1: Csupán azért írok, mert éves volt a "felmagasztalás", hiszen kellő információ birtokában ekkora, egyértelműen rosszindulatú félreértelmezéssel lehetetlen egyetérteni!
papa.49
Miről is mondjon le a Gyurcsány elnök jelölt???
A saját pártjáról, ja hogy a köcsög hazugovicsnak tisztább legyen a pálya, nem jó felé hadakozol koma, vagy megvett kilóra a hazugovics???
picike1
@patyuka: mit nem értesz ha semmit az jó de mindenki vadász de ehhez nég lehet sokat kell tanuljál hisz nem is értheted amit irok ezt csak a különleges képzést kapó emberek értik
kemeati
Lenne mit tanulni Franciaországtól a választási összefogásról!
patyuka
@picike1: Egy tódító reakcióra - RonaGyuri
papa.49
@kemeati: Még sok minden mást is a demokráciáról...
Eladott Ország
"Egy biztos, hogyha nem fog össze a baloldalon levő összes párt, és nem tudnak megfelelő jelölteket állítani, az MSZP akkorát bukik mint az ólajtó. Hibás Botkának az a hozzáállása, hogy Ő nem a pártokkal akar egyeztetni, hanem az embereket szólítja meg és az MSZP egyedül is leváltja a kormányt. Nos, a büdös életbe nem fogja leváltani, kevesen vannak hozzá!" És sajnos marad a csúti cigány és bandája a banánköztársasággal.
herczeg0210
Úgy tűnik mióta a Diktor felkereste Szegeden Rolex Lacit, azóta ennek is Gyurcsány fóbiája lett!!! Hivatalból beállt a Gyurcsányozók közé, mert megvette a Diktor.
herczeg0210
Elegem van az önjelölt, hataloméhes miniszterelnök jelöltekből akik csak azért harcolnak mindenkivel, hogy ők legyenek az uralkodók, a választók meg le vannak szarva!!!
kiscsillag66
Vajon miért utálja Gyurcsányt? Nem tudja, hogy akit bántanak, általában melléje állnak az emberek.
coni
index.hu/index2/#bloghu/europakavezo/2017/05/05/botka_kinos_hazugsaga_a_vagyonnyilatkozattal

"Meglehet, elég lenne annyi is, hogy befejezi az orbánozás helyetti gyurcsányozást, belátja, hogy az eddigi összes ötlete elbukott. Felfogja, hogy le kell ülnie tárgyalni, immár megtépázott tekintéllyel, elvesztegetett négy hónappal, háta mögött a végletekig megosztott MSZP-vel..."

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.