A párt szerint a paksi bővítés kapcsán újraéledhet a „70-30” elosztás. A paksi bővítéssel kapcsolatban újra létrejöhet a Fidesz-MSZP nagykoalíció, ha Kocsis István feladatot kap a projektért felelős miniszter alatt – véli az LMP. Az ellenzéki párt elnökségi tagja, Ungár Péter az MTI-nek azt mondta: "felháborító, hogy az MVM és a BKV korábbi vezetője, Kocsis István a parlamenti páholyban és nem a börtönben volt, amikor Süli János letette miniszteri esküjét. Az LMP szerint mindez azt mutatja, hogy a Fidesz hétéves kormányzása alatt semmi nem valósult meg az elszámoltatásból, helyette újra létrejöhet az a 2010 előtti „atom-nagykoalíció”, amelyben a Fidesz és az MSZP 70-30 százalékban dönt arról, kihez vándoroljanak a közpénzek.

Forrás: 24.hu
Feltöltő: Béla333
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Béla333
A mi érdekünkben még ez is elképzelhető!
Hogy nehogy a Jobbik kerüljön helyzetbe, nagyon is elképzelhetőnek látom, hogy "feláldozzák" magukat a haza oltárán!
Na akkor lesz nemulass: még a füvet is ellopják az árokparton!
grincss
@Béla333: Te is tudod, h ez ostobaság!
Fidesz-MSZP?
Ugyanmár!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.