Egyúttal ígéreteket is tettek.

A Fidesz anyák napi közleményt adott ki, amiben támogatásáról biztosította az édesanyákat, mondván: a kormánypártok azon vannak, hogy

a megbecsülést és a segítséget az év mindennapján és minden élethelyzetben érezzék.

A közleményben azt írják:

a baloldal kormányzása alatt a megszorítások első célpontjai mindig a gyermekes családok és az édesanyák voltak, elvették tőlük a családi adókedvezményt, a hároméves gyest, az otthonteremtési kedvezményeket, bölcsődéket zártak be, és a sorozatos adóemelésekkel megnehezítették számukra a mindennapi megélhetést.

Hozzáteszik, a Fidesz a 2018-as költségvetést is úgy tervezi, hogy „a családok és a munkából élő édesanyák előrébb tudjanak lépni”.

A kormány erényeit dícséri anyák napján a Fidesz

A béremeléseknek köszönhetően több százezer család jövedelme nő, már havi 35 ezer forint lesz a kétgyermekesek családi adókedvezménye. Minden eddiginél többet fordítunk az ingyenes gyermekétkeztetésre, az ingyenes tankönyvellátásra és az otthonteremtésre

– folytatják.

Emellett

a kisgyermekes dolgozók anyákat több bölcsődei férőhellyel és rugalmasabb bölcsődei ellátással is segítjük, és a gyed maximum összege már csaknem duplája lesz a 2010-es szintnek.

Megígérték azt is, hogy az „eddigieknél is több figyelmet és pénzt” fordítanak a lombikbébi-programra, az örökbefogadás, nevelőszülőség segítésére.

27 hozzászólásarrow_drop_down_circle

yazo64
Nagyon sokunk az év többi napján is sokat emlegetjük édesanyáitokat...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
justhpeter
Talán év közben kellene úgy viselkedniük, hogy a többség ne küldje őket az anyjukba. Így szégyentelenül hazug és álságos ez a duma.
karma1
@Nessy: 17.39-re: Na ebben tevedtel! Ha elered a 90 eves szulinapodat, akkor kapsz asszem 10 ezer forintot az onkoritol, orban neveben...
szép új világ
Csak úgy mellékesen megemlítem neked G. Viktor, hogy a Te édesanyádról nem csak te emlékeztél meg anyák napján.
papa.49
@Aki Én: A ,,bumburnyák,, ekkor is megmutatta mekkora tapló!!!
human
@papa.49: tegnap 21:15-re. Miért? A közmunkás eszik a Foru seasons-ban? Nem. Akkor meg miért kapnának többet?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.