Szél Bernadett, az LMP társelnöke ismét feljelentette Bayer Zsoltot, aki erőszakra buzdított.

Bayer Zsolt ismert publicista nemrég úgy fogalmazott rádióműsorában, hogy "taknyukon és vérükön" rángatná ki a parlamentből azokat a civileket, akik nemrég az igazságügyi bizottsági ülésen a civiltörvény ellen tiltakoztak táblákkal.

Itt hallható Bayer monológja:

 

Szövegszerűen az adás részlete:

(...) ha még egyszer ezek vagy ilyennek megjelennek a parlament épületében, és ott megzavarják a munkát, akkor úgy kell őket kivágni, mint a macskát szarni. Ha a taknyukon és a vérükön kell őket kirángatni, akkor a taknyukon és a vérükön. (...)

Ha kell, akkor szanaszét kell verni a pofájukat. Ez ugyanis Magyarország parlamentje, nem pedig a nyilvános vécé, ahová ezek valók.

Feljelentést tesz az LMP

Szél Bernadett, az LMP társelnöke Facebook-oldalán jelentette be, hogy ismételten feljelentést tesz Bayer ellen (április közepén a tüntetőket fenyegette, akkor azért jelentette fel a párt).

Szél így fogalmazott bejegyzésében:

(...) Azért jelentem fel, mert a fizikai erőszakot szavak előzik meg, és most már ott tartunk, hogy mindkettő párhuzamosan jelen van a hazai közéletben és ez így nem mehet tovább. Elég a viszkető tenyerű fideszesekből.

(444)

(Címlapi kép: wikipedia.hu CC BY-SA 4.0/Elekes Andor)

51 hozzászólásarrow_drop_down_circle

elnyomott
Ez az alak csak akkor enged meg magának ilyen hangnemet, ha a gazdája véleményét teszi közzé.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Levendula
@Béla333: Gondolod, hogy nem figyelik a Propelleren írogató állampolgárokat? :)
keresztapa
@Béla333: Ha valaki nem érti az összefüggéseket, egy szemüvegen át látja az eseményeket, nincs kitekintése, más szem látásra, annak a sajátos szemszögéből bizonyítottan igaza van. Az ideológiai beágyazódás a korai vakságot idézi elő, a valóságtól eltávolodva hamisságok állítása elveszti a tiszta érvelések értelmezését, valóságtartalmát:, ami a hamisságokat valóságként fogadja el és emellett teszi le voksát:, érzelmileg kötődve a hamisságokhoz.
Érzelmeik kimutatását a trágár szavak kíséretében, ordító hangoskodással fejezik ki hamisságukat, ami brutalitáshoz vezet, és erőszakot idéz elő!
Béla333
@keresztapa: 09.42
Ha az általad írtakat a Fideszes csürhére vonatkoztatva írtad, akkor teljesen igazat kell hogy adjak neked!
keresztapa
@Béla333: Pártokkal nem foglalkozom, mert a pártokban szennyes gondolkodással meg áldott személyek vannak, olyanok akik csak ideológia, és egyéni haszonszerzésben képesek tevékenykedni! Akik meg pártok állásfoglalásával, értenek egyet, azzal hasonulnak, azok a valóságot sem látni, sem felmérni képtelenek, ezeket az úttesten sem lehet tartani amin a társadalom céljának eléréséért halad,mert folyton az úttestre vetik magukat, ami már orvosi eset. Ezeket hagyni kell a sajátos vélelem, értelmi szándékuk igazolása okán.
elnyomott
@keresztapa: Most békés civilek voltak, nem úgy, mint 2006-ban, meg nem úgy, mint a hatalom bűnözői, a kopaszok, a focihuligánok, akik civileket vernek.
Most egyetlen rendőr sem sebesült meg, viszont 2006-ban sokkal több súlyos sebesült rendőr volt, mint ahány civilnek haja szála görbült.
Hazug vagy, mert hazugságot akarsz elhitetni - de ezt csak a hazugok hiszik el.
Nekem többet ne hazudj, mert hiába, csak a saját lelkiismereted piszkítod be.
Én leporollak!
elnyomott
@keresztapa: - május 9 20:19-re.
Bayer a hatalom árnyékában mondta, amit mondott és tehette, mert következménye nincs.
Vérrel fenyegetődzni, vörös csillagot, sarlót és kalapácsot orosz motorosoktól elviselni - ezt teszi a hatalom.
És ezt pártolod te. Meddig...?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.