Szél Bernadett, az LMP társelnöke ismét feljelentette Bayer Zsoltot, aki erőszakra buzdított.

Bayer Zsolt ismert publicista nemrég úgy fogalmazott rádióműsorában, hogy "taknyukon és vérükön" rángatná ki a parlamentből azokat a civileket, akik nemrég az igazságügyi bizottsági ülésen a civiltörvény ellen tiltakoztak táblákkal.

Itt hallható Bayer monológja:

 

Szövegszerűen az adás részlete:

(...) ha még egyszer ezek vagy ilyennek megjelennek a parlament épületében, és ott megzavarják a munkát, akkor úgy kell őket kivágni, mint a macskát szarni. Ha a taknyukon és a vérükön kell őket kirángatni, akkor a taknyukon és a vérükön. (...)

Ha kell, akkor szanaszét kell verni a pofájukat. Ez ugyanis Magyarország parlamentje, nem pedig a nyilvános vécé, ahová ezek valók.

Feljelentést tesz az LMP

Szél Bernadett, az LMP társelnöke Facebook-oldalán jelentette be, hogy ismételten feljelentést tesz Bayer ellen (április közepén a tüntetőket fenyegette, akkor azért jelentette fel a párt).

Szél így fogalmazott bejegyzésében:

(...) Azért jelentem fel, mert a fizikai erőszakot szavak előzik meg, és most már ott tartunk, hogy mindkettő párhuzamosan jelen van a hazai közéletben és ez így nem mehet tovább. Elég a viszkető tenyerű fideszesekből.

(444)

(Címlapi kép: wikipedia.hu CC BY-SA 4.0/Elekes Andor)

51 hozzászólásarrow_drop_down_circle

elnyomott
Ez az alak csak akkor enged meg magának ilyen hangnemet, ha a gazdája véleményét teszi közzé.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
elnyomott
Ez az alak csak akkor enged meg magának ilyen hangnemet, ha a gazdája véleményét teszi közzé.
Béla333
Nagyon helyes! Legalább a bűnözőket mosdató Polt vegye a fáradságot és hazudjon nekünk.
Mondjuk nem esik nehezére!
Mocskos hazaáruló az is!
magyarbakancs
Ez szemtől, szembe mondaná nekem amit a civileknek mondott,a torkán lenyúlva visszafelé húzva megnézném az alsó nadrágja színét.
karma1
@Béla333: Hat a Berni egy piszok jo fej, es nagyon jol mondja: az eroszakot verbalis szoveg elozi meg, (ez tortent a multkor, amikor a tintetokrol szolt igy), de most mar az eroszak egyutt volt a szoveggel: az ujsagirono bantalmazasaval...
Foshatnak elegge odafont...
nezelodo
Ez az ember mindig önmagát adja, de a megbízója az változhat. Ilyen volt, amikor Kádárt szolgálta, és ezt a tulajdonságát hasznosítja Orbán is. Gratulálni tudok a nevelőinek a finom úri modor belé plántálásához. Megbízónak pedig azért gratulálok, mert megtalálták, (bár biztos nem sokáig keresték), a közös, nekik is tetsző hangnemet, azt a polgári keresztényit, amit az állampárt vezetője is éppen vall. Aztán ha az változik megint a nézete, megy utána ez a mosdatlanszájú kaméleon is.
keresztapa
Döntsék már el, a parlament a tüntetésre kijelölt hely vagy nem. A szabadelvűség nem tiszteli a törvényt, akkor a törvénynek miért kellene tisztelni a szabadelvűséget? Szél Bernadett a konfliktusok keresésének tudatos élharcosa, mintha egyedül ő tudná csak azt, hogy mit mikor kell az ő tetszésének irányában rendezni! LMP egyedüli tulajdonosa, aki diktál, csak nem tudni kiknek!
karma1
@keresztapa: Az nem zavar, hogy bayerzsoti hogy nyilvanul meg, csak Szel Bernadett reakcioja? Szerinted mit kene csinalnia egy nonek egy ilyen helyzetben? Mert szerintem kotelessege fellepni az eroszak minden formajaval szemben, plane mivel hatranyos helyzetben van - mint a magyar tarsadalomban mindenki, aki - NO...
Szerinted?
trespaski
Ez a mocsok@gyú "füttyösz zolti" egy elképesztő nulla. Hogy tud ekkora soviniszta náci lenni egy cigány-zsidó keverék nem is tudom. Mert az a drága, csak lehet hogy olyan hülye, hogy nem is tudja.
Sziszifusz
A stílus maga az ember !
Mocskos stílus = mocskos ember.
justhpeter
@Sziszifusz: ... és mindaddig él és hat, amíg észrevesszük. Pedig nem más mint a többi fideSSes haverja, ostoba büdösbogarak.
Aki Én
@keresztapa: Nincs olyan, hogy ,,tüntetésre kijelölt hely"
De miért baj, ha kifejezi valaki a nemtetszését? Hiszen nem törvénytelen. Miért kéne annak a vérét ontani? Miért mondhat ilyet egy békemenetes főszervező?
Fura egy értékrended van.
elnyomott
@keresztapa: és ha nem kijelölt hely, akkor megengedhet magának Bayer ilyen hangnemet?
kiscsillag66
Én féltem Szél Bernadettet. Nehogy valami baja történjen!!!
human
Orbán Bayeren keresztül üzeni a tábornak, hogy tessék bátrabban támadni a nem kormánypárti tiltakozókat.
szép új világ
@human: Orbán nem csak azt sikerült elérnie, hogy Európa szerte utálnak bennünket, hanem már azt is, hogy a magyar gyűlöli a magyart. Nem lesz ennek jó vége!
Borsodi
@szép új világ: Ez Orbán célja a fidesz csak a gyűlöletet szítja nehogy Báyer elcsússzon a saját taknyán mielőtt a fejét feldugják a seggébe.Azért mert fehér még lehet aljas.
keresztapa
@Aki Én: De munkavégzésre van? A helytelent ne keverd a helyeshez! Másként is lehet viselkedni de ahhoz felismerés is szükségeltetik! Politikusnak , képviselőnek minden megengedett?. Gondold már át, minek hol van a helye?
keresztapa
@elnyomott: A rendőrségnek a tüntetést ugye nem kell bejelenteni, hol, mikor, milyen útvonalon,stb. A parlament az munkahely:, nem kocsma hivatal ahol tudat módosított személyek
rikácsolnak,egymást túlharsogva, hogy csak neki van igaza, másnak nem lehet! Az igazságügyi
bizottság ülésének helye az egy kijelölt hely, nem kocsma, nem utca, csak egy hivatalos hely!
elnyomott
@keresztapa: A kérdésemre miért nem válaszoltál?
Sámannus
Az oroszok kapnak vérszemet, nem a fidesz most már nyíltan uszítanak az ilyen moslék Bayerekkel gennyes gibircsókok emésztik a nemzet testét. Azt vélem az eseményekből leszűrni, hogy a cinizmusuk, már levetett minden szemérmet.
keresztapa
@elnyomott: Ilyen és ehhez hasonló kijelentések emberek közt nem megengedhető! Viszont újságírók, képviselők, politikusok közt, akik a hírért minden "etikettet" felrúgva magamutogató célból ön érvényesülten celeb módra ezt eszközlik. Az erőszakot a rendőrséggel szemben a tüntetők a tüntetéseken provokálják:, ezt is hozzá kellene neki tenni:, mert ennek is van igazság tartalma. Bayer már rég túl lépet minden embertől elvárt társalgási minimumot igaz, hogy ő már nem ember kategória,. a felsoroltak kategóriájához tartozó személy, újságírók, képviselők, politikusok celebek, világához tartozik.
Béla333
@keresztapa: 15.44
"Bayer már rég túl lépet minden embertől elvárt társalgási minimumot igaz, hogy ő már nem ember kategória"

Mégis példaképnek van beállítva ez a trágya ember: lovagkereszt kitüntetést kapott, elismertséget a munkásságáért! Micsoda aljas dolog ez? Az erkölcsi szint legalja!
Ez a Fidesz! Ellenük minden jóérzésű embernek erkölcsi kötelessége fellépni!
Ha bárki valaha a gyermekei/unokái szemébe szeretne nézni, akkor ez ellen harcolni kell!
Ki hol, és ahogy tud!
keresztapa
@Béla333: A hatalom kontúrja még tűrő képes Bayer megnyilvánulásában, elhamarkodott kitüntetése miatt, de miért ne lehetne, eltűrni Bayert, úgy mint a melegeket tűri a heterogén.
A társadalom ítélete miért nem változó mint ahogyan a társadalom összetétele változik a tapasztalatok az életszerűség szerint, vagy ítél józansággal:, vagy egy megszokást tart életszerűnek. Sem egyik, sem a másik nem lehet egyöntetű elfogadottsággal. Értelem, érzelem és az emberi képzelet sem képezi az életszerűséget. Mindegyik kifogásolt, Érzelem nem egyezhető az értelemmel, mint ahogyan e kettő sem az emberi képzelettel, személyenként változó! Társadalomba beágyazódott előítéletek dominálnak a személyek ítéleténél, érzelmileg ítél, v értelmileg, v képzelete által.???
elnyomott
@keresztapa: Itt és most Bayer megnyilvánulásáról van szó.
A világon mindenütt az ellenzék erőszakos kell hogy legyen azért, hogy derüljenek ki dolgok .Ez az egyetlen biztosítéka annak, hogy egyensúlyban marad a tájékoztatás.
Ha átlépnek egy határt, akkor kell legyen törvényes következmény.
De itt és most kizárólag Bayer reakciója a téma.
keresztapa
@elnyomott: Nos ha egy eseményt kiemelünk, akkor a hamisságok összességét zúdítjuk a kiemelt eseményre, v személyre, ellenzék erőszakossága ugyanúgy elítélendő mint Bayer nyilatkozata, a tájékoztatás egyensúlya a tájékoztató orgánum feladata kötelessége, ha nincs tájékoztatási egyensúly az csak a tájékoztatók bűne, megalkuvása, ezek a megélhetési hírhajszások tájékoztatók a médiában, példányszám növelés céljából, nézettséget is ideértve, minden összefügg mindennel! Így alakul ki az egyoldalúság ami méreg a emberek természetes igazságérzetének, a társadalom által elfogadott törvényekkel, ezt a mérgezett élethelyzetet idézik elő:, tudatosan a Bayerek, a Szél Bernadettek hatalom vadászok! Pártideológiával!
elnyomott
@keresztapa: - nincs itt semmi kiemelve és nem bonyolult.
Egy törvénytelen cselekedetre nincs joga demokratikus államban senkinek ahhoz, hogy vérrel fenyegetőddzön. Nem volt az élete veszélyben, nem önvédelemről van szó, pusztán politikai ellentétről.
Ezt megtenni két okból tehette: vagy ez az elfogadott véleménye a hatalomnak, vagy provokáció.
Nincs harmadik ok.
Mindkettő azonban egyféle jövő felé mutat.
Ez van.
Lackó50
EZ az ember annyit se érdemel, hogy foglalkozzanak vele. Ha a háttér hatalom megszűnik mögötte, úgy el fog tűnni, mintha soha nem lett volna. Túl sok ellenséget szerzett már ahhoz, hogy életben maradjon.
Szókrakész
" Azért jelentem fel, mert a fizikai erőszakot szavak előzik meg, és most már ott tartunk, hogy mindkettő párhuzamosan jelen van a hazai közéletben és ez így nem mehet tovább."

Az mszp-szdsz-Gyurcsánynál még előzmények se voltak.
Csak azonnali lovaglóversenyek, szemcéllövölde, ...
Desischado
Döbbenet, hogy egy ilyen véglény megnyilvánulhat. Csak közvetíti a fideszes "értékrendet"! Hányinger, Széll Bernadettnek teljesen igaza van!
silber13
@Szókrakész: Aha! Annak előtte meg az Orbán által felpiszkált csürhe Herakleitosz játéka a vidám gyujtogatás és fosztzogatás!Igaz?
quadrocopter
Van, ahol a kutya és van ahol a macska a kedvenc háziállat, a csordában meg a Bayer-patkány!
Ez a tetű Esztergom közpénzén perelt újságírókat még Meggyes uralkodása idején, aztán haweri alapon csak úgy ajéndékba kapott 25 milliót, amiből persze nem jött ki a szlovák rendszám magyarosítása!
Mocsok trágyadomb ez a génkupac!
keresztapa
@elnyomott: Ha nincs semmi kiemelve akkor Bayer nem is jelentette ki ami felkavarta az ellenzék idegrendszerét, amit az ellenzéknek kellett volna kijelenteni, de gyávaságból már ilyesmire gondolni sem mer, mert elvesztené azt a koncért való törekvését ami a normális gondolatmenet már a megjelenésekor észlelt! Anarchia megteremtése a társadalmon belül! Az ellenzéki erő törekvése, minden rossz és elítélendő amit nem ők hoznak létre, álságos magatartás.Ez az értékrendje a jelenlegi ellenséges magatartást tanúsító országellenes személyeknek, társaságoknak, nem az országon belüli valós kritikák megszüntetésének hogyan tovább, mert arra semmi elgondolása nincs, tehetség hiányában, szájkarate, szónoklás
tehetségtelen emberek kiemelkedése önmagáért, hogy csak ő van a többség, csak sajnálatban.
elnyomott
@keresztapa: No, még egyszer lassabban írom és nagy betűkkel, hogy megértsd.
NEM LEHET OLYAN FELKAVARÓ VÉLEMÉNY NYILVÁNÍTÁS AZ ELLENZÉK RÉSZÉRŐL, HOGY A HATALOM VÉRREL FENYEGETŐDZÖN.
Pont.
elnyomott
@keresztapa: Pontosabba lehet, de akkor ismerjük el, hogy kemény, véres diktatúra van.
advocat
És majd a szügyészség megállapítja, hogy ez még belefér. Nekik.
keresztapa
@elnyomott: Én csak kisbetűvel írom, hogy Bayer egyéni vélelmét nyilvánította ki, és nem a hatalom, a szólásszabadsága meg biztosítva van részedre is viszont üzenetre Bayer felé.
keresztapa
@elnyomott: Ha véres hatalom lenne akkor a civilek, tüntetéseken nem provokálhatnák a rendőröket lökdösődéssel amit a rendőrök birkatürelemmel viseltek el. Ezek nem békés civil tüntetők voltak, hanem teszerinted mik? A szólásszabadság élharcosai, csak éppen, hogy a tudatmódosító szer élvezői, és nem békés civilek! Békés civilek tudnak viselkedni, és nem mennek neki a hatalom védőinek!
Pálinkafőző Rézüst
@keresztapa: és nem szednek fel utcaköveket, gyújtanak fel autókat és TV-székházat, stb... Igazad van!
Béla333
@keresztapa: 20.19
Csakhogy ez nem egy súlycsoport!
Az hogy "elnyomott" komment társunk itt a propin leírja a véleményét, az nem jut el ugyanannyi emberhez, mint amennyihez eljut Bayer mocskos szemét uszító szövege.
A kettőt nem lehet összehasonlítani, gondolom ezt te is tudod! Bayer mocskolódása folyik a vízcsapból napok óta, hol van ehhez "elnyomott" vagy bármelyikünk véleményének a súlya?!
Béla333
@keresztapa: 20.33
A tüntetők tiszteletreméltóan türelmesek voltak a rendőrökkel, még akkor is, amikor pl. Gulyásékat emelték ki a tüntetők közül! Nem tudom te kint voltál-e egy tüntetésen is, honnan veszed ezt a tudatmódosító szöveget? Miért mocskolod a tüntetőket?
A civilek tisztességesen tüntetnek, ez nem tetszik nektek?
Jobb lenne, ha palackokat dobálnának, autókat gyújtanának fel, kukákat borigatnának fel vagy felszednék a macskaköveket, díszburkolatot?
Inkább azon gondolkozz el, hogy mekkora mérhetetlen mocskosság kell a kormány részéről, hogy erre kényszerülnek az emberek?
Lepényleső
Ez egy derék,lovagias hozzászólás volt? Nekünk is e szerint kell élnünk? Tehát,vice versa?
kukac50
Egy Fideszes tag ez a Fidesz álláspontja!
Eladott Ország
kanadaihirlap.com/2017/05/09/az-5-os-szamu-vertakony/
Nem kellene Bayer Zsoltról írni, mert ha írunk róla, az olyan, mintha Bayer valóban Orbán Viktor házi publicistája volna, ahogyan a sajtóban mostanság szokás őt nevezni. Pedig, nem publicista Bayer, hanem csupán egy mocsadék 5-ös számú vértakony. Normális országban nem lenne ezzel gond, bunkók, tahók mindenütt vannak, legföljebb az a különbség, hogy a miénkénél szerencsésebb helyeken az ilyenektől a politikai elitnek hányingere van, és kiveti őket a soraiból. Nálunk nem ez így megy. Magyarországon a vértaknyok büszkén hirdethetik, hogy ők mekkora tahók. Hogy verik az asszonyt, lenézik a gyengébbet, nem segítik, hanem üldözik az elesetteket. Rendes magyar embernek mondják magukat, akik mindent a hazáért, a nemzet felemelkedéséért tesznek. Mélyen vallásosak hazudják magukat, miközben a vértaknyos világnézetük köszönő viszonyban sincs a hittel. Szívesen ájtatoskodnak, és bár az európai értékekről papolnak, ezen azt értik, hogy az Európától kapott értékeket – értsd: uniós támogatásokat – ők és csókosaik zsebre rakják.
Levendula
@Béla333: Gondolod, hogy nem figyelik a Propelleren írogató állampolgárokat? :)
keresztapa
@Béla333: Ha valaki nem érti az összefüggéseket, egy szemüvegen át látja az eseményeket, nincs kitekintése, más szem látásra, annak a sajátos szemszögéből bizonyítottan igaza van. Az ideológiai beágyazódás a korai vakságot idézi elő, a valóságtól eltávolodva hamisságok állítása elveszti a tiszta érvelések értelmezését, valóságtartalmát:, ami a hamisságokat valóságként fogadja el és emellett teszi le voksát:, érzelmileg kötődve a hamisságokhoz.
Érzelmeik kimutatását a trágár szavak kíséretében, ordító hangoskodással fejezik ki hamisságukat, ami brutalitáshoz vezet, és erőszakot idéz elő!
Béla333
@keresztapa: 09.42
Ha az általad írtakat a Fideszes csürhére vonatkoztatva írtad, akkor teljesen igazat kell hogy adjak neked!
keresztapa
@Béla333: Pártokkal nem foglalkozom, mert a pártokban szennyes gondolkodással meg áldott személyek vannak, olyanok akik csak ideológia, és egyéni haszonszerzésben képesek tevékenykedni! Akik meg pártok állásfoglalásával, értenek egyet, azzal hasonulnak, azok a valóságot sem látni, sem felmérni képtelenek, ezeket az úttesten sem lehet tartani amin a társadalom céljának eléréséért halad,mert folyton az úttestre vetik magukat, ami már orvosi eset. Ezeket hagyni kell a sajátos vélelem, értelmi szándékuk igazolása okán.
elnyomott
@keresztapa: Most békés civilek voltak, nem úgy, mint 2006-ban, meg nem úgy, mint a hatalom bűnözői, a kopaszok, a focihuligánok, akik civileket vernek.
Most egyetlen rendőr sem sebesült meg, viszont 2006-ban sokkal több súlyos sebesült rendőr volt, mint ahány civilnek haja szála görbült.
Hazug vagy, mert hazugságot akarsz elhitetni - de ezt csak a hazugok hiszik el.
Nekem többet ne hazudj, mert hiába, csak a saját lelkiismereted piszkítod be.
Én leporollak!
elnyomott
@keresztapa: - május 9 20:19-re.
Bayer a hatalom árnyékában mondta, amit mondott és tehette, mert következménye nincs.
Vérrel fenyegetődzni, vörös csillagot, sarlót és kalapácsot orosz motorosoktól elviselni - ezt teszi a hatalom.
És ezt pártolod te. Meddig...?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.