A hétszáz lakosú Túrricse polgármestere az elmúlt évben pénz helyett értéktelen utalványokkal fizette ki a település közmunkásait, akik egy kijelölt boltban vásárolhattak az "utalványokkal".

A Hír TV riportjából kiderül, hogy a 700 lakosú Túrricse polgármestere 14 éve vezeti a falut. Garda Endre 2015 óta nem pénzben, hanem saját nyomtatású, valójában értéktelen „utalvánnyal” fizette a közmunkásokat. Pályázati pénzből, tehát saját tőke nélkül „szövetkezeti szociális boltot” nyitott, amiben a kiosztott jegyekkel dupla áron lehetett vásárolni.

A település korábbi boltjának forgalma kétharmadával csökkent a "jegyeket" elfogadó versenytárs megnyitása után.

A helyiek elmondása szerint voltak, akiket megzsaroltak, hogy nem kapják meg a jegyüket, ha nem az új üzletben vásárolnak.

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Veleda
Zsaroló? Hatalmával visszaélő polgármester? megteheti, számonkérés pedig nem lesz.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
justhpeter
A pártoto ez nem érdekli, ők ugyanezt csinálják nagyban.
szép új világ
Na mi újság "Bözsi nénik" hát nem ezt választottátok?
VESZ-ÉSZ
Egy nagyon nagy baj van az utalvánnyal,nem lehet másnak eladni,és piát meg cigit venni.A közmunkáséknak ez a bajuk,hogy a kis családra költeniük,de megoldják ezt is.megvásárolnak valamit és rohannak a kocsmába eladni,de ott csak féláron veszik meg a cuccot,ezért drága minden,nekik.
Veleda
Zsaroló? Hatalmával visszaélő polgármester? megteheti, számonkérés pedig nem lesz.
human
Egy riportban elmondta a mások boltos, hogy a szomszédos polgármesteri irodánál van egy forgatható kamera. Azzal figyelték ki, hogy kik vásárolnak náluk és ez alapján fenyítették be a közmunkásokat.
herczeg0210
És a pénzt vajon melyik zsebébe tette?
Kisbundi
Idáig fajulhattak a dolgok, EZ MÁR RÉG NEM EURÓPA!! Balkáni állapotok uralkodnak!!Felelős egy száll se!!!
kukac50
Ez a Fideszes zsarnokság! Nekik mindent szabad!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.