Azt, hogy hülye, ő maga mondta, azt hogy öt évet kaphat, Szél Bernadett. Azt, hogy hülye, ő maga mondta, azt hogy öt évet kaphat, Szél Bernadett. Bocsi, mindenkitől elnézést, aki rettenetesen megijedt az én borzasztó provokációimtól. (…) Mer’ én hülye vagyok, ez a szomorú hírem van, engem tényleg lehet provokálni. Az Echo tévében – a maga módján – a Fidesz-alapító így kért bocsánatot nagy vihart kavart szavaiért, amelyeket árnyalni próbált újabb publicisztikájában is. Bayer Zsolt a Sajtóklubban arról beszélt, hogy visszahallgatta önmagát a Karc FM rádióban, ahol azt mondta: a parlamentben tüntető civileket a taknyukon és a vérükön kell kirángatni az épületből és ha kell, akkor szanaszét kell verni a pofájukat. Visszahallgatva a felvételt felidézte ugyanakkor, hogy előzőleg milyen sokáig arról beszélt, miért nem szabad a kormányoldalnak – vele ellentétben – felülnie a provokációnak. Bayer Szél Bernadettől azt kérte, ne alkalmazzon kettős mércét (amiről hosszan írt is) és ne...

Forrás: 24.hu
Feltöltő: karma1
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

17 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
"Kétségem sincs, a kormány és minden kiszolgálója mindent meg fognak tenni azért, hogy
visszagyömöszöljék a szellemet a palackba. Akár verbális, akár fizikai erőszakkal is. Bayer csak erről beszélgetett a rádióban. A maga szelíd módján megfenyegetett mindenkit, aki veszélyezteti a flekkenkénti jogdíját, vagy azt, hogy drágábbra cserélhesse a terepjáróját. Ha komolyan és korrigálhatatlanul süllyedni kezd a hajó, az ilyen harcos honvédők fognak a legfürgébben elfutni és máról holnapra azt is letagadják, hogy valaha közük volt bármihez is.
Jelenleg ott tartunk, hogy a propagandista veréssel fenyegeti a társadalmat. Nem először és nem is utoljára. Nem kell vele foglalkozni a szükségesnél többet, mert el fog múlni. A bayerzsoltok mindig elmúlnak."
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Aki Én
@RonaGyuri: Ez nem semmi. Mondjuk a savazós bácsin, a lángoló fővároson, a megtámadott tv székházon nem rugóztak ennyit. Azok nekik hősök. Sőt, most azok az alakok védik őket.
Ontják magukból a szart, de nincs jelentősége, mert erre a szektán kívül senki nem kíváncsi.
Mi, 8 millióan kicsit sem.
Béla333
Ugyan már? Hol van itt "igazság szolgáltatás"?
Itt bűnpártolás folyik a Polt féle maffiában is és a Handó Tünde féle bíróságon is!
Majd jól kimosdatják a sz@rból ezt a trágya embert!
Kitalálják, hogy nem is ő beszélt, hanem csak egy összevágott anyag volt!
Dögöljenek meg!
nem tibi
+ 1 év állatkínzásra való felbújtásért
"Ki kell dobni minnt macskát sz@rni "
:-)
karma1
@1magyar: 08.27-re: Nem a csunya beszedert kapna 5 evet, hanem a tartalmaert. Es azert, AHONNAN (amilyen poziciobol) mondja.
Ugyanis o a "szaja", a szoszoloja orbannak, akire elmeletileg az egesz orszag figyel, es aki allitolag egy "teljesen civil" szervezet tagja. (mint ilyen, nem volna joga politikai tevekenysegre, kizarolag nonprofit, emberbarat tenykedesre volna csak joga).

Gobndolj bele, ha te veletlenul egy balesetben elgazolsz valakit, aki meghal, ez rettenetes dolog: teged bezarnak 3 evre, - mikozben sosem voltal a klasszikus ertelemben "bunozo"), itt mar sajnos a halottat feltamasztani nem lehet,. es persze van ennek meg egy csomo anyagi kovetkezmenye is.
zsolti viszont a komplett magyarsagot fenyegeti meg - konkretan azokat, akik nem fidesz tagok, vagyis 8 es felmillio embert - az altala uralt kozmediakon keresztul, mert orban jovahagyasaval es tamogatasaval (penzzel is megtamogatva) MEGTEHETI.
zsolti 5 e v mulva kiszabadul, es meg veresszajubb lesz, mint valaha. Az az orosz mihaly, aki kovet toret a kozmunkasokkal Erpatakon, es nyilvanosan paradezik nacinak oltozve, csak az ilyen biztato szavakra var, mint amit bayer is megengedett maganak. Az az agyatlan pali is mindenre kepes, es raadasul HATALOM van a kezeben, mint polgarmester.
Allati nagy kar, hogy te egyaltalan nem erzed a kulonbseget a valos bayerzsoti-fele fenyegetesek es a migrans-kerdes kozott... Ez utobbival csak ijesztgetnek mindenkit otthon, mig bayer es a COF barmikor hadrafoghato.
Nincs meg egy orszag a foldon, ahol a Parlament epuleten belul ekkora fegyverarzenalt tartana, mint a magyar. Szerinted mire tankoltak fel? Papas-mamast akarnak jatszani vagy homokvarat epiteni az epuletben? Es akkor bayer kiall a sajat sajto'sa ele, es MINDENKIT megfenyeget.
Ne feledd, egy gyilkossagnal a felbujto, akinek kozvetlenul nem tapad ver a kezehez, ugyanannyit kap, mint a gyilkos...
eugen4402
@Béla333: A saját mocskuk elsikálásában a fiúk örökös világbajnokok. Ha nem csitul a média az "Ötös számú Harsona" ocsmánysága miatt, akkor összerántják a Parlamentet, és félóra alatt összebarkácsolnak egy "Lex Bayer"-fedőnevű új semmisségi törvényt. Ennek értelmében a B-vel kezdődő, és yer-rel végződő Zsolt keresztnevű kétes elemek bármikor használhatják a magyar nyelv legvaskosabb szavait is, beleértve az emésztéssel, és a nemi élettel kapcsolatos arcpirító kifejezéseket is, és akinek nem tetszik, min. 500 ezer Ft. bírság megfizetésére kötelezhető.
Béla333
"Bayer 5 évet kaphat, amiért ilyen hülye"

Kaphat, de nem fog kapni! Majd a hétvégi meccsen, szotyizgatás közben Polttal megbeszélik a dolgot!
Amúgy Fideszesen!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.