Három magánszemély kereste meg a fideszes többségű önkormányzatot, hogy szobor van, csak hely kell a felállításához. Lett.

Május 20-án új Horthy-szoborral bővül a magyarországi köztéri művek listája, aznap ugyanis a Fejér megyei Perkátán lepleznek le egy Horthy Miklóst ábrázoló mellszobrot (büszt).

A 444 a Fehérvárkukac cikke nyomán arról írt, hogy az ötlet nem a perkátai fideszes többségű önkormányzattól ered, hanem három magánszemélytől, ám a helyhatóság gyorsan rábólintott a felvetésre, mivel már a szobor is kész van, csupán hely kellett a három magánszemélynek.

"Az önkormányzat hangsúlyozta, hogy az ilyen szoborállításnak Magyarországon semmilyen törvényi akadálya nincsen, és nekik nem is kerül semmibe a dolog, mert a május 20-i leleplezőünnepséget is az adományozók szervezik majd meg. Az ünnepség meghívója szerint Somogyi Balázs polgármester mellett eljön a leleplezésre Mészáros István, az Új Magyar Gárda főkapitánya és Hegedűs Loránt Jobbik-közeli lelkész is"

- olvasható a cikkben.

Korábban több fideszes is tiltakozott a Horthy-szobrok állítása ellen, többek közt a Perkátát is magába foglaló választókerület fideszes országgyűlési képviselője, L. Simon László is, de Orbán Viktor sem repesett az örömtől. A miniszterelnök a Parlamentben beszélt arról, hogy Horthy oly korban volt az ország vezetője, mikor az országnak elvesztette nemzeti szuverenitását.

"csak azt a tényt rögzítem, hogy olyan politikusnak nem támogathatja a kormány a szoborállítását, aki elnyomókkal működött együtt, és kollaborált Magyarország elnyomóival, akármilyen egyéb érdemei is vannak"

- olvasható a cikkben.

(Címlapi kép: fortepan.hu/Dobóczy Zsolt 1940, kép száma: 100814)

26 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Horthy Miklós kormányzó néhány nappal a megszállás után új, a náci érdekeket kiszolgáló
kormányt nevezett ki a korábbi berlini követ, Sztójay Döme vezetésével. Tehát a német csapatok 1944 március 19­-én szállták meg az országot, összesen 20 SEK tisztet
hozva magukkal. A Sztójay­ kormány május 15. és július 9. között a 20 SEK tiszt és a magyar
hatóságok és magyar lakosság hatékony közreműködésével 760 ezer zsidó embert zárt gettóba és a 760 ezer emberből 430 ezret már el is hurcoltak addigra Auschwitz-­Birkenauba.
Olyan ütemben indították a magyarok a vagonokat, hogy a német hatóságok kérték, lassítsanak, mert ilyen ütemben nem tudják fogadni a halálra szántakat. A holokauszt minden tizedik, Auschwitz­-Birkenau minden harmadik áldozata magyar volt. Ezek után az ember esze megáll, hogy a fideszes többségű önkormányzat nem áll ellen hanem három magánszemély kezdeményezésének és a helyhatóság gyorsan rábólintott a felvetésre, mivel már a szobor is kész van, csupán hely kellett a három magánszemélynek. Kész röhej. Legközelebb a felcsúti nemzetveszőnek fognak szobrot állítani, agyhalott korában.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
glorianna
"Mészáros István, az Új Magyar Gárda főkapitánya" - izééé... gárda? nocsak... csuda jog- és szabálykövető népség
magyarbakancs
A Don-kanyar sarába bele lőtt 124 ezer katonát a 600 ezer elhurcolt zsidó embert haláltáborba a 270 ezer polgári áldozatot is meg kérdezték szeretne-e szobrot Vitéz Nagybányai Horthy Miklósnak.?
magyarbakancs
@Equus: Nemsokára ha ez az idióta Orbán játékszereit támogató kormány marad.
1magyar
@magyarbakancs: Ott volt a nagyapám is a Don-kanyarban, mit csináljunk mi utódok ezzel a szoborral szerinted? Leszarjuk legalább?
magyarbakancs
@1magyar:" mit csináljunk mi utódok ezzel a szoborral szerinted? Leszarjuk legalább?"
Nem szabad meg engedni,hogy fel állítsák a szobrot.
Ha fel állították lekel dönteni.
Azoknak a tiszteletére,emlékére, ki ártatlanul egy idióta politika véget az életével kelet fizetnie.
Mint ezer éves határok nimbuszának üldözése.
eszegfu
@1magyar: @magyarbakancs: Szerintem eleve a Szobor parkba kellene felállitani...Lenin, Marx, Engels, Dimitrov között jó társaságban lenne.
advocat
És miért kell ezt köztéren felállítani? Ritka kivétel. Most egyetértek Orbán Viktorral.
namihami
Biztos akad még némelyik padláson egy-egy elfekvő Sztálin szobor is. Milyen helyes kis platzot lehetne ott, Perkátán kialakítani ezekből a ""műalkotásokból"". És nyilván olcsó lesz, hiszen az önkormányzatnak nem kerül semmibe.
Ne is álljunk meg itt, lehetne akár lovasszobor is. A szobor egy fontos eleme már kiosztásra került számunkra adakozó, becsületes kormányunk részéről.
Qqberci
""Az önkormányzat hangsúlyozta, hogy az ilyen szoborállításnak Magyarországon semmilyen törvényi akadálya nincsen, és nekik nem is kerül semmibe a dolog, mert a május 20-i leleplezőünnepséget is az adományozók szervezik majd meg. "

Akkor állítsunk szobrot Soros Györgynek!...
CsipkeRózsa
Mivel vidéki községről van szó, valószínű, hogy kertes házakban laknak az emberek. Valamelyik kertben, jól eldugva állítsák fel. Ne közterületen!
Eladott Ország
Horthy Miklós kormányzó néhány nappal a megszállás után új, a náci érdekeket kiszolgáló
kormányt nevezett ki a korábbi berlini követ, Sztójay Döme vezetésével. Tehát a német csapatok 1944 március 19­-én szállták meg az országot, összesen 20 SEK tisztet
hozva magukkal. A Sztójay­ kormány május 15. és július 9. között a 20 SEK tiszt és a magyar
hatóságok és magyar lakosság hatékony közreműködésével 760 ezer zsidó embert zárt gettóba és a 760 ezer emberből 430 ezret már el is hurcoltak addigra Auschwitz-­Birkenauba.
Olyan ütemben indították a magyarok a vagonokat, hogy a német hatóságok kérték, lassítsanak, mert ilyen ütemben nem tudják fogadni a halálra szántakat. A holokauszt minden tizedik, Auschwitz­-Birkenau minden harmadik áldozata magyar volt. Ezek után az ember esze megáll, hogy a fideszes többségű önkormányzat nem áll ellen hanem három magánszemély kezdeményezésének és a helyhatóság gyorsan rábólintott a felvetésre, mivel már a szobor is kész van, csupán hely kellett a három magánszemélynek. Kész röhej. Legközelebb a felcsúti nemzetveszőnek fognak szobrot állítani, agyhalott korában.
quadrocopter
Drága jó és emberséges nyilsaink nem kapnak szobrocskát? Há' mé' nem?
CsipkeRózsa
Sajnos Dániel Péter már nem Magyarországon él, nincs, aki nyakon öntené a szobrot vörös festékkel.
Eladott Ország
@advocat: Ezzel az erővel Sztójay Döméről és Szálasi Ferencről is lehetne szobrot állítani, mert az ilyen szoborállításnak Magyarországon semmilyen törvényi akadálya nincsen, és nekik nem is kerül semmibe a dolog. Még jó, hogy skizofrén Orbánról nem akarnak szobrot állítani.
egyvandor
Gondolom ez kijár a 360 ezer magyar katonát vágóhídra vezénylő és további 600 ezer áldozatért felelős nemzeth-védő politikusnak.
Equus
@eszegfu: 09.16 nem vok meggyőződve róla, h jó lenne a társaság... Marx jóslatai pontról, pontra bejönnek, Engelsszel együtt, Lenin soha nem beszélt hülyeségeket, de nem tudta kiteljesíteni, amit kellett volna. Dimitrov sem jó társaságnak... csak nézz utána.

Ez a csúti törpe a Weimari Köztársaság utáni időket majmolja, egy olyan nemzettel, ami lassan szétfut előle. Nem lehet ennek jó vége...
Gyuri Géderről
Horthynak szobrot, fehér gárda dísz őrséggel.
Hitlernek szobrot, SS gárda dísz őrséggel.
Rákosinak szobrot, munkásőri dísz őrséggel.

Ha kérhetem, egymás mellé legyenek állítva.
fekete
Van egy festmenyem amit Horthy festoje festett,Fel meterszer fel meteres. Egy lovas kocsi sze'nat visz. .KI tudna segiteni? Ki volt az a festo:. Elore is Kosz.
Equus
@fekete: 23.33 Torma Imre vagy Incze Mózes
eszegfu
@Equus: tegnap 20:43 A "jó társaságot" nem tettem idézőjelbe, és a mondat végére nem tettem nevetős smile-t... azt hittem igy félreérthetetlen. Röviden akartam irni, de ugy látszik tulságosan is rövid lett. Pont az ellentétek miatt gondoltam erre... de kösz a tanácsot!:)
Sámannus
@CsipkeRózsa: Sajnos mi állatok módjára mindig szarban hempergünk, ha tenni akarjuk valakinek a szépet.
herczeg0210
@nyanya001: "Sokan így szeretjük őt"...(Halász János)
Equus
@fekete: természetes volt. Én köszönöm, ha segíthettem.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.