Négy nő esett áldozatul Budapesten a rejtélyes támadónak.

A férfi először december 4-én, Zuglóban csapott le, ahol két fiatal nőnek is nekirontott – a -15 fokos hideg ellenére csak cipő volt rajta, és arcát takarta egy ruhadarabbal. A szatír megütötte és a földre lökte őket, eközben saját nemi szervét tapogatta – írja a Zsaru magazin.

Február 12-én kora hajnalban egy másik nő is hasonló esetről értesítette a rendőrséget. Őt is a Rákos-Patak környékén támadta meg egy meztelen férfi, majd elszaladt. A tettes olyan erővel ütötte meg, hogy eltört az arccsontja.

Meztelen támadó ütötte a nőket Budapesten

A környéken készült köztéri felvételeken többször felbukkant egy fehér Opel Astra, ami láthatóan egy-egy éjszakai járatot követett. Mivel mindhárom nőt azután támadták meg, hogy leszálltak a buszról, gyanítható az összefüggés az autó és a bűncselekmények között.

Április 14-én újfent bejelentés érkezett egy hajnali támadásról, az Opel Astra is ismét szerepelt a felvételeken, most már rendszámmal. Még aznap este elkapták a 28 éves sofőrt, aki mindent bevallott.

A férfi a támadásokat kontrollálhatatlan pszichés késztetéssel magyarázta, a nyomozók a kocsija kesztyűtartójában egy maszkot, két kést és egy viperát találtak.

A férfit háromrendbeli szexuális kényszerítés bűntettének kísérletével és egyrendbeli súlyos testi sértés bűntettével gyanúsítják, a bíróság pedig még április közepén elrendelte az előzetes letartóztatását.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Jozefina
Ő is migráns volt, vagy Soros bérenc??? Sok hülye barom be is veszi!!! Nem múlik el nap anélkül, hogy ne történne valami természetellenes halálozás, stb!!! A vén maffiózót mikor fogják felelősségre vonni???

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.