Az MSZP szerint a kormány arra készül, hogy "lenyúlja" a közétkeztetés 100 milliárd forintos piacát, és ezzel veszélybe sodorja a gyerekek egészségét.

Bangóné Borbély Ildikó, a szocialisták országgyűlési képviselője csütörtökön, Budapesten, sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, a trafik- és a földmutyi után jön a menzamutyi, amellyel szerintük Bánki Erik, az Országgyűlés gazdasági bizottsága fideszes elnökének érdekeltségébe kerülhet a közétkeztetés.

Az ellenzéki politikus szerint ezzel egy olyan cég főzhet majd a menzákon, amelynek konyháin korábban több száz gyermek szenvedett ételmérgezést.

Bangóné Borbély Ildikó azt mondta, onnan tudják, hogy a kormány "lopni akar", hogy sem egyeztetni, sem kommunikálni nem hajlandó a tervezett változtatásokról. "Bánki Erik csak csak egyfajta rántáshoz ért: hogyan húzza ki a magyar emberek zsebéből a pénzt" – fogalmazott.

Kijelentette, a kormány eddigi menzareformja is megbukott, és ez a helyzet tovább romolhat, pedig a konyhák 55 százaléka már mos sem tudja megszerezni a jó minősítést.

Az MSZP ezzel szemben kormányra kerülése esetén úgy alakítaná át a közétkeztetést, hogy annak működtetése újra az önkormányzatokhoz kerüljön – mondta a szocialista politikus.

(MTI)

(Címlapi kép: MTI/Bruzák Noémi)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.