Kiderült, mennyit költekeztünk a tavalyi évben, és ami még fontosabb: mire ment el a pénz.

Átlagosan havonta 77,1 ezer forintot költöttünk tavaly fejenként, mintegy 2500 forinttal többet, mint egy évvel korábban – írta a Magyar Nemzet a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataira hivatkozva. A kiadások növekedését elősegítette, hogy 2016-ban a nettó átlagkereset 7,7 százalékkal volt magasabb, mint 2015-ben.

Egyre többet iszik, viszont kevesebbet dohányzik a magyar

Több maradt a zsebünkben, így nőttek a kultúrára, szórakozásra, vendéglátásra és szálláshely-szolgáltatásra fordított összegek. Ételre és rezsire ugyan többet költöttünk, mint az előző évben, de ezeknek a költségeknek a súlya az összes kiadáson belül csökkent.

Szeszes italokra és dohánytermékekre az összes kiadás 3,4 százalékát fordítottuk, és habár a cigarettavásárlásra fordított összeg 4,7 százalékkal csökkent, a szeszes italokra fordított kiadások 5,8 százalékkal növekedtek.

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

simmering73
A magyar csak két esetben iszik. Ha öröm éri vagy ha bánat.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
magyarbakancs
Minden évtizedben az alkohol megdönthetetlenül vezette a Magyar ember szórakozását.
Volt egy betegem ki 14 szer volt elvonón.
Csizmás Kond
az a helyzet, hogy csak végletekben tudunk gondolkodni.
magyarbakancs
Petőfi Sándor

MEREDEK A PINCEGÁDOR...
Meredek a pincegádor,
Nehéz teher az a mámor.
Hazafelé mendegéltem,
Terhe alatt összedőltem -
Összedőltem!

Elnyúltam a föld színére,
Megeredt az orrom vére.
Ha ott tégla nem lett volna:
Orrom vére nem folyt volna -
Nem folyt volna!

Nem járnék én a pincébe
Jó időbe’, rosz időbe’...
De tehetek is én arról,
Hogy oly igen jó az a bor -
Jó az a bor!
papa.49
@nyanya001: Semmi különös csak a szokásos ordas hazugságok!!!
bluewhale
Én nem járok dohányboltba meg kocsmába se! Ha megszomjazom veszek sört a boltban, hazaviszem s elfogyasztom...
Edmond Dantes
Inkább iszik a magyar,mert az leszedálja,így könnyebb elviselni a hazai állapotokat.A cigi semmire nem jó,ezért hagytam abba,bár qrvára hiányzik.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.