Van gyógyszer AIDS ellen, csak senki sem tudja megfizetni. Egy doboz ugyanis 1300 dollárba kerül, azaz több mint 350 ezer forintba. Naponta egy tablettát kellene bevenni az érintetteknek. Ezzel pedig egy súlyos globális probléma oldódhatna meg… Ha emberi ára lenne… A naponta szedett AIDS-elleni gyógyszerrel csökkenthető a fertőzés kockázata, állítják a tudósok. A HIV és az AIDS felszámolására lenne tehát megoldás, ami azonban inkább csak elméletileg létezik. A gyakorlatban ugyanis ennek a gyógyszernek az ára megfizethetetlen: 1300 dollár, azaz több, mint 350 ezer forint egy doboz. Ez egy havi adag. „Én most még meg tudom venni magamnak, hála a magán egészségbiztosítási kártyámnak és a gyártó által biztosított kedvezményeknek. De több ezer sorstársam sosem jutott hozzá.” – meséli egy érintett. „Pedig ez a tabletta a legnagyobb esély arra, hogy a globális járványt megelőzhessük, csökkenthessük. Több ezer veszélyeztetett ember csak ábrándozik a tablettáról, hiszen nincsen...

Forrás: zarojel.hu
Feltöltő: PV
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.