Orbán Viktor szerint Kínának méltó partnerei lehetünk, az EP határozata mögött pedig a migráció és Soros áll.

Soros-jelentés az EP határozata

Egy elhibázott politika lenyomatának nevezte az Európai Parlament (EP) Magyarországgal szembeni szerdai határozatát Orbán Viktor miniszterelnök, aki szerint valójában egy "Soros-jelentésről" van szó.

A kormányfő pénteken a Kossuth rádió 180 című műsorában azt mondta, a Magyarországot érő támadások mögött a migráció áll, létezik ugyanis egy olyan európai érdekközösség, amelynek célja évi több százezer idegen behozatala Európába. Ennek a gondolatnak az "atyamestere", részben finanszírozója, szervezője Soros György – tette hozzá, úgy fogalmazva: a "Soros-féle csapatok" Brüsszelben elszántak.

"A mostani határozatot elolvasva az ember nem tudja, sírjon vagy nevessen"

– mondta, példaként megemlítve a dokumentumnak a röszkei szír zavargóról szóló részét, amely szerint ezt az embert "tíz év börtönbüntetésre ítélték pusztán azért, mert a feszültségek oldására megafont használt, és három tárgyat hajított a határőrökre". Valójában arról a szír emberről van szó, aki "át akarta törni a kerítést a röszkei zavargásoknál, megafonnal lázította az embereket, és megtámadta a rendőröket" – mondta a miniszterelnök, úgy értékelve mindezt: a "Soros-féle csapatok" Brüsszelben rendkívül elszántak, az abszurditástól sem riadnak vissza.

Orbán Viktort megkérdezték Manfred Weber európai néppárti frakcióvezető szavairól, miszerint a labda a magyar miniszterelnök térfelén pattog, ha megfelelően reagál, csapatjátékos, ha nem, annak következményei lesznek. A kormányfő ezt úgy kommentálta: Kínában ilyet sosem mondanak, ez jól mutatja, hogy eltorzult az európai politika.

Lehangolónak nevezte ezt az attitűdöt, azt, hogy a nemzetállamok nem kapják meg a tiszteletet az európai intézményekben dolgozóktól, azt, hogy Brüsszelben bárki – pártállástól függetlenül – megmondja egy tagállamnak, hogyan kell viselkednie.

"Európa lényege nem Brüsszelben van, hanem a tagállamokban. Európa nem Brüsszel, Európa az Varsó, Budapest, Párizs, Berlin, Róma".

A miniszterelnök szerint ki kell tartani a magyar nemzeti érdekek mellett, "mi akarjuk megmondani, kikkel éljünk együtt és kikkel nem". A brüsszeli támadások nem térítik el a kormányt a céljaitól, Magyarország ezután is a saját útját fogja járni – jelentette ki, közölve: az energiaárak és az adók megállapításának jogát sem adja át a kabinet Brüsszelnek.

Kiemelte: az is egy európai álláspont, hogy ne változtassuk meg a létező hatáskör- és jogmegosztást, amit "közösen építettünk ki".

Orbán Viktor végül azt mondta: Magyarország részt vesz a vitarendezési eljárásban, és "elmegyünk a falig", ha kell, a bírósági eljárás végéig. Arra a felvetésre, hogy mi következik, ha a bíróság szerint törvényt kell módosítania Magyarországnak, a kormányfő úgy reagált: ebben az esetben azt végre kell hajtani, de hogy "a végrehajtás pontosan mit takar (...), az majd egy következő küzdelem lesz".

Orbán Viktor Sorosról és Kínáról beszélt a rádióban

Meg kell védeni a gazdaságpolitikát

A jövő évi választáson meg kell védeni a béremelésekre és az alacsony adókra épülő gazdaságpolitikát, és ha ez sikerül, 2020 körül a magyar gazdasági növekedés elérheti az 5 százalék fölötti tartományt – mondta Orbán Viktor a műsorban.

Úgy fogalmazott: ez a 2010-ben elhatározott gazdasági terv utolsó szakasza a pénzügyi stabilizálás, az 1-3, majd a 3-5 százalék közötti gazdasági növekedés elérése után.

A kormányfő beszélt a kabinet demográfiai célkitűzéseiről is, amelynek lényege, hogy 2030-ra a magyar nemzet egy olyan közösség legyen, amely képes magát reprodukálni. Ehhez sok eszközre van szükség – mondta –, egyebek mellett családtámogatásra, a munkavállalás könnyítésére és az oktatási rendszer átalakítására.

Méltó partnerei vagyunk Kínának

Méltó partnere Kínának Magyarország, nem méret alapján válogatták ki az Egy út, egy övezet című nemzetközi konferencia résztvevőit, hanem az alapján, hogy gazdasági aktivitása milyen. 

Nagy távolságokra kell majd eljuttatni az árut, a befektetéseket, a kapacitást, a turistákat, ezért a következő 2-3 évtized gazdasági növekedésében potenciális szerepet vállaló országokat hívtak meg a kínaiak a tanácskozásra. Az, hogy ezek sorában Magyarország is ott van, remek hír és lehetőség, amit érdemes megragadni

- mondta el a Kossuth Rádióban Orbán Viktor. 

A miniszterelnök megemlítette, ősszel Budapesten rendeznek hasonló konferenciát, mert Kína versenyezteti az országokat, hogy ki legyen a partnere. 

Magyarországnak sosem könnyű – magyarnak lenni sem –, de ránéznek a magyar adatokra és látják, hogy rendben vannak, megnézik a növekedési számokat és azt mondják: Hoppá, itt egy ország, ami több mint 4 százalékkal nő!

- magyarázta Orbán a hirado.hu cikke szerint.

A hvg.hu cikke szerint Orbánt megkérdezték arról is, hogy hol volt jobb tárgyalni, az EU-nál, vagy a kínaiaknál?

A miniszterelnök úgy válaszolt, hogy a kínai derűs népség, épp ezért derűs velük a tárgyalás, viszont "miközben kedves, jottányit sem enged a saját érdekeiből. Éppen ezért hangulatilag könnyebb, intellektuálisan nehezebb volt Orbánnak Kínában tárgyalni, mint Brüsszelben" – olvasható a cikkben.

(MTI/hirado.hu, hvg.hu)

(Címlapi kép, fotó: MTI/Máthé Zoltán)

28 hozzászólásarrow_drop_down_circle

solidedge
Aki ezt az Orbán szöveget érti sürgősen jelentkezzen egy pszichológusnál.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
quadrocopter
A hízott kacsa előadta magát és vízióit!
papa.49
@kokopelli: Jól látod a jövőt, csak az a baj erre az ország népe fog igazán rábaszni, a ferdeszeműek az utolsó kanyiig visszakövetelnek minden pénzt az biztos!!!
hetöndöe
@Ördögvadász: Neked valahogy nem nagyon tetszenek a tények,mert azonnal másról kezdesz el hablatyolni,mint minden idióta fityfaszos állat..:-)
kokopelli
@papa.49: ..nem mindig az volt a kottákban,hogy a zenét az orbánféle "nagymacherok" rendelték
meg, és a számlát a plebs fizette! Két kézzel kotorásznak a zsebünkben,de ők a Shiva
érzetét keltik !
Yoda69
Éppen ezért hangulatilag könnyebb, intellektuálisan nehezebb volt Orbánnak Kínában tárgyalni, mint Brüsszelben

Magyarul lofaszt sem tud elérni a kinaiaknal. Jól megszórjuk velük mint a lengyelek. Orban megtanulhatna végre kinaiban nem szabad megbízni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.