Egy felmérés szerint minden ágazatban szükség lenne a nyugdíjasok munkaerejére és tapasztalataira. 

Minden ágazatban szükség lenne a nyugdíjas munkaerőre – derül ki abból a piaci felmérésből, amelyet a Magyarországi Diákvállalkozások Országos Érdekképviseleti Szövetsége (DiákÉSZ) készített megbízói körében és a DiákÉSZ elnöke ismertette az M1 aktuális csatornán vasárnap.

Fiak István elmondta, hogy a piaci szereplők szerint a gyakorlattal rendelkező nyugdíjas korú szakemberek több területen is hatalmas segítséget nyújthatnának. Hozzátette, hogy a felmérésben megkérdezett öregségi nyugdíjasok mintegy 40 százaléka vissza is jönne dolgozni rugalmas feltételek mellett.

A DiákÉSZ elnöke úgy vélte, a szövetkezeti törvényt módosító javaslat eredményeként olyan közérdekű nyugdíjas szövetkezetek jöhetnének létre, amelyek az iskolaszövetkezetek mintájára épülnének, tehát a nyugdíjasok kiegészítő tevékenységként rugalmas munkaidőben dolgozhatnának. A nyugdíjasnak ugyanakkor nem lenne munkavállalási kötelezettsége, és a szövetkezetnél sincsen foglalkoztatottsági kötelezettség.

Mivel a javaslat szerint a nyugdíjasok munkája után – hasonlóan a diákmunkához – a járulékokat már nem kell megfizetni, ezzel a piaci szereplők számára kedvezőbb árú szolgáltatást tudnak nyújtani a nyugdíjas szövetkezetek – emelte ki az elnök.

Hozzátette: a nyugdíjas szövetkezeteknél is hasonló lenne a cél, mint az 1983 óta működő iskolaszövetkezetek esetében, ahol az eddigi tevékenységek eredményeként mára 130 ezer diák évi 25 millió munkaórát dolgozik, évi 25 milliárd forint munkajövedelemért cserébe.

(MTI)

(Címlapi kép: pixabay.com)

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

staro2
Ezt a témát egyszer már kitárgyaltuk. Aki akar az szövetkezet nélkül is vállalhat munkát.Szövetkezet csak arra kell a hatalomnak, hogy néhány másodosztályú káderét szövetkezeti vezetői pozíciókba nyomhassa be.Ráadásul pénzt nyúlhatnak le a belépni szándékozóktól.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Sziszifusz
@Pálinkás Pál: 13:15
Ha csak ők lennének bajban, nem bánná rajtuk kívül senki sem. Sajnos egész Magyarország sorvadozik , többek közt a kivándorlás miatt is.
karma1
Ugyan mar, miert kellene a szerencsetlen nyugdijasoknak elmenniuk szare'-hugye' dolgozni? Ja, mert kiderult, hogy a fiatal szakemberek mar elhuztak toronyirant?
Kezdtetek ott, hogy az igazsagszolgaltatasbol elkuldtetek azokat az embereket, akik tudtak, es beleszolhattak volna abba a sok szemetsegbe, amit csinaltatok.
Aztan folytatodott a terjeszkedesetek,: olyanok vagytok, mint az attetes rak: mindent megfertoztok, mindenhova befurakodtok...
Sajnos, lehet, hogy a "test", Magyarorszag ezt a sok , elore kitervelt buncselekmenyt nem fogja tulelni, mint sok rakos beteg sem a vegso stadiumot, de ha az orszag belehal, azt ti sem elitek tul, az egeszen biztos,...
Jobb lenne, hogyha mar most elkezdenetek irni a sajat vedobeszedeiteket, amiben esetleg megmagyarazzatok a buntetteiteket,.
Remelem, mar erre nem lesz sok idotok...
Eladott Ország
@Pálinkás Pál: Lehetséges, hogy én egy másik Magyarországon élek – Novák Katalinhoz képest – de soha, sehol nem láttam, nem hallottam és nem is olvastam arról, hogy Magyarország népessége folyamatosan növekedne. Javaslom Novák Katalinnak, hogy a kockás füzetben, amiben vezeti az ország népességét, ne adja hozzá a végeredményhez minden alkalommal azt a számot, amit Bakondi György honvéd mond, mert azok az emberek csak átkelnek Magyarországon, eszük ágában sincs itt maradni. Ezzel szemben nyugodtan vonjon le minden évben egy közepes városnyi embert, ugyanis ennyivel csökken a lélekszám a kivándorlásnak és a magas halálozási, alacsony születési számnak köszönhetően. Ha a kormány nem kezd el villámgyorsan valóban dolgozni a propaganda helyett, hamarosan
nem lesz, aki a politikusok gyermekeinek megtermelje az ingyen tankönyvre valót.
CSOK-­olom.
human
OK, akkor dolgoztassuk a nyugdíjasokat is! Ezzel lehet nyerni 5-10 évet. És utána mi lesz?
Vajon az egész életét végig dolgozó nyugdíja mindegyike tovább akar dolgozni? Vagy majd betereli őket a kormány a munka világába zsarolással ahogy a nyugdíjpénztáraknál is tette?
F_Viktor
@human: Igen!
Ez volt a felvezeto beszed, majd kovetkezik a mantrazas, s a nyaj is begetni fogja, hogy aki magyar, az halalaig dolgozik, mikozben csak ures a nyugdij-kassza.

Az osszes fityeszesnek es szavazoinak uzenem:
Elmentek am a jo edes anyukatokba!
kamazuka
Elmentek a picsába!
És akkor még szépen fogalmaztam.
Egy életet ledolgozott embenek nyugdíjként az elismerés a béka s..e. alatt van.
Azt szarháziak megtennétek,hogy dolgozzanak a nyugdíjasok,de fizetni már nem derogál.
ja értem járulékot nem kell fizetni utána.
A pitiáner,szarevő az ugye nem a cégéretek?
Sajnos rossz hírem van.
A nyugdíjast a fiatal munkaerővel szemben ,nem lehet belelkesíteni,és ugráltatni.szivatni pláne.
Most jó lenne a nyugdíjas ugye?
De mikor a 90-es években több ágazatban a 45 év felettieket nem kereste a piac,akkor most legyenek az éhbéren tartott nyugdíjas tömegek lojálisak.?
Ha éppen nem betegek.
Lerobbant emberi roncsokat is munkába állítanának?
Ehhez képest a holocaust akkor mi volt?
70 éveses ember szatyor gyógyszerrel?
Kiállítanád söpörni az udvarra anyád mellé?Te fattyú.
Ja értem,anyádat nem hajtanád el dolgozni.Az más.
Milyen érdekes egy ország lettünk.
Divatba jön ismét a más f...val történő csalánverés.
Nem lehetne kicsit az éhségetekből és a mohóságotkból visszavenni?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.