Csak a kabrió olyan erővel szállt bele az autóba, hogy az egyik utas kirepült a megállóba... Az egy héttel ezelőtti, Dózsa György úti tömegbalesetnek eddig két halálos áldozata van: amikor a hófehér Mercedes kabrió beleszállt a Citroënbe, az utóbbi az ütközéstől az ott lévő buszmegállóba csapódott, így egy ember a helyszínen meghalt, egy másik a kórházban vesztette el az életét. A korábbi hírek szerint az egyik halálos áldozat a Citroënben ült, a másik pedig a megállóban várakozott, de az ATV megtudta – és ezt a BRFK is megerősítette –, hogy: mindketten a Citroënben ültek a becsapódás pillanatában, vagyis az egyikük az ütközés erejétől repült ki a megállóba. A baleset harmadik sérültjének az életéért még mindig küzdenek, ő is a Citroën utasa volt. A baleset után nem sokkal kiderült, hogy a Mercedest a kecskeméti maffiaper egyik volt vádlottja vezette, aki a kocsit fél órával a baleset előtt vette. M. Richárd azt állította, boszorkányüldözés zajlik ellene(?), és bár nem érzi...

Forrás: 444.hu
Feltöltő: pungapeter
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

pungapeter
@Horizont: egyetértek minden szavaddal, csak hamarabb kerül börtönbe egy kiskerti gyümölcs tolvaj mint ez a trágyaszóró.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.