Al Capone példáját hozta fel az LMP társelnöke, amikor a magyar kormányfő pénzügyeiről beszélt. Ha Al Capone adócsalás miatt le tudott bukni, akkor azt gondolom, hogy ez is elegendő. Szerinte a nyoma veszett milliárdok nagy része külföldön köthetett ki. Elismerte, ez egyelőre csak feltételezés, a pénz kimenekítésének is bonyolult a technikája, de – tette hozzá – vannak erre szakemberek és olyan technikák, amelyeknek nincs is különösebb nyoma. Hadházy Ákos azt szomorúnak nevezte, hogy az általa nyilvánosságra hozott korrupciós ügyek nagyrészt elhalnak. Mengyi Roland is csak véletlenül bukott le, a közvilágítás esetleges anomáliái miatt is csak az OLAF nyomoz. Az eddigi mintegy 35 feljelentéséből 11-ben ugyanakkor lassan, de halad a nyomozás, és lesznek olyanok, képviselői szinten is, akik nem ússzák meg. Az ellenzéki politikus 100 százalékig biztos abban is, hogy végül Farkas Flórián csuklóján is kattanni fog a bilincs.

Forrás: 24.hu
Feltöltő: karma1
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nyanya001
A világ legaljasabb miniszterelnöke !
Pont.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
karma1
poltpetya cinizmusara jellemzo, hogy az amugyis nagyon aktiv, korrupcio ellen harcolo Hadhazyt arra szolitja fel, ha valamilyen anomaliat, korrupciot talal, akkor tegyen feljelentest.
Ez gusztustalan, mert polt nagyon is jol tudja, hogy BARMILYEN feljelentes az o fiokjanak az aljaban fog landolni, "buncselekmeny hianyaban" el sem kezdi a vizsgalatot.
Hat igen, ver nem folyik - me'g...:o((((
nyanya001
A világ legaljasabb miniszterelnöke !
Pont.
lusta
@nyanya001: Itt vitatkoznék. A választóknak ez tetszik.
nyanya001
@lusta: Lehet vitatkozni. Egyre kevesebbnek tetszik.
karma1
@lusta: Azt akarod inkabb mondani, Kedves, hogy az o altala tortent felmeresekben tetszik a valasztoknak. Valahogy a tunteteseken nem ez derul ki...
quadrocopter
Egy sunyi, mocskos, hazudozó skizofrén váladék!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.