Az angol királynőt alakító Verebély Iván nem úgy érkezett meg a lépcső aljára, ahogy szeretett volna: a színész megbotlott és leesett a lépcsőről, ám szerencsére sérülés nélkül landolt a színpadon.

A Jászai Mari-díjas művész parókáját ugyan ekkor elhagyta, de a humorát nem, így egy kiszólással megmentette a jelenetet.

Ez az első királynőszerepem

– mondta, majd dáma módjára kivonult a színpadról.

Királynőnek öltözve vágódott le a lépcsőn a magyar színész

A Blikknek Verebély Iván elárulta, hatvanéves pályafutása során először történt vele ilyen színpadon.

Ez volt az 51. előadás és egészen eddig sikerült lejönnöm a lépcsőn, de sosem volt egyszerű. Nem nézhetek le, az ugyanis egyáltalán nem királynői, így ki vagyok szolgáltatva az engem kísérő fiatalembernek. Most azonban éppen ez volt a szerencsém, hogy Endrédy Gábor ott volt mellettem, amikor megbotlottam. Megakadályozni nem tudta, hogy elessek, de annyira erősen megtartott, hogy megvédett, nehogy odacsapódjak a színpadhoz. Mondtam is neki, hogy úgy tett le oda, mintha franciaágyba fektetett volna le.

Verebély azt is elárulta, amikor először látta magát a királynői maszkban és parókában, nagyon megijedt a nem éppen vonzó látványtól.

Ha egy ilyen ronda nő kikezd velem, korbáccsal üldöztem volna el!

- jelentette ki.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.