Orbán Viktor Hódmezővásárhelyen közölte, hogy visszabontanák a tízemeletes panelházak legfelsőbb szintjét. Ha a helyiek rábólintanak, Hódmezővásárhely lehet az első település, ahol kipróbálják a módszert.

A kormányfő szerint élhetőbbek lennének a lakótelepek, ha a tízemeletes monstrumok felső szintjét eltörölnék. A módszer nem ismeretlen, de kevés helyen éltek vele – például Angliában, ahol kétszintesekké radíroztak le nyolcemeletes házakat.

Panelban és a tizediken laknak? Kezdhetnek aggódni: Orbán és Lázár le akarja bontani

Az országban 800 ezer panellakás épült az előző rendszerben, ezért elképesztő mértékű munkálatokról lenne szó. A HVG idézi Eltér Istvánt, a Magyar Építészkamara alelnökét, aki szerint az ott élők beleegyezése még kevés, az államnak átmeneti vagy állandó lakást kell biztosítania, ami egy állami bérlakásprogram kezdete is lehetne. Eltér szerint ugyanakkor maga a bontás nem kockázatos, sőt még biztonságosabb is, mint az építés.

62 hozzászólásarrow_drop_down_circle

szép új világ
Nem értem! Ha csak kilenc emeletes lesz az a panel, akkor mivel lesz majd az jobb?
Most komolyan, mondja már el valaki, hogy mi ennek az értelme!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Hellcat
Aztán majd a lőrínc épít helyette máshova lakásokat kiabszott kurvadrágán...ezek bazdmeg csak építkezésekben tudnak gondolkodni mert azt könnyű szétlopni.
quadrocopter
Így vezetik be a jurták építési szándékát, ólcsó, mobilizálható!
RonaGyuri
persze egy pillanatnyi kétség se legyen ez nagy üzlet lesz a sameszoknak és óriási bevétel neki!
szép új világ
Nem értem! Ha csak kilenc emeletes lesz az a panel, akkor mivel lesz majd az jobb?
Most komolyan, mondja már el valaki, hogy mi ennek az értelme!
papa.49
@szép új világ: A kitalálója se tudja, ez csak úgy a reggeli vizelés közben eszébe jutott, hát kipróbálja!!!
Eladott Ország
@Hellcat: Az építőipar a pártok kifizető helye. További kérdés, hogy még meddig fognak szarér-hugyér dolgozni a szakmában. Amíg ugyanis az átlagbér havi bruttó 263 ezer forint volt tavaly, a szarházi Mészáros Lölö birodalomban ,csak 229 ezer forint volt, pedig Lölöék rengeteg iparágban jelen vannak. A szarát etetném meg vele, a tahó tajparasztjával. A maradék két szint, meg ugyanolyan szar marad mint volt.
silber13
És senki nem keresi ezt a csökött agyút sem Grazban, em Döblingben??
papa.49
@silber13: Egy pacák kereste kezében egy AK. val)))))))))
Yoda69
@szép új világ: Mi az ertelme ?
Ujabb megbizas hegyek a fideSS maffianak.
Majd emeletenkent visszabontanak 2 emeletig, igy ez a rablas kitart akar evtizedekig is.
CsipkeRózsa
@szép új világ: Az egésznek az értelme, hogy új házakat, lakásokat építhessenek, akik Orbántól megkapják a munkát és hozzá a milliárdokat. Az emeletbontók is jól járnak néhány milliárddal. Fellendül az iparág.
Pálinkafőző Rézüst
@CsipkeRózsa: inkább leépül...Szó szerint...
gazdag dezső
Nos hát ekkora baromságot !!! Beteg ez az ember,de nagyon !!!mészáros Lőrincnek ,a vejkónak kell még sok munka ?Mi lenne az ott lakóknak a sorsa ,mi lenne velük ? Ez álomban is akkora baromság,hogy szégyenletes egy miniszterelnök szájából !! Angliát hogy lehet együtt említeni velünk egy héten belűl. Van fogalma valakinek ez hány lakást érintene?Amúgy persze nem csak a tizedikkel van ám persze baj,mert ezeket a házakat nem száz évre tervezték ám !!Így is van eleég sok baj ezekkel ,nem kéne még ilyen szarságokat kitalálni!
wpym
Nem kell aggodni, ez nem fog megvalosulni; eleg vegig gondolni a tortenetet.
papa.49
Az elmeroggyant először bontani akar, építeni viszont nem akar, és csak úgy csendben kérdem én azok akik a 10. ken laknak vajon mit üzennek ennek a balfasz cigónak???
Azok között rengeteg olyan van aki az élete munkájából vette, renoválta, korszerűsítette az otthonát, most ez a TAHÓ EL AKARJA VENNI TŐLÜK AZ OTTHONUKAT!!!
Pálinkafőző Rézüst
Elvtársak! Oszt mi van az ócsai lakóparkkal???
papa.49
@gazdag dezső: Még egy igen nyomós ok a bontás ellen ezek a házgyári házak úgy lettek tervezve a födém tartja egybe a határoló falakat, ha leveszik a födémet instabillá válhat az épület...Aztán a gépészeti dolgok lift, szellőzők, stb. mind a tetőre vannak telepítve!!!
Ez megint a cigány hozzá nem értése, gányolása lenne, persze a lézeresszarjankó bőszen helyeselt neki mikor kimondta ezt az épületes baromságot!!!
gazdag dezső
@papa.49: Tökéletes ! Tudom ,én építész vagyok,és azért mondom,hogy ez nagyon nagy baromság !!
papa.49
@gazdag dezső: én meg csak egy gondolkodni tudó ember vagyok, és általában mögé szeretek látni a problémának, és itt nagy balfaszságot látok...
A jog-ész nem érthet az épülethez, bár ő azt hiszi MINDENHEZ ÉRT, pedig NEM ÉRT SEMMIHEZ, MÉG AHHOZ SEM AMIT ÁLLÍTÓLAG TANULT, AMIBŐL DOKTORÁLT!!!
A működéséből egy végtelenül buta pacák képe rajzolódik ki!!!
papa.49
@Pálinkafőző Rézüst: Jó hogy felhoztad mi lenne ott a pusztaság közepén a homoksivatagban élnek emberek, lemértem a kocsi km órájával az első bolt 4.5 km. van a gettótól, az orvosi rendelő, a gyógyszertár bő 7 km re van, a vasút állomás is 5 km re van, és a slusszpoén a MAI NAPIG NINCS EGY TETVES JÁRDA, VAGY BICIKLI ÚT A GETTÓ, ÉS ÓCSA KÖZÖTT, A SÓDERSZÁLLÍTÓ TEHERAUTÓK MELLETT GYALOGOLHATSZ, VAGY KERÉKPÁROZHATSZ, A LAKÁSOD, ÉS ÓCSA KÖZÖTT!!!
1magyar
De egy 10 emeletesben a 9. is éppen olyan szar mint a felette lévő. Mi ebben a poén?
terlasz
@1magyar: Az benne a poén, hogy legyen nekik lenyúlni valójuk. Sok pénzbe kerül a megvalósításuk. Sokból sokat lehet lenyúlni.
herczeg0210
@papa.49: Miből is doktorált? Nyolc hónap Oxford után?
papa.49
@herczeg0210: Lehet hogy lopásból, meg hazudozásból, mert ez a kettő nagyon megy neki, vagy ezek születési adottságok???
Eladott Ország
@papa.49: tegnap, 21:23 kolozsvaros.com/wp-content/uploads/2016/10/%C3%B3csa.jpg
El is készült 80 ház a tervezett 420-­ból, aztán úgy is maradt. Ez az állapot véglegesnek
tekinthető, miután a kormány szép csendesen lezárta a projektet. 2,4 milliárd forintba került a
buli, ez házanként kerek 30 millió forintos költséget jelent. Jelenleg 79 ház lakott, egy lakatlan. A lakóparknak becézett gettó 5 kilométerre helyezkedik el Ócsától, – kezdetben napi két, ma már sűrített – buszjárat teszi komfortossá az életet. Jahogy. A lakópark kivitelezését a Veszprémber Zrt. végezte. A Veszprémber igazgatósági tagja Garancsi Mária. Nem véletlen névazonosságról van szó, Garancsi Mária, Garancsi István testvére, a csúti cigány kötélbarátja. Tehetséges család, van ilyen. Egyébként ugyanez a cég végezte a devecseri iszapkárosultak házainak felépítését is. Többnyire verseny nélküli tenderen szokásuk nyerni. Jelen állás szerint tehát az van, hogy egy 420 házból álló lakópark helyett felépült 80 aprócska ház, közülük nem is mind lakott, ám már időszerűvé vált a házak felújítása. Mindez belekerült egy csomó pénzbe, túl nagy segítséget nem jelentett a deviza károsultaknak, annak idején mindenhonnan a kormányzati melldöngetés hallatszott, most pedig mély kussban kihátrálnak a történetből. Van azért jó hír is a végére. Mégis van fedél 79 család feje fölött és fele annyiba került, mint Deutsch Tamás misztikus módon eltűnt stadionbeléptető ­rendszere, amiben még csak lakni sem lehet. Igazi magyar sikertörténet, nem? Hogy a szar húzza le a wc-t.
Ludmilla
@papa.49: azt ő nem érti,munkával semmihez sem jutott,hatalmas vagyonát az ország kirablásával szerezte,ő is,meg az apja is
Eladott Ország
@gazdag dezső: www.solanova.energia.bme.hu/hun/attekintes/1.html
Magyarországon több mint 2 millió ember él panellakásban. A panel-rehabilitáció egyaránt lényeges műszaki, gazdasági és szociális feladat. A panellakások műszaki állapota egyre romlik, a közüzemi díjak - és ezen belül a távhőszolgáltatás aránytalanul magas, a paneltulajdonosok egy része már képtelen kifizetni a díjhátralékot. A műszaki szakértői vizsgálatok alapján a panelépületek teherhordó szerkezeteinek várható élettartama 80-100 évre, a másodlagos szerkezeteké pedig ~30 évre tehető. Az állagromlás különösen a 60-as években épült, mintegy 35.000 darab "első generációs" lakásnál mutatkozik. A panellakások fűtését többségében távfűtéssel oldották meg, a panelvárosrészek közelébe mintegy 250 letelepített távfűtőmű található. Panel épületekkel és városrészekkel bíró településeink száma mintegy 100, egyes nagyvárosokban több fűtőmű is áll. (pl. Budapest, Miskolc, Pécs stb.) Kimutatások szerint a hazai éves energiafogyasztás mintegy 25%-a az épületek üzemeltetésére megy el, a fajlagos energiafogyasztás magasabb, mint Nyugat Európában. A felhasznált energiának a fele külföldről származik, ez a tény is arra mutat, hogy az energiatakarékosság milyen fontos gazdasági tényező.
Eladott Ország
@papa.49: szabadriport.wordpress.com/2013/01/29/negyzetmeter-aranyaron-ilyen-draga-lett-az-ocsai-szocialis-lakopark/
Négyzetméter aranyáron – Ilyen drága lett az Ócsai szociális lakópark. 522 ezer forintos négyzetméterár, – akár a Rózsadombon, a luxusnegyedben…Kivitelező, Garancsi Mária, a csúti cigány kötélbarátjának hugicája.
simmering73
Nem a tébolyult vezetéssel van itt a baj, hanem a néppel, hogy még nem koncolták fel ezeket az állatokat.
eszegfu
@wpym: tegnap 20:48 Én és még sokan "végig gondoljuk a történetet"... de vajon O.V. miért nem?! Egyáltalán hogyan talál ki ilyeneket, ráadásul ki is mondja ezt a hülye "ötletét"! Ezek már nem lehetnének egy óvodáskori homokozós "nagyotmondások", hiszen abból már kinőtt... ő M.o. első embere, vagy mifene!
staro2
Egyszer majd az orbán-lázár féle tervek elmeorvosi könyvekben fognak példaképpen szerepelni.

Azt azért elmondhatná valaki, hogy mennyivel szebb egy 8 vagy 9 emeletes panelház a 10 emeletesnél??
wpym
Csak talalgatni tudok, mi motivalta a fideszes rablo bandat.
wagabund
ez a hír nem is lehet igaz.. mert ha az lenne, akkor az már a téboly jele...
eszegfu
@staro2: Nem a "szépségével", hanem az "élhetőségével" igyekezett érvelni a tisztelt "mifenénk" és példának hozta Angliát, ahol 8 emeleteseket bontottak vissza 2 szintesekre, azaz 1 emeletesekre!
Ezzel kertvárosi jellege lett a lakótelepnek, tehát élhetőbb. De a 10 emeletesekből akár 1-2 szint lebontása sem változtat semmit sem a "panelrengetegen". Tényleg ez csak egy "kaszkalap" -- ahogy az unokám mondja.
Eladott Ország
@Pálinkafőző Rézüst: szabadriport.wordpress.com/2013/01/29...
Négyzetméter aranyáron – Ilyen drága lett az Ócsai szociális lakópark. 522 ezer forintos négyzetméterár, – akár a Rózsadombon, a luxusnegyedben…Kivitelező, Garancsi Mária, a csúti cigány kötélbarátjának hugicája
Eladott Ország
@eszegfu: Szarból nem lehet várat építeni. A panel nem igazán mobilizálható szerkezet és nem kifejezetten a Rózsadomb szinonimája. ...
eszegfu
@Eladott Ország: Ez mind igaz! De szerintem, ha 1 emeleteseket épitenének egy külsőleg szines, vidámabb felülettel és egyedi tetővel, akkor az már elfogadhatóbb, élhetőbb lenne. Azt viszont nem szabad elfelejteni, hogy annak idején, amikor épültek, akkor kis területen, sok lakás lett és nagyon sok ember igy jutott viszonylag könnyebben hozzá.
Eladott Ország
@eszegfu: Elképzelhető panelből külsőleg, belsőleg is kedvezőbb kialakítás, bár véleményem szerint, számos építési technológia meghaladta már a panelt. A házgyárak a nyugati dán (Larsen-Nielsen) és keleti szovjet koncepció szerint épültek. Az első iparosított technológiájú épület volt. Panelből Magyarországon 508 ezer lakás épült. Az első házgyár 1965-ben készült el. 85 eltérő épülettípust építettek fel az egyes városokban. Mára már a bérlakásépítés megszűnt, csak a hülyítés a CSÓk-olom a lakáslottó a parasztvakítás és a pofátlan csúti cigány maradt.
eszegfu
@Eladott Ország: Persze, hogy ma már elavult lehet a házgyári technológia. Viszont, ha meghagyták volna a "házgyárakat", akkor esetleg könnyebben át lehetett volna térni modernebb elemek gyártására, ami még mindig olcsóbb lenne, mint a téglaház. Továbbá egy panel állagmegóvása szerintem még mindig olcsóbb és csak viszonylag sok év után kellene hozzányulni (pl. nem kell ujra vakolni, festeni).
papa.49
@Eladott Ország: A ma reggelire, Azt én is tudom hogy aranyárban is kurva drága volt a gettócska, meg azt is tudom olyantól aki dolgozott ott, hogy igen gyatra anyagokból épült fel az egész, hogy még egyetlen fa nincs az egész telepen, ami nem is csoda, mert ez a terület eddig csak KIRÁLY DINNYÉT TERMET, semmi mást!!! Ott egy szál növény nem marad meg a ,,sívóhomokon,, amire épült a telep, locsolás nélkül meg pláne nem!!!
Én előnybe vagyok mindenkivel szemben volt idő mikor napi rendszerességgel jártam azon az úton, ismerem az út másik oldalán lévő cégeket is, igaz már talán csak egy van ott, a ,,raklapos,,...
wagabund
a történet pontosítva lett...Hódmezővásárhelyen akarnak egy házat korszerűsíteni úgy, hogy esetleg visszabontják..ez lesz a kisérlet.. aztán, ha beválik, a következő ciklusban(sic) bővítik a visszabontható panelházak körét...de addig pánikra semmi ok...

amúgyis külföldi példa alapján teszik, amit tesznek..
Just look my avatar
@szép új világ: "Nem értem! Ha csak kilenc emeletes lesz az a panel, akkor mivel lesz majd az jobb?
Most komolyan, mondja már el valaki, hogy mi ennek az értelme!"

Mi az értelme? Mi az értelme?
Az, hogy nem fog annyira átmelegedni ha a kilencedik lesz a legfelső szint, mert az egy egész emelettel távolabb van a naptól, mint a tizedik! ;-DDD
papa.49
@Just look my avatar: Értelmet ne keres egy zakkant elmebeteg hülye elképzeléseiben!!!
papa.49
@wagabund: Na de most őszintén ha belegondolsz megéri, szerintem nem, ugyanakkor a Duna parton felhőkarcolókat akar építeni a ,,baráti cég,,!!!
Macskaszem
Menjenek már a ...csába, egy csomó embert szemrebbenés nélkül kiebrudalnának a saját lakásából csak azért, hogy a fideszközeli surmók tízszeresen túlárazott méregdrága "ócsai" lakóparkokat építhessenek országszerte az áldozatoknak. Józan ésszel felfoghatatlan mekkora aljasságokra képesek.
sokanvagyunk
Akik a 60-as években a szoba-konyhás 0-komfortos kis vaskályhás egészségtelen - lakásnak alig nevezhető - odúkból sikerült akár egy 10. emeleti panelbe költözniük, még mesélhetnének arról, mi a különbség a kettő között. Arról már ne is beszéljünk, hogy az új lakásba költözők feje fölül nemigen vitte el bank a lakást a törlesztőrészletek miatt.
Egyszóval: minőségi ugrás volt ez, rengeteg családnak - ma sokaknak az a minőségi ugrás, ha bent maradhatnak lakásukban...
Még valamit: 1-2 hónap alatt el lehet adni egy panellakást, míg egy igencsak nyomott értéken árult kertes lakóházat évekig sem sikerül - vajon miért?
1magyar
@papa.49: Tényleg minden a tetőn van a 10 emeleteseknél, ha leszedik leáll a működése a háznak és lehet, hogy statikailag is meggyengül és megdől.propeller.hu/nagyvilag/3286999-nekidolt-egy-12-emeletes-lakohaz-egy-masiknak-egyiptomban?all#c1882396
papa.49
@1magyar: Nem én találtam ki de ezeket az épületeket a tetőszerkezet fogja egybe, amellett, hogy ott van a tetőn az összes épület gépészeti berendezés, és a felpakolt egyáltalán nem könnyű szerkezetek az épületek kilengését is stabilizálja, na most ha lebontják a tetőszerkezetet, már csak a előregyártott beton kockák tartják egybe az épületet, ami így akár instabillá is válhat!!!
Na de ez megint az ,,eszme felülírja az észt,, kategória!!!
Dr plágium
@szép új világ: Semmi értelme nem lenne, viszont sok nokiás dobozt lehet megtölteni belőle :)
micfild
@szép új világ: @szép új világ: komolyan nem tudod???
párezermilliárd lenyúlására a lehetőség.. neked smafu???
már maga az is egy konténer lové, ha terveket készitenek róla - állami megrendelésre.
és te az értelmét keresed...
pedig pont annyi van neki mint az olimpiai pályázatnak
troll5
Nézzük csak meg a bontási engedély kiadásának a feltételeit!!!
Qqberci
Nem lehetne Orbán és Lézer felső két szintjét lebontani?...
Qqberci
@papa.49: Inkább szarta volna össze magát hogy ki se tudjon mozdulni a klotyóról...
Sámannus
Én nem játszanék az idegekkel, míg csak rébuszokban beszélnek, nincs értelme a riogatásnak, akkor sem ha eddig mindent elqúrtak.
Borsodi
@szép új világ: Semmi értelme,mint ahogy az egész fidesznek sincs,Mészárosnak lenne újabb munkája ,
division
Nagyon veszélyesek ezek a panelok, valahol érthető. Na persze az angolok nem hülyék csak Lázár...
Dr plágium
@division: az angolok a 2. emeletig bontották vissza...
Eladott Ország
@Dr plágium: De legjobb, ha nálunk, a pincéig ( fogadószint ) mennek a bontással.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.