Már Zuckerbergbe is beleszállt a legélesebb nyelvű újságíró. Bayer Zsolt a Karc FM műsorában fejtette ki, miért nincs Facebook-oldala.

A Fidesz alapító tagja azt vette különösen zokon, hogy a Facebook eltávolította a KDNP oldalát – a párt és Bayer szerint is nyilván azért, mert kiállt a hagyományos családmodell mellett.

...mindenki, aki normális, nem elmebeteg, nem idióta baromállat, az azonnal hagyja ott a Facebookot. Mert csak szeretném jelezni, hogy én például nem vagyok semmilyen formában fönt a Facebookon, és nem is leszek, mert a Facebookról, amit én gondolok, az kizárólag b-vel, k-val, p-vel és sz-szel kezdődő szavakkal tudnám leírni, hogy kicsodák csinálták és hogy ez az egész micsoda. Tehát nem vagyok hajlandó részt venni ebben az egész ótvarban. Na de hát ez, innentől kezdve, igen, ez egy ilyen náci, komcsi rohadmány, hogyha azért letörölnek valakit, mert kiáll a hagyományos családmodell mellett. Aki ezek után ott marad, az vessen magára, meg is érdemli. Ennyi a rövid véleményem a Facebookról, meg a tulajdonosáról, meg arról, aki kitalálta, meg azokról, akik cenzúrázzák. Azoknak a jó anyját. És hogy milyen anyját, azt juszt se fogom megmondani, csak azért, hogy nehogy véletlenül megbüntessék a rádiót miattam. Na, ezt akartam elmondani.

A KDNP egyébként visszatért a Facebookra, a cenzúráról kiderült, hogy néhány óráig tartott, így elég csekély a valószínűsége, hogy bármi köze van a párt családmodellel kapcsolatos elképzeléseihez.

25 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Aki Én
Szerinted Zuckenberg mennyire szarik a pofádra? Egyébként a kdnp-re veled együtt négyen kíváncsiak.
És tudjuk, qrva anyázni akartál, mert az a te vérsuttyó stílusod.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
RonaGyuri
tényleg csak engem háborít fel, hogy hazudik???
Jozefina
Nem vesz részt benne, mert nem is kíváncsi rá senki!!!
Zeta
Semjénzsóti tudja hogy Bayerzsóti letiltotta. Hogy amit elmondott az a sz@r mind rárakódik?
nemkati
Nagy áldás az nekünk (Zuckerbergnek pláne), hogy legalább a fészbukon nem jársz, Zsolti. Minél több felületről szokjál le, de leginkább mindenhonnan!
takaro marica
@Aki Én: a " mennyire" azé kissé durva volt... :)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.