Szerdán másodfokon is elutasította a bíróság Rogán Antal propagandaminiszter Juhász Péterrel, az Együtt elnökével szemben benyújtott keresetét. Rogán azt kifogásolta, hogy az V. kerület korábbi ellenzéki önkormányzati képviselője azt állította: Rogán Antal bűnöző, és bűnözőkkel üzletel. Juhász a 24.hu-nak azt mondta, az ítélőtábla lényegében helyben hagyta a korábbi elsőfokú ítéletet, amelyben megállapították, hogy a Fidesz politikusának volt kapcsolata bűnözőkkel, így ő joggal fogalmazhatott meg olyan véleményt, amelyeket bizonyítékok támasztanak alá. Örülök, hogy végre bírósági ítélet is megerősítette, amit minden józan paraszti ésszel megáldott állampolgár láthat, hogy az Orbán-kormány egyes vezetői szorosan együttműködtek bűnözői körökkel. – mondta Juhász Péter.

Forrás: 24.hu
Feltöltő: Manhattan
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Manhattan
Farkas Flórián szintén! Na és, akkor mi van !? Diktatúrában az igazság a hatalomé! Ameddig hagyjuk!
RonaGyuri
na és már ünnepelni kell, ha néha lehet igazat mondani! =))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.