Mint már megírtuk, Hofi Géza szobrának fejét részeg vandálok törhették le a Nagymező utcai Mikroszkóp Színház előtt.

Az eset három hete történt, ám a térfigyelő kamerák felvételeiről sem tudták azonosítani, kik vehettek részt a rongálásban.

Úgy tudom, hogy a nyomozás abbamaradt a rongálás ügyében, mert a felvételről nem lehetett senkit sem azonosítani. So­kan voltak…

– mondta a Borsnak Stremeny Géza, a szobor alkotója.

Pályázatot írtak ki a Hofi-szobor rendbehozatalára

A minap volt egy szakértői bejárás a szobornál, hogy megállapítsák, pontosan mit kell csinálni, milyen munkafolyamatra van szükség. A Budapest Galériának jelenleg három árajánlatot kell megnéznie, és el kell döntenie, hogy melyiket fogadja el. Úgy gondolom, ez jövő héten már meglesz. Maximum négyszázötvenezer forint lesz a javítás, de jóval kevesebb pénzből is meg lehet oldani. (…) Pályázatot hirdettek a javításra, remélem, egy hozzáértő embert fognak kiválasztani erre a nemes feladatra. A szobor feje egyébként azóta is nálam van, jól megvagyunk kettecskén

– nyilatkozta a művész.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.