Szóváltás, majd kézitusa kerekedett Cegléden egy családi rendezvényen, a kiérkező rendőrség zsűrizte a műsorszámot.

Garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás a Ceglédi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán L. László 25 éves ceglédi lakos és társai ellen – olvasható a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság közleményében

Egy ceglédi család tartott rendezvényt június 17-én, ahol a vendégként ott tartózkodó L. László szóváltásba keveredett L. Erik 19 éves ceglédi lakossal. Egy korábbi sérelem miatt dulakodni kezdtek, de végül a rendezvényen lévő családtagok szétválasztották őket, majd a 19 éves férfi távozott a helyszínről.

Később azonban több társával ment vissza a családi házhoz, ahol ismét vitatkozni kezdett az ott lévőkkel. A vita tettlegességig fajult, a verekedésbe több férfi kapcsolódott be. Egyikük a bántalmazás következtében nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett.

L. Erik mindeközben az utcán parkoló autók közül kettőt megrongált, egy személyautó szélvédőjét lapáttal törte be.

A ceglédi járőrök a helyszínről több személyt állítottak elő, hat férfit – L. Erik 19 éves, L. Norbert 26 éves, L. Ferenc 19 éves, H. Zoltán 39 éves, H. Zoltán 22 éves és L. László 25 éves ceglédi lakosokat – gyanúsítottként hallgatták ki, majd bűnügyi őrizetbe vették. Őket az illetékes bíróság 2017. június 20-án előzetes letartóztatásba helyezte.

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

KisGenyo2
Ejnye ezek a rasszista rendőrök, nem tudják tolerálni az eltérő kultúrát... Milyen egy szemét ország ez. ;-)
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
quadrocopter
@Pálinkás Pál: Cigány kezében lapát? Ne wicczöjjé má'...
nezelodo
@quadrocopter: Miért ne lehetne a kezében lapát? Javította, végtére is lakatos. Aztán kipróbálta jó lett-e.
quadrocopter
@nezelodo: Aha, hengerfejes lett a lapát!
szep napot
Cigany milyen buszken setal be az orsre. Rosszul nem jarhat. Bent is kint is sok a csaladtag.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.