A család elutasítja, hogy az MTVA saját halottjának tekintse a napokban elhunyt ismert tévést. 

Az egykori Ablak, Hol-mi? és egyéb műsorokból ismert népszerű tévést kedden érte a halál, több éve súlyos rákbetegséggel küzdött, de végül a kór legyőzte. 

Mivel 45 évig dolgozott a köztévénél, így érthető volt, hogy az MTVA bejelentette, saját halottjának tekinti Nagy Györgyöt, temetéséről is ők gondoskodnak.

Csakhogy a Blikk cikke szerint ebből a család nem kér. 

A temetést a család szervezi, mi gondoskodunk a méltó szertartásról, nem kívánjuk, hogy az MTVA saját halottjának tekintse az elhunytat

- mondta el a lapnak a műsorvezető lánya, Székely-Nagy Krisztina, aki hozzátette, a szertartás nyilvános lesz, bárki leróhatja majd tiszteletét.

Nagy Györgytől ugyanis 45 év munkaviszony után vált meg az MTVA, elvileg közös megegyezéssel, de a cikk szerint idén februárban Nagy erről így vallott:

Enyhe rásegítéssel küldtek.

A Blikk cikke szerint a kollégák azt tervezik, hogy a szerkesztő-műsorvezetőre egyik legkedvesebb sorozatával, a Magyarország történetével emlékeznek majd – külön portréműsor ugyanis nem készült Nagy Györgyről.

Kollégái megrendültek a halála miatt, Rózsa György a Blikknek elmondta, legutóbb akkor találkoztak, mikor a Story-gálán ő adhatta át Nagynak a tévés szekció Érték-díját. 

Ekkor már nagyon gyengének érezte magát, de még ekkor is igyekezett elbagatelizálni betegségét

- tette hozzá Rózsa György.

Radványi Dorottya szerint – akivel a Hogy volt? című műsort készítették – Nagy György

jó légkörben tartotta össze a stábot, szinte áradt belőle a bizalom. Emellett fanyar humorú, csöndes, rendkívüli műveltségű ember volt, nem volt olyan kérdés, amire ne tudta volna a választ. Számára a tévé, a televíziós munka jelentett mindent .(...) Gyuri soha nem adta fel, nyugdíjazása után is gyakran bejárt a tévébe, emellett regényt írt és angolt tanult, nem készült a halálra.

(Címlapi kép: Youtube)

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

36
"Rendkívüli műveltségű ember volt...", neki és kollégáinak pont ezért kötöttek utilaput a talpukra. No és persze, szépen beszélték a magyar nyelvet. Mindez, ma már nem kell.-Sajnos.:(
KInyo29
A lánya neve helyesen: Székely-Nagy Katalin!
lampa laz
Nagybetűs EMBEREK, le a kalappal a család előtt!
Cicamama55
Őszinte részvétem a Családjának! Nyugodjék békében!
Nessy
Nyugodjon békében! Köszönet a sok jó riportért, műsorért!
Minden tiszteletem a családjáé, a lányáé!
36
"Rendkívüli műveltségű ember volt...", neki és kollégáinak pont ezért kötöttek utilaput a talpukra. No és persze, szépen beszélték a magyar nyelvet. Mindez, ma már nem kell.-Sajnos.:(
babp1982
Kirugtak azMTV-tol es meg van pofajuk mintegy karpotlaskent sajat halotjuknak tekinteni?Rohadt fideSS media!A csaladnak meg gratula nem kernek a fideSS konyoruletbol! Eljenek a gerinces emberek a gerinctelenek meg zuhanjanak le Torokorszag fele a repulovel!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.