A nemzeti konzultáción felmerült témák mentén szervez újabb plakátkampányt a kormány.

Újabb plakátkampányt szervez a kormány, ezúttal a nemzeti konzultáción felmerült témák mentén. 

Dömötör Csaba államtitkár a Magyar Időknek beszélt arról, hogy bár a konzultáció lezárult, az abban felmerült kérdésekben intenzív vitára számít a kormány. 

Leginkább persze az illegális bevándorlás, illetve a kötelező betelepítés kapcsán lesznek ilyen viták Dömötör szerint, aki úgy látja, a 99 százalékos egyetértés a kérdésben (már a konzultációt visszaküldők elvileg 99 százaléka ért egyet azzal, hogy Magyarországra nem kell menekült) erős politikai támaszt ad a kormánynak.

Dömötör Csaba a lapnak adott interjúban azzal is érvelt, hogy a plakáttörvénynek lett volna olyan kitétele, mely szerint kampányidőszakon kívül a kormány sem plakátolhatja tele az országot, ám mivel az ellenzék nem szavazta meg a törvényt, "így a kormány a jövőben is él majd a közterületi plakátolás lehetőségével. Ezen a téren most már minden szereplőre egyenlő feltételek vonatkoznak."

(Magyar Idők via MTI via 24.hu)

(Címlapi kép: MTI/Czeglédi Zsolt)

15 hozzászólásarrow_drop_down_circle

justhpeter
Ha valaki, aki tud olyanról aki képes ennek a Dörmögő Dömötörnek az értelmi szintje alá menni, az szóljon.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
sokanvagyunk
A településkép megőrzése érdekében... - mert már úgy megszoktuk, élni sem tudnánk nélküle. :(
Kisbundi
Ezek úgy szórják a közpénzt, mint majom a lisztet!
tudode
Ahelyett, hogy a romhalmaz eü-re az éhező gyermekekre költené ez a bagázs a KÖZ PÉNZÉT, plakátháborút, meg ki tudja milyen háborút folytat!
.
Mikor ki ellen, komcsik, Gyurcsány, Simicska, Soros, halálbüntetés, az örömlányok hány méterre, baltás gyilkos, turulból születtünk, szabadság téri az éjszaka leple alatt felépített arkanyal, keretszámok volt, nincs, stb., stb.
.
Ha normális országban élnénk, és működne az igazságszolgáltatás úgy, ahogy a nagykönyvben meg van írva a Btk. vonatkozó §-át KIMERÍTENÉ A TÁRSADALMI NYUGALOM MEGZAVARÁSA MIATT, eltekintve attól amit összeharácsoltak ezek a figurák az óta mióta rafcsi módon megkaparintották a kormányrudat.
.
Ébresztő magyarok!
Hülyére vesznek benneteket, bennünket EZZEL AZ ESZEMENT PLAKÁTHÁBORÚVAL!!!
.
Megérettek arra, hogy LAPÁT KASZÁRA kellene már hányni kedves mindannyiukat!
kukac50
Mészáros Lőrinc erős! Büszke,hogy Orbánnal közösen mennyit loptak!
Mi vidékiek büszkék vagyunk,hogy még nem döglöttünk éhen! Erő nincs kalória dús kajára nem futja! A plakát árát a hirdetés helyett osszátok szét a szegény réteg juttatásának emelésével!
Nessy
De ez nem pártkampány, mielőtt még valaki félre értené! Ez kormány info! Tessen mondani csak szemből néznek hülyének, vagy már profilból is?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.