Diákmunkásokat alkalmaznak a Duna Arénában, a fiataloknak 1000 forintos órabér jár, bár dolgozniuk nem sokat kell. Volt olyan diák, aki azon háborodott fel, hogy ennyi pénzért nem csinálnak semmit.

Ezer forintos órabérrel csábítják a diákokat a Duna Arénába a munkaközvetítő cégek, ám a hvg.hu cikke szerint nem sok tennivaló akad a hatalmas épületben. 

A lapnak az egyik diák arról beszélt, hogy 8 órán keresztül nem csináltak szinte semmit – egyszer kellett egy ásványvízszállítmányt lepakolniuk, amivel pár perc alatt végeztek –, és az őket koordinálók sem tudtak nekik munkát biztosítani. 

A reggel 6-os műszaknak azt mondták, 7-ig ne is menjenek, mert nincs, aki beengedje őket az épületbe, de a helyi főnökeik 8 óra előtt nem igazán tűntek fel a helyszínen a diák beszámolója szerint. 

Életemben ennyit nem honfoglalóztam, pedig egy időben eléggé rá voltam kattanva

- mondta el a lapnak a tanuló, aki hozzátette, zavarta egy idő után, hogy a semmittevésért kap pénzt. Egy diáktársa ezt hangosan szóvá is tette a létesítménykoordinátornak, aki azt javasolta, inkább menjenek, és fedezzék fel a Duna Arénát, mert ha a vizes világbajnokságra is behívják őket dolgozni, akkor legalább már ismerni fogják a létesítményt.

Az egyik munkatársa a lapnak nyilatkozó diáknak azt mondta, ő már dolgozott az épületben, mikor a Budapest-bajnokság volt, akkor azért akadt tennivaló, de a versenyidőszakon kívül szinte semmi.

A hvg.hu kereste a Duna Arénát fenntartó Budapest 2017 Kft-t, hogy mióta dolgoznak ott diákmunkások, és hányan voltak eddig ott munkavégzésen, mekkora összeget költöttek a diákmunkásokra – de a kérdéseikre nem válaszolt a cég.

(Címlapi kép: MTI/Máthé Zoltán)

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
A megbízóik, még ennyit sem tesznek a havi milliókért. Neki ez a természetes. A politikusokról nem is beszélve.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Yoda69
Mellesleg en is mennek nezonek 2000 ft oraberert. Ennyiert meg tapsolok is :)
Zeta
@Cicamama55: korábbi hírek szerint, ha nem jól dolgozik meg is rugdossák!
Zeta
Ők legalább érzik a helyzet fonákságát, nem úgy mint némely honatya , akik milliókért hallgatni is tudnak.
Cicamama55
@Zeta: Óóóó! Erről még nem hallottam, de olyanról igen, hogy több órás munka után fizetség nélkül haza zavarták, azzal az indokkal, hogy nincsenek vele megelégedve.
emerencia
@Zeta: Nagyon sok fiatalnak helyén van az igazságérzete. Sajnos sokakra közülük rossz hatással van az amit az életben tapasztalnak és megpróbálnak alkalmazkodni. Belőlük lesznek a diktatórikus, kegyetlen vezetők vagy a mobbingoló munkatársak. Aki viszont nem tör be az vagy elindul másfelé szerencsét próbálni vagy örök vesztesként, lúzerként fogja élni az életét mindaddig míg a társadalomban és a munka világában el nem indul egy demokratizálódási folyamat.
Pálinkafőző Rézüst
Észak-Korea. Csak ott ingyen. Nemsokára itt is...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.