A világbajnokság és egyéb sportverseny -rendezés Mekkája lehet Budapest, sikerült ugyanis elnyerni a jövő évi junior műúszó világbajnokságot.

A magyar főváros adhat otthont a 2018-as junior műúszó világbajnokságnak – döntött keddi budapesti tanácskozásán a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség, a FINA vezetősége. 

A felnőtt vizes vb pénteki nyitánya előtt tartott ülésről beszámolva Gyárfás Tamás, a FINA alelnöke az MTI-nek elmondta, hogy még Kanada pályázott az eseményre.

Az ülés előtt sikerült megegyezni a kanadai Büro-taggal, Margo Mountjoyjal, hogy ők 2019-ben lesznek házigazdák. A FINA az egyezséget jóváhagyta

- mondta, hozzátéve, hogy a következő nagy feladat a 2024-es felnőtt rövidpályás vb elnyerése, amelyre Magyarországon kívül Hongkong, Tajvan és Oroszország kandidál.

A korábbi jelentkezők közül Svájc és Németország már visszalépett, s nem akarom elkiabálni, de meggyőződésem, hogy a miénk lesz 2024 is, mivel a Bürónak értékelnie kell a magyarok helytállását

- jelentette ki Gyárfás Tamás, az érvek között említve, hogy 2021 helyett Magyarország elvállalta a 2017-es felnőtt világbajnokság rendezését.

Rekordidő alatt egy csodálatos uszoda épült, amelyet kötelességünk kihasználni, hiszen nem egyszeri alkalomra született

- mondta el a sportdiplomata.

Más kérdés, hogy már Budapest a házigazdája a korábban elnyert 2019-es junior úszó-világbajnokságnak, valamint a 2020-as úszó, vízilabda, műugró, műúszó és nyíltvízi Eb-nek egyaránt

- tette hozzá.

(MTI)

(Címlapi kép: pixabay.com CC0)

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nemkati
A FINA azért várhatott volna egy kicsit, hogy tapasztalatokat szerezzen az idei vizes VB-ről. Nagyon jóhiszeműek és optimisták!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Zeta
@CsipkeRózsa: majd találnak ki valamit , csak lophassanak!
De!-remélem mar nem ők lesznek!
Jozefina
Én nem értem ezeket a nemzetközi sport szövetségeket. Sorra rendeznek világversenyeket olyan országokban, ahol fehéren-feketén nincs demokrácia, vagy legalábbis erőteljesen korlátozzák (oroszok, magyarország) Szerintem sokkal jobban oda kellene figyelni ezekre, de valószínűleg ők is megkapják méltó jutalmukat!!!
eszegfu
@nemkati: tegnap 19:08 Osztom a véleményed!! Most olvastam, hogy a fb-on keresnek operatőröket, vágókat, vagy éppen felkérik, majd lemondják uszó kiválóságaink szereplését a megnyitón és sorolhatnám még. Nem telik el egyetlen nap sem a VB negativ előkészületei nélkül a sok pénz ellenére!? Persze merjünk nagyot álmodni...
nemkati
@eszegfu: Eddig nem nagyon jutott idő az előkészületekre, mert el voltak foglalva az előkészületekre szánt összegekből lenyúlt pénzek eldőzsölésével.
tudode
KIZÁRÓLAG a "lenyúlós sportért felelős miniszterelnök" fittyet hány a NEMZETI HATÁSKÖRBEN (eü-, oktatás, szoc. ellátás, stb.) lévő feladatokra olyan rusnyán, hogy megszámolhatatlan KÖTELEZETTSÉGSZEGÉSI ELJÁRÁSSAL is kell izmoznia az EU-val!!!
.
Így tovább, oszt. BEZÁR A FELCSÚTI BAZÁR!
Nessy
Na, fene a Gyárfás izlését! Neki ez a beton garázs "csodálatos" uszoda?? Lehet, hogy belül tökéletes, de kívűl nagyon nem szép. ( finom vagyok)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.