A kiemelt szakápolók olyan, eddig csak orvosok által végzett beavatkozásokat is elláthatnak, melyek sürgős orvosi beavatkozást nem igényelnek.

Az egészségügyi szakellátás minőségének javítása és az egészségügyben tapasztalható munkaerőhiány enyhítése érdekében mesterképzés indul három vidéki egyetemen diplomás szakápolók számára – ismertette az MTI Betlehem József, az Emberi Erőforrások Minisztériumának miniszteri biztosa az M1 aktuális csatorna szerdai műsorában elhangzott tájékoztatóját.

 A másfél éves képzés nyomán az ápolók olyan, egyébként orvosok által végzett feladatokat is elláthatnak, elsősorban krónikus betegségek kezelésekor, amelyek sürgős szakorvosi beavatkozást nem igényelnek. A kiemelt szakápolók elsősorban olyan népbetegségek kezelésénél működhetnek majd közre, mint a cukorbetegség, a magas vérnyomás vagy a véralvadási zavarok – mondta a népegészségügyi és egészségügyi rendszer hatékonyságának növelése érdekében kiterjesztett hatáskörű szakdolgozói ellátási modell fejlesztésének koordinációjáért felelős miniszteri biztos.

Egyelőre húsz ápolóval indul a képzés, ám a jelentkezők száma megközelíti a kétszázat. Jövőre a fővárosban is kezdődnek keresztféléves kurzusok. 

Az ágazati bértábla ma is lehetőséget nyújt a differenciálásra, ám 2019-ig, az első kurzus befejezéséig külön premizálási rendszer is kidolgozható a kiemelt szakápolók számára – tette hozzá.

Címlapkép: Pixabay/Coriglianoadv CC0

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

karma1
Akkor mar keszulhetunk is a haborus allapotokra: amikor a felcser le is vaghatta a kezedet, labadat, ha ugy latta jonak...(mert a csontok osszeillesztesehez mar nem ertett, csak a sebellatashoz...Igaz, ez a haboruban volt)
Valoban, minden tiszteletem az apoloke akik sokszor tobb gyakorlattal rendelkeznek egy sebellatast illetoen, mint akar egy kezdo orvos, hisz ok sokszor naponta tobbszor is atkotoznek egy beteg, torott vegtagot, de azert nem biztos, hogy az orvosi ellatas szintjen vissza kellene menni a szinvonallal : ha valaki beteg vagy balesetet szenved, igenis, lassa ot egy orvos, aki felallit egy diagnozist, es aki meghatarozza a betegseget, es az ennek megfelelo kezelest.
Tudom, hogy sok egeszsegugyis van ezen az oldalon is - toluk elnezest kerek ezekert a gondolatokert - de amikor a torott labammal - nem eletveszelyben! - de korhazba kerultem, lehet, hogy nagyon morcos lettem volna, ha egy szakAPOLO ugy dont, hogy nem szarakszik a bokam rekonstrukciojaval, hanem csak levagja bokabol ott, ahonnan a tores megtortent. (Igy is tobb muteten estem at, az elso 4 es fel oras volt). Nem nyilt tores volt, eppen csak minden apro csont eltort a jobb bokamban es a sipcsontom 3 darabra tort.
Szoval? Akkor most jonnek az apolok, akik a "nem eletveszelyes" esetekben dontenek az orvoshiany miatt az orvosok helyett???
Tenyleg?

cikicakk55
@karma1: Szia! Szerintem nem úgy godolták, hogy az àpoló dönt a további ellátásról. Csak a megállapított diagnózis alapján az ápiló folytatja a gyógyszerezést és ő ellenőrzi a beteg àllapotát és ő dönt milyen és mennyi gyógyszert kapjon tovább a beteg. Kizártnak tartom, hogy egy bár mennyire is képzett ápoló orvosi beavatkozásokról is dönt hetne.
quadrocopter
Józsi a karbantartó, kiváló tüdőgyógyász, de érműtéteket is végez, ezekkel párhuzamosan most liftkezelőnek tanul!
Fő a sokoldalúság!
karma1
@cikicakk55: Hat nem tudom,... Nekem valahogy nem ez jott le... En egyszeruen elfogadhatatlannak tartom azt, hogy peldaul verzekenysegben szenvedo betegeket is ok lathassanak el, es ugy egyaltalan. Tudom en azt nagyon jol, hogy egy intenziv nover sokszor van olyan kepzett, mint egy orvos, sot, a gyakorlata meg sokkal nagyobb is lehet, de mivel ezekbol a szakapolokbol is keves van, hat nem hiszem, hogy az o kezukbe kellene ezt a szerepet adni...
Nana, a kormanyzatnak mindegy, oket kivalo , jolfizetett orvos- es szakapolo garda kezeli, ha bemennek a Honved Korhazba, viszont egy kepzett szakapolonak joval kevesebb penzt kell adniuk , mint egy orvosnak, valoszinu, hogy a rezidensnel is joval kevesebbet kapnak majd.
Ha viszont nem, akkor meg a rezidensek joggal kaphatjak fel a vizet, hogy ok miert nem kaphatnak meg tobb penzt.
Nem lehet az egeszsegugyet csak egy-egy kiragadott reszleteben kezelni, mert az egesz ugy rohad, ahogy van.
Ezt az egeszet az alapoktol - a Teged is erinto - mentoszolgalat javitasatol a surgossegi es akut ellatassal egyutt a rehabig meg kellene reformalni.
A borzaszto az, hogy latjuk, tudjuk, mennyi penzt herdaltak el eddig - foleg kuszaszemek- minden baromsagra, orban a rohadt stadionjaira, felesleges konzultaciokra, nepszavazasra, ha ezek a penzek mind belemehettek volna az egeszsegugybe, oktatasba, ma Magyarorszag lehetne Europa szellemi kozpontja, ehelyett Europa pocegodre lett, nehany idiota homokozojakent...:o(((

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!

Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.