Amennyiben az általa képviselt tróger-osztályú világlátás kormányelvárás, akkor felállhatna a bársony-székből. Mármint akkor, ha lenne gerince. Amennyiben nem kormányelvárás, akkor pedig a kormányfőnek kellene Jupiter-körüli pályára állítania a minisztert. Azonban látjuk, hogy ezek egyike sem következik be. Márpedig ebből egyenesen következik, hogy az embereken való megalázó keresztülgázolás kormányzati elvárás. Egyben az is következik, hogy Balognak sincs gerince. Mely gerincmentesség valószínűleg szintén kormányfői elvárás. Ami szintén érthető. Egy komplexusos diktátor aligha tűrhet meg maga körül olyanokat, akik képesek autonóm véleményt alkotni, és azt gerincesen képviselni. Ebből a szempontból Balog Zoltán az Orbánnak megfelelő ember a megfelelő helyen. Ebbe ugyan emberek halhatnak bele, illetve tehetségek sikkadhatnak el. De ahol hatalmat esztergálnak, ott láthatóan hullik a forgács. Ennél az esztergapadnál pedig Balog nem balog.

Feltöltő: GeoCravker
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

karma1
Szokasodhoz hiven kituno cikket irtal... Csak sajnos, ez mar senkin sem segit... De a nagy elszamoltatasnal mindenki megkapja a magaet: ez egeszen biztos!

A cinizmus es a gerinctelenseg ma mar a fo kovetelmeny egy kormany-poszt betoltesehez, de Istennek nincs human resource manager-e, mindent O maga intez...:o)))

Nem veletlenul nincs az orban kormanyban sem egeszsegugyi, sem oktatasugyi miniszter - ezeket a sarkalatos kerdeseket mindossze allamtitkari szinten tartjak csak fontosnak.
(Minek okatatsugyi miniszter? Ugyis csak kis kozmunka-rabszolgakat kepeznek, annak meg minek?)
Fajdalmasan pontos, amit irtal, koszi...:o))))
GeoCravker
@karma1: A szegénység ügyében Lázár, Kövér, Harrach, Balog egyformán csak megalázni tudott mindenkit
szaboria1
Gerince na ezen már csak nevetni lehet. Ép ma néztem bele a Szulejmán film sorozatba egyből ezek ugrottak be hogy gazsulálnak az Orbánnak.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.