Az élelmiszer-kiskereskedelem alappillére a sajtértékesítés Magyarországon – állapítható meg a Világgazdaság érdeklődésére a Nielsen által közölt adatokból.

A 90 milliárd forintot is meghaladta a sajtpiac forgalma, ezzel a feldolgozott hús és a sör után a harmadik legnagyobb árbevételt generáló élelmiszer volt a Nielsen által mért 90 kategória között.

A piackutató szerint továbbra is a trappista a legnépszerűbb fajta, a teljes piac 43 százalékát fedi le, a Tesco az eladások közel felét, az Auchan pedig több mint egyharmadát köszönheti ennek a fajtának.

Két számjegyű növekedést ért el az edami, a camembert és a gouda sajt is.

Sajtra költ milliárdokat a magyar, a trappista az örök favorit

Az értékesített mennyiség több mint felét a csemegepultos eladások biztosítják hazánkban, ez a visegrádi négyek viszonylatában a legmagasabb arány – hangsúlyozta lapunknak a Tesco. 

A SPAR sajtválasztéka a legnagyobb üzletekben 350 tétel, míg az Auchan közel 770 fajtát kínál. Az importált termékek közül számottevő az olasz mozzarella és mascarpone, a francia camembert és brie forgalma, de keresett árucikk a sajtpultban a holland gouda és a görög feta is. 

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

wagabund
..." a trappista az örök favorit"...

érthetetlen...a kedvenc óriás áruházam sajtpultján néha ezer ft/kiló, de nagyritkán kemény akciósan 800 ft/kilós árban is van trappista...

amiből -( a tankönyvek szerint)- a sajt készül, az ebben nyomokban sincs... mégis viszik, mint ha ingyen adnák...

érthetetlen...

a képen szereplő lukas sajt már látott tejet...annyiba is kerül..ez érthető(számomra)
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
szaboria1
Jaj ha tudnánk hogy is készítik ma a sajtokat akkor nem igazán fogyasztanánk. Miért csak trapistáknak nevezett sajtok vannak a kisboltokban általában?
Manhattan
@szaboria1: Mindenütt a két E-betűs sajtot keresem. Az Ementálit és az Eidamit. Régebben olvastam, hogy ezekben van a legtöbb kalcium.
wagabund
..." a trappista az örök favorit"...

érthetetlen...a kedvenc óriás áruházam sajtpultján néha ezer ft/kiló, de nagyritkán kemény akciósan 800 ft/kilós árban is van trappista...

amiből -( a tankönyvek szerint)- a sajt készül, az ebben nyomokban sincs... mégis viszik, mint ha ingyen adnák...

érthetetlen...

a képen szereplő lukas sajt már látott tejet...annyiba is kerül..ez érthető(számomra)
simmering73
A trappista sajt? Kb úgy 15 éve még hasonlított rá. Mikor a hűtőben felejtettük és betonná száradt. Ma? 3 nap után megpenészedik, megrohad. Jobb ha nem tudjuk mivel etetnek minket.
papa.49
Emberek felkészülni DRÁGULNI fog a sajt...
volvós
...a trappista az örök favorit...irja a cikkíró !
A képen pedig a lukacsos emmentáli...qrwajóóó

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.