Bienerth Gusztáv januárban lett a Magyar Úszó Szövetség elnöke, ám a 444 cikke szerint befolyása alig van az ott folyó ügyekre, Fürjes Balázs válthatja le a vizes vébé után.

Leválthatják Bienerth Gusztávot a Magyar Úszó Szövetség éléről, várhatóan Fürjes Balázs, a kiemelt beruházásokért felelős biztos veszi át a helyét a vizes világbajnokság után, de legkésőbb ősszel – olvasható a 444 cikkében

A cikk szerint Bienerth hiába meghízható fideszes káder, januári megválasztása után folyamatosan kezdett gyengülni a pozíciója, ezt részben pedig az úszószövetséget 23 éven keresztül vezető elődjének, Gyárfás Tamásnak köszönheti, aki megőrizte leváltása után is az informális befolyását a szövetségben.

A lap azt vélelmezi, hogy Bienerth a legnagyobb hibát azzal követte el, hogy megválasztása után egyből nekiment Gyárfásnak egy interjúban, valamint totális átvilágítást is beígért, ami fel is tárt néhány visszásságot. 

Mindeközben a szövetségben is megpróbálta leváltani Gyárfás embereit, és a támogatási rendszert is megváltoztatta, aminek a kis klubok vezetői egyáltalán nem örültek. Mindezek mellett még az úszótársadalomnak is csak egy kis része állt ki mellette (Bienerthnek sok köze nem is volt hozzájuk, más pályáról érkezett az úszószövetség élére, amolyan menedzser típusú vezetőnek).

Bienerth hiába söpörte ki Gyárfás embereit a közgyűlésből, a 7 helyre csak két támogatót tudott betenni, a hatáskörének szélesítését engedő javaslatát a képviselők negyede szavazta csak meg.  

Közben Gyárfás sem lett kegyvesztett, bennmaradt a vizes vébét szervező bizottságban, és a FINA alelnöke lett.

A 444 cikke szerint a vizes vébé megnyitóján már látványos volt Bienerth háttérbe szorulása, ugyanis a megnyitón nem is mint a Magyar Úszó Szövetség vezetője, hanem mint magánember vett részt.

Bennfentesek szerint Fürjes Balázs, a kiemelt beruházásokért felelős kormánybiztos lehet a legesélyesebb befutó helyette, és bár ugyan Fürjesnek sincs úszómúltja, a Fidesz erős emberének számít. 1988-ban csatlakozott a párthoz, társalapítója volt a Fidelitasnak, és ő építteti a nagy beruházásokat, mint az új Puskás Stadion, vagy a Duna Aréna, vagy 1999-ben a leégett Budapest Sportcsarnok helyére a Sportarénát.

Fürjes a cikk szerint hagyni fogja Gyárfást szép csendben ellébecolni, vagy legalábbis nem fog vele tengelyt akasztani.

(Címlapi kép: MTI/Mohai Balázs)

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

lusta
A bányászbéka lefelé is távcsővel nézi ezt az embert.
papa.49
A fürjecske egy igazi polihisztor, meg egy nagy szopógép ))))))))))))))))))))))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.