Az MTI szerint az a diák támadta meg az oldalt, akit feljelentettek. Holott ez nem így van. 

Folyamatos informatikai támadások és túlterheltség miatt zavar lépett fel a BKK online utastájékoztatási felületeinek működésében (BKK.hu, BKK Info webes és mobilalkalmazás), a társaság mindent megtesz a helyzet mielőbbi megoldása érdekében – közölte a Budapesti Közlekedési Központ szombaton az MTI-vel.

"A BKK a közösségi közlekedéssel kapcsolatos információkat a BKK Info rádiós tudósításain keresztül és a BKK Facebook-oldalán teszi elérhetővé – jelezték.

A közlekedési vállalat megerősítette a helyszíni utastájékoztatást is a forgalmi akadályoknál és forgalmi zavaroknál.

A közleményben hangsúlyozták, hogy a főváros közösségi közlekedésének kiszolgálása továbbra is zavartalan" – olvasható a hírben.

Az MTI híre szerint 

a BKK weboldala péntek délután vált elérhetetlenné, miután egy diák támadást intézett ellene, állításai szerint azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet a nemrég bevezetett online jegyvásárlás hibáira. A rendszert fejlesztő T-Systems Magyarország pénteken közölte, hogy az informatikai rendszert ért jogosulatlan befolyásolás miatt rendőrségi feljelentést tett ismeretlen tettes ellen.

Csakhogy a valóságban az történt, hogy a 18 éves fiatal az e-bérlet július közepi elindítása után nem sokkal biztonsági rést talált, ami miatt 50 forintért tudott venni egy bérletet. A fiú több száz kilométerre él a fővárostól, vagyis használni sem tudta volna a bérletet. De nem is ez volt a célja, valamint a biztonsági hibáról azonnal értesítette a BKK-t.

A BKK válaszra sem méltatta, viszont a e-jegyrendszert üzemeltető T-Systems feljelentést tett a fiú ellen, a rendőrök pedig hajnalban vitték el otthonról a fiatalt.

Ezután álltak neki a felhasználók a BKK Facebook-oldalát ellepni, hogy felháborodásuknak hangot adjanak, és ezek után halt le a BKK online felülete.

FRISSÍTÉS

Nem sokkal 12 óra után az MTI a következő hibajavítást tette közzé a hírfolyamában:

Felhívjuk felhasználóink figyelmét, hogy a 11:52 órakor kiadott, Folyamatos informatikai támadás alatt a BKK online felülete című anyagunk utolsó bekezdését töröltük.

Vonatkozó anyagunk a témáról itt olvasható, benne az előzményekkel:

Feljelentés született az etikus hacker feljelentése miatt

Tényi István feljelentést tett a Budapesti Közlekedési Központot meghekkelő fiatal feljelentése miatt. A feljelentést közérdekű bejelentő üldözése miatt tette. Feljelentést tett ismeretlen elkövető ellen közérdekű bejelentő üldözése szabálysértés gyanúja miatt Tényi István, erről ő maga értesítette az Indexet.

 (Címlapi kép: Gif)

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

human
Ássátok magatokat még mélyebbre a mocsokban!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
cs.n.
@namihami: Hiteles és korrekt tájékoztatás =/= MTI.
Ennél még a Rákosi, vagy a Kádár érában is hitelesebb volt, mert voltak rendszerellenes hírei is. Az már más kérdés, hogy ezek nem kerültek a nagyközönség elé, csak archívumban fellelhetők. De voltak. A mostani szervilis bandáról ezt nehéz elképzelni.
justhpeter
Az biztos, hogy ennyi barmot együtt bármelyik állatkert óriási sikerrel mutatna be.
(Elnézést a normális állatoktól )
egyember
Én már napok óta nem eszek/iszok, mert folyamatosan támadom a BKK informatikai rendszerét.
A jelek szerint eredményesen, mert az egész rendszer döglődik.
BÉKE ÉS HASZNÁLT VILLAMOSJEGY PORAIRA!
human
@egyember: Te is az F5-öt nyomogatod a bkk.hu oldalán? Én is. Ha bekrepál az F5, akkor váltok Ctrl+R-re :)
amaramaistanna
A BKK e - jegy rendszeréről: "...a rendszer nem működik, úgy tele van hézagokkal, mint Kósa Lajos gondolatmenete bármiről,..." - Haász János , Index. hu
index.hu/mindekozben/poszt/2017/07/21/es_mit_tudhatunk_meg_a_bkk_e-jegyerol_a_kozmediabol/

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.