Figyelemreméltó, hogy posványosi beszédében Orbán a nemzet nagy sorskérdései között most nem említett egy csomó, számára korábban nagyon kedves témát. Egy szó sem volt például az államadósság elleni harcról, vagy a keleti nyitásról, pedig korábban amikor csak lehetett, ezekről beszélt. Az államadósság elleni harc nem vezetett látványos eredményre, és már nem is olyan sürgető a kérdés, mint 2008-12-ben (ennek főleg a globális pénzpiaci túltengés az oka, nem Orbán zsenije). A keleti nyitás pedig már inkább ciki, hiszen vagy a letelepedési kötvényes tolvajlás, vagy az általános sikertelenség emlékét hívhatja elő a hallgatóságból. Két félmondatnyi említés volt a beszédben a „jövő iparágairól”, amiknek „ajtaján Magyarország bekopogott”, és az „új ipari forradalomról”, ahol „dimenzióváltásra lenne szükség”, de ezeket annyira mellékesen vetette oda, mintha ő is meglepődött volna, hogy a beszédírók miért írták bele ezeket a mondandójába. Az oktatás és az egészségügy egy szót sem kapott a...

Forrás: 444.hu
Feltöltő: lusta
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

23 hozzászólásarrow_drop_down_circle

lusta
Ez csak nekünk zagyvaság. Az egybites 300 forintos budiforradalmároknak ez egy igehirdetés volt.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
lusta
Ez csak nekünk zagyvaság. Az egybites 300 forintos budiforradalmároknak ez egy igehirdetés volt.
Nessy
Ami problémás lenne, arról nem beszél, ergo az nem is létezik. Ezek a lila ködös szövegek arra jók, hogy a "hozzáértő" hallgatóság elaléljon, és soha eszébe se jusson számonkérni!
Rockxy
111től 999ig minden "hiteles" hírforrás hazudik, csúsztat, vagy elhallgat, satöbbi...
"Magyarország a GDP 2 százalékát egyébként megkapja évente vissza nem térítendő EU-s támogatások formájában."
És a multik mennyit szivattyúznak ki, amit többé sosem látunk?
peterkelemen
Az agymosott birkákokon kívül senkit nem érdekel mit beszél az a tolvaj bumburnyák. Az akasztófán a helye a követőivel együtt.
RonaGyuri
nem volt könnyű az első 6-ot kipéclzni! =))
grincss
@nyanya001: Kéne nekem egy ilyen kalap! :-))
lusta
@Rockxy: A multikkal és a hozzájuk kapcsolódó dumával az a baj, hogy az állami támogatások formáját és mértékét nem akarják kiadni.
papa.49
A hazugovics nem látja a fától az erdőt)))))))))))))))))))
lusta
@papa.49: Persze, hogy nem látja. Azt a vejkó már rég kivágta és hazavitte.
Rockxy
@lusta: Na ezt nem nagyon értem, mert nem vagyok politikus. :)

" A multikkal és a hozzájuk kapcsolódó dumával az a baj, hogy az állami támogatások formáját és mértékét nem akarják kiadni. "
Ezek szerint a kormány támogatja a multikat?
Nem elég nekik, amit legálisan(?) kivisznek az országból?
A zorbán úgy néz ki mint egy multi pátyolgató kiskondás?
lusta
@Rockxy: ˝Nyilvánosságra kell hoznia az Nemzetgazdasági Minisztérium , hogy a kormánnyal stratégiai partnerséget kötő cégek mekkora adókedvezményt kaptak - erről döntött szerdán a Kúria a Lehet Más a Politika és az NGM között két éve húzódó perben.˝
Sajnos ez a mai magyar valóság. A zemberek még véletlenül se tudják meg a valós híreket, csak azokat, amiket számukra szánnak. Egy részről megy a hatalmas multi ellenes harc. Ez szól az egybites 300 forintos budiforradalmároknak, míg más részről hatalmas adókedvezményeket osztogatnak ugyanezen cégeknek. Most a Kúria modta ki, hogy ezeket az adatokat ki kell adni. Kétség sem merül fel, hogy erről semmilyen tájékoztatást sem fog adni a maffaimédia.
Pálinkafőző Rézüst
"So­kan a nagy­em­ber kül­ső­jét mes­ter­ség­gel te­szik ma­go­ké­vá: mint ko­kett a sze­rel­me­sét; s azt hi­szik, ez úton di­cső­ség­re jut­hat­nak. De ha van ál­nagy­ság, van ál­di­cső­ség is; s aman­nak kí­sé­rő­je csak ez le­het.
. . . . . . . . . . . . . .
Sok em­ber olyan, mint a ka­mé­le­on: tet­szé­se­ként vált­hat színt. Sok olyan, mint a vi­tor­la: ma­gá­ban moz­du­lat­lan áll; de min­den tá­ma­dó szél­nek en­ged, s an­nak vál­to­zá­sa­ként vál­toz­tat­ja irá­nya­it, most éj­szak, majd dél fe­lé. Sok em­ber esz­köz­zé té­te­tik; mert egyéb­re nem va­ló. Sok esz­köz­zé te­szi ma­gát, hogy sa­ját céla­it ér­je el. Ez go­nosz, amaz egy­ügyű; s re­á­jok tá­masz­kod­ván, min­de­nik­ben kárt vall­hatsz."
(Kölcsey)
grincss
sztarklikk.hu/kozelet/orban-szep-nyakbavalot-kapott/326797
Én mennyivel "szebbet" tudnék a nyakába akasztani!
Oszt úgy járjon, mint nagyanyám fuszeklije!
Száradjon el a kötélen
Cefi
A legvéresszájúbb kommunista (párttitkár, veszprém, váév) kotorék fattya megszólalt(?). Butább mint az apja. Valami bőrbetegsége lehet, mert ahogy meglátom, azonnal ingert érzek, hogy segítsek rajta. Fa testápolóval.
Cefi
@Cefi: Valami zavar van az erőben/propelleren. Tán a szerkesztők dolgoznak "rajtam"? A fenti kommentet a thürmer gyerek okádására írtam. Továbbá tegnap óta lett megnyithatatlan üzenetem, és megnyithatatlan (örök) kedvelésem.
papa.49
Miért ezt az inget vette fel, egyszerű mint a pacák ENNYI ÉRZÉKE VAN A DOLGOKHOZ )))))))))))
papa.49
@lusta: Mi van a ,,mosónő,, sztrájkol???
verőce21
Nekem csak most volt alkalmam meghallgatni a "tusványosi beszédet", és egy dolog nagyon nem tetszett benne. A cigánytenyésztés lankadatlanul tovább folytatódik!
(Családonként 1,44-ről, 2,1 átlagra kell emelni a népesség szaporulatot!)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.