Orbán nem bújik többé az állami média alákérdező, a kellemetlen témákat kerülő „riportereinek” szoknyája mögé. Három napja még nem sejtettem, hogy Orbán Viktor lelkes híve leszek, de amióta elhangzott a miniszterelnök tusnádfürdői beszéde, minden megváltozott. Egy igazi államférfi képe rajzolódott ki bennem, miután Orbán a Bálványosi Szabadegyetemen bejelentette, hogy a közelgő választási kampányban nemes küzdelemre szánta el magát a médiában megjelenő tudósításokkal, álhírekkel, híresztelésekkel szemben. Jó szándékkal máshogy nem lehet értelmezni Orbán Viktor szavait, aki szó szerint így fogalmazott: „Soros maffiahálózatával és a brüsszeli bürokratákkal szemben kell állnunk a sarat, meg az általuk működtetett médiával kell megküzdeni a következő kilenc hónapban.” A média elsődleges szerepe a közvetítés, ebből logikusan az következik, a miniszterelnök aktívabb szerepet vállal a választás előtt a tömegtájékoztatásban, véleménye és világképe képviseletében.

Forrás: mno.hu
Feltöltő: RonaGyuri
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

lampa laz
A 9 hónapok általában izgalommal téliek szoktak lenni. Majd meglátjuk zorbán hogy vajúdik és mit fog szülni...
kamazuka
Állandó ellenségkép keresés.futószalagon megrendelésre!
Kis,és nagytételben.
Hívjon,bizalommal.
Garantáljuk,hogy alacsony bérszínvonalon tartott lakosság választások előtti befolyásolására tett óvintézkedései busásan meghozzák gyümölcsüket.
Nem non-profit Zrt-nk-nél jegyeztessen elő.
Szlogenünk.
,,Mert tudja!
Egy helyes döntést mindíg megelőzi a szakértő hajkolás"

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.