Az egészségügyi dolgozókon kapott hajba közleményekben és sajtótájékoztatón a Fidesz és a Jobbik.

A Fidesz szerint a Jobbik azt sem szavazta meg, hogy az egészségügyi dolgozók bére idén és jövőre növekedjen.

A Fidesz ezt Lukács László György jobbikos országgyűlési képviselő által szombaton elmondottakra reagálva közölte az MTI-vel.

A Fidesz közleményében azt írta, a Jobbik a szocialistákkal együtt elutasította a jövő évi költségvetést is, amely 542 milliárddal többet biztosít az egészségügynek, mint a baloldal által utoljára benyújtott költségvetés.

Hozzátették: a Fidesz-KDNP eddig 400 milliárdos bérfejlesztést valósított meg az egészségügyben, az ápolók bére 2016 és 2019 között 65 százalékkal, a mentősöké három év alatt 67 százalékkal, a szakorvosoké és szakgyógyszerészeké két év alatt 207 ezer forinttal nő.

(MTI)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.