Elkezdett aggódni a Fidesz a nyugdíjasokért, szerintük Vona Gábor hárommillió nyugdíjast sértett meg a napokban.

Vona Gábor, a Jobbik elnöke a nyugdíjasokat érintő bejegyzésében hárommillió időskorút sértett meg – mondta Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.

Halász János vasárnap reggel elmondta, Vona Gábor közösségi oldalán egyebek mellett azt írta, "hétköznapokon kedves bácsikák és nénikék magukból kivetkőzve ugranak egymásnak, vért akarnak ontani remegő kezeikkel, ordibálnak trágárul és hörgik fel a 20. század minden traumáját".

Halász János ezt tűrhetetlennek és elfogadhatatlannak nevezte, és megismételte, Vona Gábornak bocsánatot kell kérnie a nyugdíjasoktól.

Szólt arról is, hogy bármilyen durva hangnemet használ a Jobbik a kampányban, a Fidesz fel fogja venni a kesztyűt. "A kampány az nem játék, nem lehet csak úgy elaludni, nem lehet, hogy csak az ellenzék fröcsögését hallgassuk" – mondta.

(MTI)

(Címlapi kép: wikipedia CC BY-SA 3.0/Thaler Tamás)

26 hozzászólásarrow_drop_down_circle

quadrocopter
Ne ugass Halász, mi van a savazós vén fidesznyikkel, a Bözsi nénikkel, a kézcsókosokkal és azzal, hogy az "emelt nyugdíj" még abban a hónapban elveszti emelt jellegét a drágulások miatt?
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
papa.49
@solidedge: Vannak ilyen erősen ,,behavazott,, egyedek, de a világ így kerek ...
simmering73
Nem tisztem Vonát védeni, de teljesen igaza van. Érdekes, hogy nekem rögtön az jött le, aminek le kellett jönni. Azokról a kereplő, sípoló, köpködő mocskos fidesznyuggerekről beszélt, akik esténként az ellenzéki plakátokat járnak letépkedni, ahelyett hogy az unokájukkal foglalkoznának. Az én nyugdíjas 80 éves édesanyám is elítéli ezeket a mocskokat.
vadnarancs
Horn idejében a nyuggereket szidták, hogy a nyuggerekkel nyert az MSZP. Most akkor ezek a nyuggerek jobbak, mint az akkori nyuggerek? Akkor miért nem adnak nekik normális nyugdíjat?
Yoda69
A fideSS pedig 3 ezer milliard forintot lopott el a leendo nyugdijasoktol. Ez nagyobb bun
feco fero
Halász! Te a zavarosba halászol! A Vona azzal kezdte: ..."akinek nem inge ne vegye magára..."
Akkor most miről is beszélsz, ill. beszéltek???
Ha pedig három millió Vona által meg sértett nyugdíjas van, akkor ezt nagyon elbasztátok a 8 évetek alatt!!!
Hiszen még ezek az "idióták" is tudják, hogy nincs ok okozat nélkül, és fordítva!
Ha szennyvíz folyik a szánkból, azt ti szennyeztétek be!
Ha pedig vért kiáltva ugrunk egymásnak, az is ti miattatok van!
Ha pedig trágárul ordibálunk az eddigi traumáktól, az is miattatok van!
89 től napjainkig 12 évet voltatok hatalmon! Tessen mondani, ez idő alatt mit tettetek a nyugdíjasokért, akár ti, akár a többiek???
El vettetek 3 ezer milliárdot, max. az inflációt követő nyugdíj emelést adtatok, de csak visszamenőleg, amelyet 12 hónap alatt kapunk meg! A mai napig mi előlegezzük meg az inflációt! Közben a gyógyszer árakról, az EÜ szolgáltatásokról, az egyéb piaci árakról nem is beszélve!
Azt gondolom Halász Jani, hogy jobban tennéd és tennétek ha azzal foglalkoznátok, amiért nem kevés fizetést, jövedelmet kaptok, és amire ESKÜT tettetek!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.