Írásbeli figyelmeztetést kaptak és két évre bekerülnek a szabálysértési nyilvántartásba azok az passzivisták, akiket még áprilisban jelentettek fel, hogy Szombathelyen a járdát festették. 

Még áprilisban festegettek Szombathelyen a Magyar Kétfarkú Kutya Párt passzivistái, mikor a helyi önkormányzat közterület-felügyelete feljelentette őket, a Vas Megyei Kormányhivatal pedig köztisztasági szabálysértés miatt figyelmeztette őket. 

A passzivisták fellebbeztek, az ügyet augusztus 7-én, hétfőn tárgyalták a Szombathelyi Járásbíróságon a Nyugat.hu cikke szerint. 

"A meghallgatáson többek között az is elhangzott, hogy a Kutyapárt szimpatizánsai korábban közmeghallgatáson panaszolták el a város vezetőinek, hogy számtalan olyan terület van Szombathelyen, ahol teljesen lekoptak az útburkolati jelek és baleset veszélyesek járdák, ám az ügyben nem történt semmi. Ezután gondolták úgy, hogy festéssel hívják fel a közvélemény figyelmét a problémára" – olvasható a cikkben.

A Nyugat.hu cikke szerint a meghallgatás után a bíróság helyben hagyta a kormányhivatali döntést, így jogerősen is köztisztasági szabálysértést követtek el a festők. A határozat szerint írásbeli figyelmeztetést kapnak, valamint két évre bekerülnek a szabálysértési nyilvántartásba.

"A bírósági döntés azért is lehet precedens értékű, mivel hasonló eljárás eddig nem volt a Kétfarkú Kutyapárt járdafestőinek esetében. Másrészt pedig a mostani határozat alapján, ha valahol a jövőben aszfaltrajzversenyt hirdetnek, akkor az azon résztvevőket is könnyen feljelenthetik köztisztasági szabálysértésért" – olvasható a cikkben.

(Címlapi kép: wikipedia.hu/Szilas)

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

quadrocopter
Gecisztáni aljas idiótizmus! A szarházi önkormányzat ba**ik a járdák állapotára és megsértődik, ha mások igazítnak rajta!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
egyvandor
Hja kérem ha valaki ekkora kárt okoz! Építettek volna közpénzen maguknak stadiont, vagy birkózó csarnokot.
justhpeter
Bolond rendszer bolond bírósága összeült és bolond döntést hozott egy seggnyaló önkormányzat és tökalkalmatlan kormányhivatal előterjesztésére.

Valóban barom volt, aki bezáratta az OPNI-t, bár az ottani bentlakók testülete a szombathelyi önkormányzathoz, a szombathelyi kormányhivatalhoz és a szombathelyi bírósághoz képest a Tudományos Akadémia.
egyember
A hét végén jártam a nagyatádi (un.) elkerülő úton (azért un., mert akármerre megy rajta az ember, nem kerülheti ki, hogy bemenjen a városba). Az út végig volt festve mindenféle üzenetekkel. Mint megtudtam, valami verseny volt ott és a versenyzők barátai, hozzátartozói írták a buzdító üzeneteket a vadonatúj úttestre.
Érdekelne, hogy EZ szabad? Zavaró, de legalább nem is szép. EZT nem büntetik? Esetleg fizettek az úttest haszb
Perwool
p.coldline.hu/2017/08/07/2609476-20170807-AuEWoM.jpg

Ez komoly? Ki tudták, hirdetni röhögés nélkül. "Komoly" bírák lehetnek.
Én sírok a röhögéstől!
panellproli
Mondtam a cica-nyúzók kapcsán hogy itt csak azokat büntetik, akik nyiltan eluatsítják a seggnyalást, azon kívül mindenki bűntelen.
Sámannus
Ezeket a képeket kellene a Parlamentre kivetíteni. Ott avantgárd művészi alkotás lehetne.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.