Az augusztus 20-án felavatandó tisztek egy olyan honvédségben kezdhetik meg szolgálatukat, amely "teljes körű megújuláson megy keresztül" a következő időszakban – emelte ki a Honvéd Vezérkar Főnöke az MTI-nek. Benkő Tibor vezérezredes elmondta: idén a tisztavatás utáni légi és vízi parádén a honvédség technikai eszközei is megjelennek az Országház előtt.

A vezérkari főnök felidézte: a nemzeti ünnep programjai 8 óra 30 perckor kezdődnek a Kossuth téren, ahol katonai tiszteletadás mellett, az avatandó tisztek jelenlétében felvonják Magyarország nemzeti lobogóját. Simicskó István honvédelmi miniszter köszöntője után esküt tesznek a honvédtisztjelöltek, majd Áder János államfő ünnepi beszéde hangzik el.

A katonák számára különleges jelentősége van annak, hogy a tisztjelöltek az ország legszélesebb nyilvánossága előtt, a nemzet főterén mondják el esküjüket, amelyben "vállalják, hogy Magyarország függetlenségét, a magyar embereket, a rájuk bízott honvédek és fegyverek erejével, akár az életük árán is megvédik" – emelte ki Benkő Tibor. Hozzátette: "súlyos, felelősségteljes fogadalom ez, amely méltó államalapító Szent István királyunk örökségéhez, és amellyel méltó módon tudunk mi, katonák is tisztelegni az ünnep és elődeink nagysága előtt".

Benkő Tibor kitért arra is, hogy a tisztavatás után, 10 órától légi és vízi parádé kezdődik a Parlament előtt, a Duna fölött és a Dunán, amelyen részt vesznek a Magyar Honvédség technikai eszközei is. Az eseményt a Magyar Honvédség 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázisának három JAS 39 Gripen vadászrepülőgépből álló köteléke nyitja meg, amely elsőként repül el a Parlament előtt. Az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis légi eszközei követik őket: két ZLIN-242L felderítő- és kiképző repülőgép repül el az ünneplők előtt, majd a két AS 350 könnyű helikopterből álló kötelék következik, és három Mi 8/17 közepes szállítóhelikopter kötelékrepülése zárja a honvédségi eszközök légi bemutatóját. A vízi parádé részeként felvonuló hajók élén pedig az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred három MS-25 típusú folyami aknamentesítő hajója úszik fel a Dunán.

Benkő Tibor elmondta, hogy a 32. Nemzeti Honvéd Díszegység díszelgő katonái jelen lesznek a Bazilikánál, a Szent Jobb körmeneten is, a Katonai Rendészeti Központ járőrei pedig sok más ünnepi eseményen megfigyelhetők lesznek. A határ mentén és a békefenntartói feladatokban, valamint a nemzetközi gyakorlatokon természetesen ez idő alatt is több ezer katona lát el szolgálatot – tette hozzá a vezérezredes.

Augusztus 20-án 92 honvédtiszt – 13 nő és 79 férfi – fogadja meg, hogy Magyarországot híven szolgálja, hűséges honvédtisztje lesz – mondta a vezérkari főnök, kiemelve, hogy hatan kiváló, huszonöten jeles eredménnyel zárták tanulmányaikat. Hangsúlyozta: "elismerés illeti őket ezért a kiemelkedő teljesítményért, de nekik és tiszttársaiknak is az igazi katonai próbatétel majd még most következik". Benkő Tibor azt is elmondta, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetem katonai szakjaira 2017-ben mintegy négyszeres volt a túljelentkezés. A hadtudományi és honvédtisztképző karon az új tanévben mintegy 120 elsőéves tisztjelölt kezdi meg négyéves tanulmányait a három katonai alapszak valamelyikén.

A vezérkari főnök kitért arra is, hogy a most felavatott tisztekkel együtt a Magyar Honvédség teljes személyi állománya részese lehet a Magyar Honvédség "történelmi jelentőségű" fejlődésének. Kifejtette: a Zrínyi 2026 Honvédelmi és Haderőfejlesztési Programmal olyan teljes körű megújulásba kezd a Magyar Honvédség, amelyre az elmúlt negyed évszázadban nem volt példa, és hosszú időre meghatározza majd a honvédelem jövőjét. "A program megvalósulásának eredményeként olyan fejlődési pályára állhat a Magyar Honvédség, amellyel a kor színvonalának megfelelő, meghatározó erővé válhat, tovább erősítve Magyarország biztonságát, Európa közös védelmét és a NATO szövetségét" – fogalmazott a vezérkari főnök.

Benkő Tibor hangsúlyozta: az "ember- és katonaközpontú" Zrínyi 2026 keretében, a korszerű technikai eszközök beszerzése és rendszerbeállítása mellett, kiemelt fontosságú az egyéni harcászati felszerelés korszerűsítése, a katonák megbecsültségének növelése, az illetmények folyamatos karbantartása, valamint a kiszámítható életpálya biztosítása, amelyek mindig visszatükrözik a tiszteletet, a megbecsülést a katonai hivatás és a katonák iránt – jegyezte meg a vezérkari főnök.

(MTI)

Címlapkép: Youtube

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Cefi
Három Gripen repül el vasárnap a Parlament előtt.
Remélem lövik is azt.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Propeller Magdolna
A moszkvai november 7-t ne próbáljuk felülmúlni!
r2d2
A fotó csak illusztráció, mert azon MiG-29 van.
Equus
"a nemzet főterén mondják el esküjüket", amit 2006-ban sikeresen körbehugyoztak és -szartak a nép derék fiai.
Ha minden tábornokot kivezényelnének a térre, akkor bizonyára többen lennének, mint az avatandó tisztek.
A TEK kétéltűjei miért nincsenek a felvonuláson?
Miért csak két AS 350 repül? Nem lehetett volna Albániától kölcsönkérni néhányat?
A ZLIN-ek még repképes korúak... nahát...
Ha 3 Gripen ott repülget, mennyi ad harckészültséget a 12-ből? Merthogy 1/3 szokásos karbantartáson, 1/3 tartalékban, 1/3 bevehetően...
nezelodo
Szólni kellene a Lacának, nehogy tévedésből befogassa őket a rakétás lepkehálóival, mert akkor oda a legendás légierőnk.
Cefi
Három Gripen repül el vasárnap a Parlament előtt.
Remélem lövik is azt.
kokopelli
@Cefi: ...assziszed,hogy a "Senatorína" megengedné a "lüdözést a babyk-re" ?:--)
quadrocopter
Ja, 3 Gripen, aztán fél évig rep.tilalom, mert nincs kerozin!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.