Mint korábban írtuk, szombaton hidegfront tör be az ország légterébe, és hoz jelentős lehűlést.

Szombaton 17:30 körül már 20 fokos különbségeket mérhetünk az ország keleti és nyugati szélei között.

20 fokos hőmérsékletkülönbség van az ország két vége között
Kép forrása: Időkép

Az Országos Meteorológiai Szolgálat friss jelentésében azt írja,

először a Dunántúlon és az Északi-középhegység térségében, estétől pedig a Dunától keletre is egyre több lesz a felhő. Északnyugat felől egyre nagyobb területen számíthatunk tartós esőre, záporra, helyenként zivatarra. Vasárnap eleinte mindenütt erősen felhős vagy borult lesz az ég, majd délutántól a nyugati országrészben felszakadozik, csökken a felhőzet. Délelőtt a Dunántúlon és a középső területeken, délutántól főként a Dunától keletre számíthatunk esőre, záporra, zivatarra. Több helyen jelentős mennyiségű csapadék valószínű, heves zivatarnak azonban kicsi az esélye. Szombaton a Dunántúlon több helyen megerősödik, néhol viharossá fokozódik az északnyugati szél. Vasárnap már keleten is északnyugati, északi szél várható, az országban több helyen erős, helyenként viharos széllökések lehetnek.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 14 és 20 fok között valószínű.

A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap többnyire 18 és 25 fok között alakul, a tartósan borult, csapadékos helyeken lesz a hűvösebb, a Tiszántúlon azonban még 25 fok fölé melegedhet fel a levegő.

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

cs.n.
Jöhetne már az a kék. Itt még a mélyvörös gatyarohasztó van.
maci0427
Vége lesz lassan és nemsokára jön a Tél és a Karácsony !
cs.n.
@Lepényleső: Meg legalább annyi ezer forint a fizetések között.
maci0427
Tré ügy,sokan megszenvedik ezt az egész időjárási dolgokat,feltehetően sokan bele is halnak !

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.