M. Richárd ellen ugyan nyomozás folyik, mégsem vették őrizetbe, úgyhogy elugrott egy hétre a Seychelle-szigetekre a csajával. Azért amikor hazajött, már letartóztatták.

A Seychelle-szigetekről posztolt nyaralós fotókat a két halálos áldozatot követelő közlekedési balesetet okozó M. Richárd barátnője, aki egy hetet töltött a férfival az Indiai-óceánon található üdülőparadicsomban. M. Richárdot néhány nappal a hazatérésük után, szombat délután vettek őrizetbe a rendőrök – tudta meg a Magyar Nemzet.

M. Richárd akkor került a hírekbe, amikor idén május 15-én a budapesti Dózsa György úton jogsi nélkül vezetett kabriójával karambolozott, majd egy buszmegállóba csapódott. A baleset következtében egy 23 éves férfi a helyszínen, egy 37 éves férfi a kórházba szállítását követően meghalt, ketten pedig súlyosan megsérültek.

Elfogása előtt turistaparadicsomban nyaralt a Dózsa György úti gázoló

A Seychelle-szigeteken nyaralt egy hétig a két halálos áldozattal járó közlekedési baleset okozásával gyanúsított M. Richárd, akit néhány nappal a hazatérése után, szombat délután vettek őrizetbe a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) munkatársai, és kezdeményezték előzetes letartóztatását. A férfi a gyanú szerint idén május 15-én, érvényes jogosítvány nélkül vezetett autójával a budapesti Dózsa György úton karambolozott, majd gépjárművével egy buszmegállóba csapódott.

Bár nyomozás indult ellene, valami oknál fogva M. Richárd nem került előzetes letartóztatásba, és – bár továbbra sem volt jogosítványa –, nem sokkal később a 444.hu videofelvétele szerint már újabb luxusautó kormányánál ült. Korábban ráadásul le is kapcsolták a rendőrök: a Pesti Srácok információi szerint az autójában érték tetten jogosítvány nélküli vezetésen, amiért 90 ezer forintra megbüntették.

M. Richárdot 2007-ben 8 éves börtönbüntetésre ítélték, mert egy bűnszervezet tagjaként erőszakos cselekményeket koordinált. Szabadulása után a 444.hu szerint a titkosszolgálat előtt Gyurma fedőnéven ismert férfinak korrupt rendőrökkel lehetett kapcsolata.

A luxusnyaralásra M. Richárd magával vitte barátnőjét, K. Szilviát is, az ő közösségi oldalán találhatóak a közös nyaralás fotói. A nő saját jogon is ismert a rendőrség előtt, súlyos testi sértéssel gyanúsítják, mert júliusban a nyílt utcán összevert egy nőt, és az erről készült videót közzétette saját közösségi oldalán.

A Magyar Nemzet megkérdezte a BRFK-t, miért távozhatott külföldre M. Richárd úgy, hogy közben nyomozás folyik ellene, és hogy tudta-e, hogy hazatérése után letartóztatják, de egyelőre még nem kaptak választ.

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Grafix69
Azért látszik a szerelem a fotón . Csak szerényen.
karma1
Es sintersanya nem tartoztatta le a not a Facebook-os "intezkedese" miatt, - ma mar olyan pofatlanok a bunozok, hogy dicsekszenek a sajat buncselekmenyeikkel...
Beteg embereknek beteg tarsadalom...Es ezt lovagolja meg a csuti vizilo
kisrigó
Meg fogják találni a "megfelelő ügyészt, bírót", aki majd megmondja, hogy "nem fogta át a tudata", hogy egy picit gyorsan ment? Azaz majd "jönnek a jogászok, oszt jónapot!" Akik meg meghaltak, hát így jártak! Pfujjj!
qxy
Ez? egy percet sem megy a sittre. Tuti hogy olyan hátszele van hogy mondta az illetékesnek, hogy,.- Figyejjé gyerek Én meg csináltam hogy nagy legyé, az letté most te intézzed el hama hama hogy megusszam, mert ha nem jössz velem te is . Na erre az illetékes oda szolt ,.- Nem szabad bántani, nem bűnös, csináljatok amit akartok, de ezt nem szabad meg büntetni mert ha nem, akkor buktok ti is. és így a sok gazember, kiállt szegény elkövető mellett és meg fogja állapítani hogy nincs itt semmi törvény ellenes. Hisz kié is a törvény? Aztakurvaszarokbele.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.