Volt olyan strand, ahol több mint 300 százalékkal nőtt a látogatók száma augusztusban a folyamatos hőségriadóknak köszönhetően.

Az augusztusi hőhullámban volt olyan budapesti strand, ahol több száz százalékkal növekedett a látogatók száma – írja a Világgazdaság.

A 11 budapesti strandot és fürdőt üzemeltető Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. által közzétett friss felmérés eredményei szerint a rendkívül meleg napokon és hőségriadók idején bő tíz éve nem látott tömegek kerestek enyhülést náluk. A frissen felújított és kibővített Palatinuson 243 százalékos, a Paskálban 211 százalékos volt a forgalomnövekedés az előző év azonos időszakában mértekhez képest. Érdekesség, hogy ez utóbbiban kötött ki a Dagály felújítása miatt strand nélkül maradtak nagy része is.

Az abszolút topkategóriát azonban a 347 százalékon pörgő pünkösdfürdői, valamint a 300 százalékkal működő csillaghegyi strand képviseli. Ez részben köszönhető annak is, hogy ezek a strandok valamivel olcsóbbak – épp azért, hogy a bányatavak helyett inkább ide járjanak a környékbeliek. A csillaghegyi strand most épülő, új része jövőre lesz kész, 2018 elején pedig indul a pesterzsébeti fürdő felújítása.

Címlapkép: MTI/EPA Lola Levan

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.