Egy szombathelyi édesanya osztotta meg szomorú történetét az egyik közösségi portálon.

„Negyven perc várakozás után kezdett elfogyni a gyerek türelme és feszengett a babakocsiban, kicsit hangosabban beszélt”

- idézi az édesanya szavait a vaol.hu.

"Itt emberek dolgoznak" – kizavartak egy kisgyermekes anyát a szombathelyi bankfiókból
Illusztráció: pexels.com

Ekkor lépett közbe a biztonsági őr, aki felszólította a nőt, hogy vagy csitítsa le a gyermeket, vagy hagyják el a bankot, mondván:

„itt emberek dolgoznak.”

Persze egy ekkora gyereknél ez nem egyszerű, de az anya szerint a biztonsági őr még rátett egy lapáttal:

aki intelligens és okos, az megérti

- vágta az anyuka arcába, majd mivel nem tudtak szót érteni, gyermekével együtt kizavarta őket a bankfiókból.

Az édesanya még visszament elkérni a panaszkönyvet, de állítása szerint senki nem foglalkozott vele. Mérgében elsírta magát, és távozott.

Később a felháborodott ügyfelek előkerítették a bank igazgatóját, aki bár elnézést nem kért, visszahívta a hölgyet, és talált egy szabad ügyintézőt az anyukának.

A vaol úgy tudja, az édesanya panaszt tett a bankot őrző biztonsági cégnél, de úgy véli, nem fog semmi történni. A bank vezetője nem kívánt nyilatkozni, de a biztonsági őr azóta megszólalt.

29 hozzászólásarrow_drop_down_circle

TASzSz
Az egyik bankműveleti központban ismerek olyan feltörekvő embert (osztályvezető), aki nem tudja összeszorozni a 2-t a 3-mal! Akkor egy biztonsági őrtől mit vársz???
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
wagabund
az édesanya panaszt tett a bankot őrző biztonsági cégnél, de úgy véli, nem fog semmi történni.

eltalálta...
quadrocopter
Mitől van az, hogy csupa vizsgázott tapló a banki bizt.őr? Tiszt. a kiv.-nek!
Nessy
Az ott "dolgozó embereket" egy humanoid kinézetű bunkó védi?
TASzSz
Az egyik bankműveleti központban ismerek olyan feltörekvő embert (osztályvezető), aki nem tudja összeszorozni a 2-t a 3-mal! Akkor egy biztonsági őrtől mit vársz???
egyvandor
A negyven perces várakoztatás meg teljesen normális ugye?
No persze türelmes állatfajtáknak mint az ügyfél az nem számít.
Van amikor bemegy az ember ügyet intézni pl amikor pénzt kellene termelnie (ezt mondjuk csak versenyszférában ténylegesen dolgozó vállalkozó tudja átérezni, ahol pl hat nyolc ezret mint értéket létre kellene hoznia óránkét) és egy piti ügy miatt ott ültetik akár egy órát is.
egyvandor
@quadrocopter: A biztonsági őr kiképzésen vesz részt, ahol azért hogy teljesítsen dehumanizálják az ügyfelet, mivel ezek többsége nem elég intelligens sem elég képzett ahhoz hogy ilyen konfliktusokat emberként tudjon intézni.
Equus
azt állítja az édesanya, h 40 percig várakozott. Mire? Azt állítja elküldték, mert gőgicsélt a gyereke, akit nem lehetett csitítani. Nem lehet, h csak egy peluscsere kellett volna? Nem lehet, h éhes volt a gyerek?
És miért nincs igaza a biztonsági őrnek? A bankba nem azért megy bárki is, h gyereküvöltést haljon.
Equus
@Equus: ja... és talán még az is sértő lehetett, h a biztonsági őr nem beszélt cigányul.
JAJMÁR
@Equus: Te beteg vagy! Nem vonom kètsègbe, hogy ember, de van nèmi deficit...
Menj orvoshoz!
egyvandor
@Equus: Az odáig rendben van hogy a gyerek sírás nehezen viselhető, különösen feszült körülmények közepette, ahol a pultosok a bank érdekei miatt túl is vannak terhelve és háttér munkával összességben akár tíz órát is dolgoznak nyolcórás bérért, De az ügyet lehetne kulturáltan is intézni, amire a jelek szerint az őrző-védő képtelen volt.
JAJMÁR
Simàn lehet vàrakozni 40 percet a bankban. Ritkàn jàrok, mert igyekszem neten elintèzni, de a mùlt hèten elhagytam a bankkàrtyàmat, de mègse, csak mire meglett màr letiltottam.
Ùjra kellett aktìvalni ès nem tùlzàs a 40 perc!

Amùgy fura, a netbankolàs vilàgàban...
Equus
@egyvandor: az anya elmondása szerint. Audiatur et altera pars! Jók ezek a szándékosan egyoldalú sérelmeket fényező híradások. Aztán jók az erre adott fotelbírói ítéletek is...
egyvandor
@Equus: Az ügyfelek akik szimpatizáltak az anyukával meg cigánysimogatók.
egyvandor
@Equus: Ismerem a bankokat a pult mindkét oldaláról.
JAJMÁR
Az a biztonsàgi őr, aki szerint a nő ès gyerek nem ember, alkalmatlan a feladatra. Szakma szègyene!
Equus
@JAJMÁR: itt az ítélet az egyik fél elmondása alapján... jaj, már...
JAJMÁR
@Equus: A màsik fèl helyett te màr vàzoltad a tènyàllàst. Azt is figyelembe vettem :)
JAJMÁR
@Equus: csak nem te vagy a "biztonsàgi őr"?
justhpeter
@Equus: @JAJMÁR: Csak azt kell eldöntenünk, hogy melyik állítás az igaz:
A bank van az ügyfélért ?
A biztonsági őr van a bankért ?
Az ügyfél van a biztonsági őrért ?

Én sem mennék olyan bankhoz, ahol a biztonsági őr az úr és nem az ügyfél.
r2d2
@justhpeter: Ááááááááááá! Nem! A takarítónő az úr!!!
Ludmilla
egy pápai postán várakoztam a soromra.Hat postai alkalmazott megállás nélkül dolgozott,és bizony engem is zavart az a 4-5 hat tagú család, akiknek a gyermekei olyan hangzavart csináltak,hogy megfájdult a fejem.Az ott egy munkahely,ahol az alkalmazottak pénzzel bánnak...Fontos,hogy egy csekk feladásakor a család minden tagja ott legyen?
lusta
@Ludmilla: Tudja, ismeri. A felelőtlen szülő egyedül, felügyelet nélkül hagyta...
Aki Én
Szombathelyen a Kőszegi utcában történt ez a végtelenül felháborító eset, ahol K&H és UniCredit fiók is van.
Ludmilla
@lusta: nem is arra gondolok,ha a picit viszi magával,de az felháborító,hogy egy bizonyos társadalmi csoport sokadmagával megy orvoshoz,boltba,hivatalba...papa,mama,gyerekek meg a népes rokonság

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok

Sport - 2021. November 28., 22:35
Gyurcsó Ádám ismét gólt szerzett Cipruson
Sport - 2021. November 28., 21:37
Mezőkövesden is nyert a Fradi az NBI-ben