Szíjjártó Péter tegnap még csak üzengetett, ma viszont már megmutatja, milyen az, amikor "Magyarország nem bokszzsák".

Magyarország konzultációra hazarendelte Hollandiába akkreditált nagykövetét, meghatározatlan időre abbamarad a nagyköveti szintű kapcsolattartás a két ország között – számolt be az MTI Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteki bejelentéséről.

"Ez a diplomáciában az egyik legradikálisabb lépés" – tette hozzá.

Szijjártó Péter úgy fogalmazott: arra utasította az ideiglenes ügyvivőt, hogy hétfőn a holland külügyminisztériumban személyesen a lehető leghatározottabban utasítsa vissza a Magyarországot ért "rágalmakat és megalapozatlan kijelentéseket" (ezekről itt írtunka szerk), valamint kérjen magyarázatot a holland külügyminisztériumban arra, hogy mik állnak a kijelentések hátterében, a holland nagykövet vajon központi mandátum alapján, vagy a saját elhatározásából cselekedett így.

"Nem elégszünk meg zárt ajtók mögötti magyarázattal" – szögezte le.

Magyarország hazarendelte holland nagykövetét

Az ügy előzménye a leköszönő holland nagykövet, Gajus Scheltema a 168 órának adott interjúja, amelyben arról beszélt, hogy: „Nem pénzelhetjük a korrupciót, nem tarthatunk életben egy korrupt rendszert.”

Szijjártó szerint „Magyarország nem bokszzsák”, „a meghunyászkodás politikája lehet, hogy szokás volt eddig Magyarországon, de most már nem az”. Azt mondta, elfogadhatatlan, hogy Hollandia hivatalos képviselője egyenlőséget tesz az illegális bevándorlás ellen határozottan küzdő kormány és a terrorizmus közé. A holland nagykövet azt mondta, a muszlim terroristák a globalizáció vesztesei, akik ezért a szélsőségesség, a fanatikus vallásosság felé fordultak, mert ez ad nekik biztonságérzetet, és „ugyanolyan elv mentén kreálnak ellenséget, mint a magyar kormány” – tette hozzá az ügyhöz az előzményeket a 444.hu.

Címlapkép: MTI Fotó / Balogh Zoltán

35 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Equus
további intézkedések várhatók: befagyasztják a Hollandiának nyújtott segélyek folyósítását, a hágai bíróságot Debrecenbe telepítik és felülvizsgálják a magyar hajók részvételét a holland áruszállításban.
1ébként meg a holland király nyilván korrupcióval szerezte a vagyonát és jobban tenné, ha hallgatna.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
nyanya001
Most beszélt a híradóba ömnyöm háőő nyamm nyőőő és ez az ország külügyminisztere.
fekete
Nagyon ertekes,es finom hozza szolasok vannak.A Hollandokhoz csak anyit,hogy a vilag leg-csunyabb szulotjei.
nezelodo
@fekete: Legalább látják, milyen a szépségideál, a kormányunk daliás tagjaiban szemezgethetnek különösen a miniszter hölgyeink között. Így mégsem volt hiábavaló a nagyjaink megsértődése.
Donáld Tramp
@staro2: Akkor kimenni az utcára ! Ha lesztek 500-ezren egy helyen talán komolyan is vesz walaki. Idepötyögni én is tudok.
quadrocopter
Engedjük mink a kritikát és a bírálatot elvtársak, csak nem szeressük!

Szíjj-Ártót ki kell tiltatni a p***ába Hollandiából!
wagabund
az összes gyarmat kezd lázadni, az ottani reménytvesztett emberek megpróbálnak bejutni a kifosztóikhoz..azok meg átpasszolnák ide őket.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.