A külgazdasági és külügyminiszter pár órája keményített be a holland kormánnyal szemben, miközben hétvégén agyba-főbe kellene dicsérje őket egy rendezvényen. Vajon mit tesz majd?

A külgazdasági és külügyminiszter pár órája jelentette be, hogy mivel "Magyarország nem bokszzsák", hazarendeli hollandiai nagykövetét – válaszul arra, hogy a most leköszönő holland nagykövet, Gajus Scheltema egy 168 órának adott interjújában korruptnak nevezte az országot és a terroristák ellenségkép-kreálásához hasonlította a kormány gyűlöletkampányait.

Szijjártónak ezek után minden diplomáciai képességére szüksége lesz, ha valóban részt vesz a programjában szereplő eseményen vasárnap délben a Hungaroringen, ahol Magyarország egyik legnagyobb fuvarozóvállalata 370 új DAF kamion beszerzését jelenti be. A DAF Trucks. N.V. ugyan amerikai tulajdonú cég, a járművek azonban Európában, belga és holland üzemekben készülnek, a társaság pedig a holland GDP-t növeli majd a zsíros magyar üzlettel – írja a HVG.

Szijjártó Péter, a nagy stratéga hétvégén meghasonlik önmagával

Mindezt kellene a helyszínen egy beszédben dicsérően méltatnia Szijjártó Péternek – azok után, hogy előbb nyilatkozatokban küldte el melegebb éghajlatra a holland kormányt, majd ma gyakorlatilag megszakította a diplomáciai kapcsolatot az országgal. 

Fotó és címlapkép: MTI / Balogh Zoltán

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nessy
No problem! Hétvégén kiemelt stratégia partnerünk, a legjobb barátunk lesz Hollandia! Mikor volt gond kormányunk tagjainak, hogy egy óra múlva az ellenkezőjét nyilatkozzák az egy órával ezelőtti szövegüknek?
Egy szél kakas nem vállalna kormányzati szerepet, mert beleszédülne az állandó pörgésbe!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
RonaGyuri
megoldja! =))
ezek a retardált barmok már többször kifejtették, hogy ezek a buta nyugatiak nem értik a népüket! =))
Nessy
No problem! Hétvégén kiemelt stratégia partnerünk, a legjobb barátunk lesz Hollandia! Mikor volt gond kormányunk tagjainak, hogy egy óra múlva az ellenkezőjét nyilatkozzák az egy órával ezelőtti szövegüknek?
Egy szél kakas nem vállalna kormányzati szerepet, mert beleszédülne az állandó pörgésbe!
CsipkeRózsa
"Magyarország egyik legnagyobb fuvarozóvállalata 370 új DAF kamion beszerzését jelenti be.
"a járművek azonban Európában, belga és holland üzemekben készülnek,"

Most sértödjön meg.
bencemacska
A szeme sem fog rebbenni mikor vasárnap a mai szöveg ellenkezőjét fogja elmondani!
Egyébként is a beszéd már meg van írva! Lehet, hogy a beszédíró feláldozza a szombatját és leócsárolja azokat az "idegenszívű" DAF-okat!
Bár lehet, hogy hasmenést fog kapni vasárnapra! Majd valaki felolvassa a beszédét!
papa.49
Á a fiúk nagyon ügyesek ezen a téren EGY SZÁJJAL EGYSZERRE TUDNAK HIDEGET, ÉS MELEGET IS FÚJNI na erre varrjatok gombot )))))))))))))))))))))))
karma1
@papa.49: ... mikozben ugyanazzal a szajjal tudnak segget is nyalni...:o))))
szijjaspetyaba annyi diplomaciai erzek szorult, mint egy sundisznoba. (A haja mar megvan hozza).
A szemrebbenes nelkuli hazugsag kotelezo tantargy a kuszaszemu egyetemen a leendo politikus palantaknak,...:o))))
terlasz
Ezek a szerencsétlenek kígyót, békát kiabálnak mindenkire, aki nem ért velük egyet. Most végük van, mert a saját stílusukban kapták vissza az igazságot.
kukac50
Szijjártó olyan sötét,hogy a negro cukor világít a szájába! Minden vidéki ember tudja,hogy a Holland igazat mondott! Miért kell Nekünk ennyi buta értelmesség hiányban szenvedő politikus?
Még a kérdést sem értik,mert nem adnak rá választ,hiába kérdezünk.
Olyan politikusokra van szükségünk akik a feltett kérdésre válaszolnak nem másról papolnak,és olyanokra akiknek van saját véleményük és elmerik mondani.
Kósa rezsi Szilárd bohócok, de már lassan Budai is beszáll a bohóckodásba.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.