5,16 milliárd forintból valósul meg Pécsen a Magnus Aircraft repülőgépgyára, ahol kompozit anyagokból készítik majd a gépeket.

Lerakták a Magnus Aircraft Zrt. 5,16 milliárd forintos beruházással felépülő repülőgépgyárának alapkövét a Pécs-pogányi repülőtéren szombaton.

A vállalat a világon először fejlesztett ki kompozit anyagokból készülő kétüléses repülőgépet, amely műrepülésre alkalmas, valamint kifejlesztett egy olyan gépet is, amely nem kerozinnal, hanem benzinnel működik, és szintén kompozit anyagból készült; így alacsonyabb a környezetterhelése és fenntartási költsége, mint más gépeknek.

Boros László ügyvezető igazgató kiemelte: első ütemben egy 2000 négyzetméter alapterületű összeszerelő-üzemet, illetve irodaépületet alakítanak ki. A következő ütemben egy 6000 négyzetméteres kompozitüzem is épül. A magyar kormány a beruházáshoz 2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást ad.

A létesítmény – hangsúlyozta Boros László – legkevesebb 105 embernek ad majd munkát, évente pedig minimum 200 repülőgépet fog gyártani.

Boros László az MTI-nek elmondta: az első ütem kivitelezése szeptemberben indul, és a tervek szerint 2018. április végére elkészül. A repülőgéptörzsek gyártására és felületkezelésére szolgáló kompozitüzem a jövő év végére épülhet fel.

Mint megismételte, várakozásaik szerint a Siemens innovációjának eredményeképpen hamarosan megjelenhet a piacon a repülőgép elektromos változata is. Boros László kitért arra is, hogy termékeik elsődleges piaca az Egyesült Államok és Kína.

Páva Zsolt (Fidesz-KDNP), Pécs polgármestere az eseményen arról beszélt, hogy beruházás ideális lehetőséget teremt a baranyai megyeszékhely és térsége számára. A városvezető szerint a Magnus Aircraft a hamisítatlan magyar tudásra, innovációra és korszerűsítési hagyományokra épít.

(MTI)

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Equus
húúúúú... milyen okos népek laknak arra! Olyan motort fejlesztettek repülőgépbe, ami nem kerozinnal működik... Apám... hát, van új a világon és azt is a magyarok találják ki.

Igaz, az öreg Rubik meg kitalálta a kompozit anyogból készült, üzemanyag nélkül is repülő masinát, ami kétszemélyes szintén. Góbénak hívták, hívják, ha van még belőle. Amerika akkor nagyon érdeklődött utána, de akkor úgy voltunk velük, mint most a szargyártó futsalista a hollandusokkal, ezért nem adtunk nekijek.

Melyik csókos hajtott ki rá kormányzati támogatást vajon? Építenek 3 gépet, aztán csődöt jelentenek, támogatás meg megy a pici zsebbe.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.